2024. szeptember 11., szerda

A kőolaj- és élelmiszerárak vannak a legnagyobb hatással az inflációra

Szerbiában az infláció márciusban 0,8 százalékkal nőtt februárhoz képest, és 9,1 százalékot tesz ki – közölte a Köztársasági Statisztikai Hivatal. 2021 decemberéhez képest a fogyasztói árak átlagosan 2,8 százalékkal emelkedtek. A Szerb Nemzeti Bank (NBS) szerint az infláció több mint kétharmadát továbbra is az élelmiszerek és az energiaárak határozzák meg, írja a Szerbiai Rádió és Televízió.

Milan Trajković, a Szerb Nemzeti Bank gazdaságkutatási és statisztikai szektorának vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy egy barrel kőolaj átlagos ára márciusban 115 dollár volt, míg decemberben ez az átlagár körülbelül 75 dollárt tett ki, ami több mint 50 százalékos növekedést jelent. Hozzátette, hogy megnövekedtek a szállítási költségek, és tény, hogy az olajat többek között például csomagolóanyagok gyártására is felhasználják. Ami a feldolgozatlan élelmiszereket illeti – mondja Trajković –, ez a termékcsoport elsősorban a gyümölcsökre, zöldségekre és a friss húsra vonatkozik.

– A feldolgozatlan élelmiszerek ára átlagosan 26 százalékkal emelkedett: a gyümölcsöké 13, a zöldségeké 30 százalékkal, míg a húsé átlagosan mintegy 27 százalékkal nőtt – mondta Milan Trajković. A feldolgozott élelmiszerek egy nagy termékcsoport, amely magába foglal minden tejterméket, mindenféle kenyeret és péksüteményt, mindenféle olajat és zsírt, cukrot, húskészítményeket, édességet és minden alkoholmentes italt. Ez a termékcsoport a fogyasztói kosár 20%-át teszi ki.

– Szerbiában és a környező területeken a normál mezőgazdasági termelés esetén arra számítunk, hogy az élelmiszertermelés költségei csökkenni fognak. Ez elsősorban a kukorica, a szója, a búza és a napraforgó árától, de a műtrágyák árától is függ. Ebben segít az is, hogy az állam 4000 dinárról 8000 dinárra emelte a gazdálkodók támogatását hektáronként – közölte Trajković.