A munkaviszonyban levők vagy a munkát keresők között régi „nótának” számít, hogy nem az a lényeg, milyen okleveled van és mennyit tudsz, hanem az, hogy jó időben jó helyen legyél. Vagyis amikor egyik vagy másik vállalatban, intézményben megüresedik egy olyan munkahely, amelynek betöltésére alkalmas vagy, sikerül-e betenned a hátsódat. Ha szerencsével jársz vagy kellő szocialista összeköttetéssel rendelkezel, nagyjából megalapoztad a jövődet. Lehet, hogy csak nehezen sikerült elvégezned a nyolc általánost, de ne a tanügybe illetve az egészségügybe, hanem a Putevi Srbije közvállalatba kérj bebocsátást. Takarítónőként az előbbiben 18, az utóbbiban pedig több mint 30 ezer dinár üti havonta a markodat.
Hasonlóan szerencse, vagy (párt)protekció kérdése a legnagyobb fizetés is. Az általános és a középiskolákban ma már leginkább egyetemet végzett tanárok dolgoznak, de fizetésük nem haladja meg az 51 ezer dinárt. Ennek ellenpéldája a polgári légi irányítás. Ott sincs szükség nemzetközi hírű doktorátusra, elég egy szimpla egyetemi oklevél, és a tanári fizetés nyolcszorosát viheted haza. De hát amióta oktatásügy létezik, nem véletlenül nevezik a tanítókat, tanárokat a nemzet napszámosainak. Akik pedig számukra biztosítják a szakkönyveket, mármint a tankönyvkiadók, csaknem 120 ezer dináros havi juttatásért igazgatóskodnak.
A közvállalatokon kívül igen vonzó lehet a munkát keresőnek a ki tudja mire való ügynökségek valamelyike is. A korrupcióellenes ügynökségben ugyanis az irodisták, valószínűleg beosztástól függően, havonta 86–179 ezer dinárért rontják a levegőt, de van, aki – természetesen jóval alacsonyabb rangú munkahely betöltéséért – mindössze 15 ezer dinárt kap.
Ha cinikusak akarnánk lenni, akár azt is mondhatnánk, hogy maga az állam (a magas fizetéssel) korrumpálja az ügynökség vezetőit.
A 38 ezer dináros köztársasági átlagfizetéshez viszonyított túl nagy juttatások közül az adófizetőknek elsősorban az van a bögyükben, hogy az évről évre hatalmas veszteséget halmozók némelyike igen bőkezűen osztogatja a pénzt alkalmazottjainak. A JAT légiforgalmi társaságban (amely a kutyának sem kell) az átlagkereset erősen megközelíti a 80 ezer dinárt. A Nikola Tesla reptéren 69 ezer, a milliárdos kinnlevőségei miatt sopánkodó Srbijagasban 67 ezer, a sokmilliárdos kinnlevőségeinek behajtására szintén képtelen villanygazdaságban pedig 61 ezer dinár az átlagfizetés.
A fent említett állami cégekkel ellentétben a gazdaságban – amely tulajdonképpen finanszírozza a közvállalatokat, intézményeket és ügynökségeket – alig 36 ezer dináros átlagfizetésre futja.
A (téves) fáma úgy tartja, hogy a kormánytagok hatalmas pénzeket vesznek fel. Az államelnök fizetése 141 ezer dinár, a miniszterelnöké 131 ezer, a minisztereké pedig 95 és 145 ezer dinár között mozog. A népképviselőknek havi 75 ezer dinár fix összeg és 30 ezer dinár átalány jár.
Ismeretes, hogy annak idején a kormány javaslatára a parlament elfogadta a közérdekű információk közlésére vonatkozó kötelezettséget rögzítő törvényt. Vagyis a közpénzből élő(sködő)k – elvileg – nem tehetik meg, hogy eltitkolják a szóban forgó kategóriába tartozó adatokat. Hangsúlyozzuk, elvileg! A gyakorlat azonban egészen más.
A belgrádi Blic napilap ugyanis elektronikus postai úton kért adatokat szinte minden elérhető közvállalattól, intézménytől, ügynökségtől és minisztériumtól. Néhányan közülük fittyet hánytak a hatályos törvényre, és a mai napig nem tettek eleget törvényes kötelezettségüknek.
A Szerbiai Vasutak közvállalat mellett a honvédelmi és az oktatásügyi minisztérium, valamint a kormány titkársága még válaszra sem méltatta az ország legolvasottabb napilapjának szerkesztőségét. Pedig annak idején mindkét miniszter rábólintott a törvényre!
Ha az elmondottakat összegezni akarjuk, kiderül, hogy igencsak helytálló a módosított szólásmondás:
Mondd meg, hol dolgozol, megmondom, hogy mekkora lábon élsz.
