Ismeretes, hogy az egészségügyi és a nyugdíjbiztosítási alap egyre komolyabb gondokkal küzd. Mindkét intézmény ugyanis kizárólag a köztársaság költségvetéséből befolyó eszközöknek köszönheti, hogy nem omlott össze, hiszen a járulékokból semmiképpen sem lenne képes fedezni a törvény által meghatározott kötelezettségeit. Egy nem hivatalos számítás szerint a két alap kinnlevősége euróban kifejezve is milliárdos nagyságrendű, mivel a munkaadók igen jelentős része késve, vagy egyáltalán nem fizeti be a járulékot a nettó kereset után.
Valamikor erre nagyon jó megoldást talált ki a titói kommunista rendszer. A bérek ügyviteli bankoknak történő átutalása a Társadalmi Könyvviteli Szolgálat (SDK) útján történt, ahol minden esetben ellenőrizték, hogy az illető vállalat befizette-e az adókat és a járulékokat. Aki erről „megfeledkezett” törölhette szemét, száját– nem kapott fizetést.
Tudjuk, hogy azóta a TKSZ-t megszüntették, a dolgozók egy részét olykor irigylésre méltó végkielégítéssel elbocsátották, s azóta az ügyeskedő munkaadók számára tombol a Kánaán. Ugyanakkor a munkások isszák meg ennek (is) a levét, hiszen nem ritka eset, hogy az ember ledolgozza a negyven évet, s amikor benyújtja nyugdíjkérelmét, kiderül, hogy a munkaadója évek óta nem fizeti a nyugdíjbiztosítási járulékot. Hogy ez mekkora pofon az egyébként jól megérdemelt pihenőre készülődő számára, csak az tudja, aki tapasztalta.
Nos, ennek a rablógazdálkodásnak igyekszik gátat vetni az állam vezetése, de mint annyi mást, ezt is átgondolatlanul teszi. Már parlamenti eljárásban van a törvénymódosítás, amely szerint az állam felé történő kötelezettségek teljesítését azok az ügyviteli bankok veszik át, amelyekben a dolgozók folyószámlája van. Ők lesznek tehát kötelesek, hogy ellenőrizzék a munkaadó „lelkiismeretét”.
Az intézkedést – elvileg – csak üdvözölni lehet, hiszen reményt ad arra, hogy helyére kerülnek a dolgok.
Azonban mint minden éremnek, ennek is két oldala van. Szakszervezeti számítások szerint könnyen megtörténhet, hogy e törvénymódosítás miatt Szerbiában 700 000, Vajdaságban pedig 210 000 dolgozó „elveszítheti” a munkahelyét. Ha ugyanis a munkaadónak nincs miből befizetni az adókat és a járulékokat, nem oszthat fizetést, egyszerűen csődbe jut a cég. Hozzájuk társul(hat) még (Szerbiában) az a 200 000 illetve (Vajdaságban) 70 000 alkalmazott, akik eddig is jókora késéssel vehették kézhez havi járandóságukat.
A bankok sem örülnek ennek az új feladatnak, mivel a munkájukat pótlólagosan terheli. Az sem valószínű, hogy ha a törvénymódosítás alkalmazásra kerül, ezt ingyen fogják végezni. Ugyancsak valószínűtlen, hogy a bank által támasztandó anyagi feltételek teljesítése rátestálható majd a munkaadókra. Ha mindezt szem előtt tartjuk, akkor kiderül, hogy a szóban forgó esetleges költségek miatt csökkenni fog a dolgozók nettó fizetése.
A bankokon kívül a könyvelési szervizeknek is pluszkötelezettségük lesz a keresetekkel kapcsolatos dokumentáció elkészítését illetően, s az is biztosra vehető, hogy ők sem lesznek hajlandók ingyen dolgozni.
Közbevetőleg azt is el kell mondani, hogy – a szakszervezeti vezetők állítása szerint – az adók és a járulékok fizetésének elmulasztása négyötöd részben a közvállalatokra jellemző.
Okkal feltételezhető – törvénymódosítás ide, törvénymódosítás oda –, hogy a tűzhöz közel állók (közvállalatok) esetében „fentről” szólnak a bankoknak, hogy „ne legyenek már annyira szőrszálhasogatók”, s az állam iránti kötelezettségek befizetése nélkül utalják át a dolgozóknak a kereseteket.
Akkor meg mi értelme van az egésznek?
Egyébként a komoly országokban alapos előkészület előzi meg az új előírások alkalmazását. Húsz évvel ezelőtt Németországban a hivatalok három hétig, fiktív adatokkal ugyan, de „élesben” dolgoztak egy ilyen feladaton, és ennek eredményeképpen a az ügyfelekkel való foglalkozás során alig történt fennakadás.
Nálunk ez, mint általában, fordítva történik. Bevezetünk egy új rendszert, de fogalmunk sincs arról, hogy milyen buktatók elé nézünk.
A nép pedig amúgy is megszokta már, hogy mindig rajta csattan az ostor.
