Annak ellenére (vagy éppen ezért) mert az immár tomboló választási kampányban a pártok egymás túllicitálva igyekeznek meggyőzni a polgárokat, hogy amennyiben ők kerülnek hatalomra, vagy maradnak hatalmon, az eddiginél jobban fogunk élni, a valóban hozzáértő szakemberek egybehangzóan állítják, hogy nem csak a következő, de könnyen megeshet, hogy még az 2013-as év sem hoz számunkra semmi jót. A híradók nagy része ugyanis folyamatosan az európai gazdaság és pénznem válságával foglalkozik, tehát nagyfokú naivitás kell ahhoz, hogy bárki elhiggye: bennünket nem ér el a recesszió. Erről szó nincs.
Sőt! Tapasztalt közgazdászok magyarázata szerint a választásokat megelőző fél év gyakorlatilag elvesztegetett idő, mivel az ország vezetése elsősorban arra összpontosít, hogyan őrizze meg hatalmát, s csak „menet közben” foglalkozik a gazdasági problémák megoldásával. Pedig éppen most kellene alapos, szakszerű és hosszú távon is alkalmazható intézkedéseket tenni, amelyek reményt adhatnának az embereknek, hogy egy-két szűk esztendő után az átlagpolgár is fellélegezzen.
A jelenlegi és várható körülmények között kincstári derűlátásnak nevezhető a kormány bizakodása, hogy az idén akár két százalékkal is növekedhet a gazdaság, hiszen a gazdasági tevékenység tovább csökken, s a kereskedelemben sem tapasztalható előrelépés.
Vezető elméleti és gyakorlati közgazdászok elsősorban a költségvetési mutatók javításában látják a válság hatása csökkentésének esélyeit. Elsősorban a köztársasági büdzsét kellene minél nagyobb mértékben tehermentesíteni, visszaszorítani a közadósság szintjét, és amennyire csak lehet, serkenteni a gazdaságot. Ezzel ugyanis új munkahelyeket lehetne teremteni, aminek eredményeként élénkülne az áruforgalom és növekedne az állam (adó)bevétele.
Addig azonban, amíg az ország pénzügyi szervei gyakorlatilag semmit sem tesznek az állam kinnlevőségének (az adóknak és a járulékoknak) a behajtásán, kár fellendülésről beszélni. Tudvalevő ugyanis, hogy a Nemzetközi Valutaalap folyamatosan feltételként szabja az újabb kölcsönök igénylésekor a nyugdíjak költségvetésből való nagymértékű támogatásának megnyirbálását, ugyanakkor a munkaadók több milliárd euró dinárértékével tartoznak a Nyugdíjbiztosítási Alapnak.
Az illetékes miniszterek már sok hónappal ezelőtt beharangozták, hogy véget vetnek ennek a gyakorlatnak, s olyan intézkedéseket foganatosítanak, amelyek alkalmazásakor a munkaadó csak akkor utalhatja ki dolgozóinak a nettó keresetet, ha előzőleg befizette az adókat és a járulékokat. Mindeddig azonban gyakorlatilag semmi sem történt. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen a legnagyobb adósok között található maga az állam is.
Akárhogy csűrjük-csavarjuk a dolgot, kénytelenek vagyunk beletörődni, hogy az elkövetkező hónapokban (években!) kénytelenek leszünk eltekinteni a jobb életnek még a reményétől is.
