Válaszd el a Tüzet a Földtől, a könnyűt a nehéztől, tudással, szenvedéllyel. Válaszd el a Fényt a Sötéttől, az Éterit az Anyagtól, tudással, elkötelezettséggel.
***
Isteni. Isteni, házi készítésű, aromáktól feszülő sonka száraz csücskét rágcsáltam el szerény vacsorám megkoronázásául, csak néhány apró darabkát, ugyancsak pompás, néhány szeletkényi Brie sajt kíséretében, amit pediglen most kupácskányi vörösborral áztatok csendesen. Ez az én böjtöm, de éven átal mívelem; hogyan is mondotta a bölcs? Vedd imádba: Add vissza, Uram, mértékét az embernek. Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul.
Most még csupán a szikrák… de ők mindörökkön. Míg a Tűz virradata el nem jő, hogy felszabadítson. Örökké ott duzzad a csíra ígérete a magvak tikkadó méhében. Bennem; és benned is, Barátom, az egészen soha el nem érkező, de mégis folyamatosan jelen lévő Ünnep csakis erről szól, és semmi másról: a folyamatos jelenvalóságról. Henochi tekintetemet a magas Égre vetem, hiszek és bízom, miközben teszem a dolgomat, végzem a számomra kiszabott munkát a Földfeletti alatt – és minden sötétség kitér az utamból. Amint fent, úgy alant.
De nem szabad elfelejtenem: a sötétség is az én otthonom; a mag a sötétben duzzad meg csíraszülő Anyaként, ahogyan Ezet is keservesen panaszolkodó keselyűként keringett Uziri Égnek ágaskodó, befáslizott teteme felett a borús földmélyi téléjszakában, mígnem mosolyogva nyílott fel mindannyiunkra Hórusz derűs, tavaszt hirdető naptekintete. Íját felfelé szegező látszathalál a sötét is, a Tél is – télvég böjti szelébe kacagó, hajtásokat sötét mélyből előcsalogató tündéranyánk a Tavasz. Illata ideérzik már Szent Andrástól.
A véremet még elcsitítom. Nephilim gyermekei az utakon, anyag alatt roskadó, maguk elé bambuló szerencsétlen testvéreim. Apuka előttem taposva a kereszteződésnél balra kanyarodik kerékpárjával, a telefonjára mered, látszik, nincs jelen, egy test csupán, egy automatizmus, a négy-öt év körüli lenszöszke kislánya a nyomában teper, csellengve fordulnak be; ha kamion vagyok, ez dupla halál. Súlyos talpammal – sárból ember magam is – a pedálomtól elrugaszkodnék, ragadnám magammal őket is, felfelé, a biztonságba, megmenekítvén mindkettőt a biztos elmúlásból, az öröklétbe, a teljesség felé. A Napba pillantok, és – sikerül. Megérkeztünk...
...mert nincs egyéni üdvözülés; nem az örök tavaszt, de az örök teljességet csakis együtt érhetjük el. (Addig a pácban, bizony, mindannyian benne vagyunk. Fejbúbig. Amint én most – mindig – a szerelemben.) És az Ünnep itt és most megvalósul, állandósul. A Folyó felett lebegek, hol hazámra leltem, ahol örökkön ózondús a levegő, és ahol te vagyok és én vagy. Hamvasan porhanyós hajnalokon és kemény, fagyos és sötét éjszakákon egyaránt. Amíg végleg magunkra nem virradunk a maghasadó, vörös hajnalizzadásban.
Tekints erre a Rendre. Pillants fel porszemmivoltodból. Látva láss, lásd mindazt, amit Henochnak megtekinteni megengedtetett. A hét csillagot, mely az Isten adta szabadságot félreértelmezvén a sötét khaosz felett megbilincselve lebeg az űrben; és az Úrban a többieket, amint maguk és egymás körött keringve mutatják való arcát a létnek, hogy nincs fent és nincsen lent, se kint, se bent, csupán az isteni kör tökéletessége és az örök mérték. A tüdőként táguló Univerzum a halál mutatóujja. Másodpercre pontos.
Persze halál sincs; illetve a Halál a Teljesség komornyikja a derűs öröklét/nemlét – kinek-kinek hite szerint – előcsarnokában. Holdként, holt anyag terhével megpakoltan az égi kört magad is bejárod, és csak kacagsz a Halálon, csúfolódva meghúzod pókhálós parókáját, ráfújsz sötét csuklyájára, és a fény beárad, és nincs arca a Halálnak, és a csarnok ragyogni kezd, végül a barlangtűz vetítette árnyak bámulói is a kijárat/bejárat irányába vetik egyre kevésbé káprázó ászkatekintetüket.
A csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem. Csak ez a kettő. Emlékszel? Ezt egy állítólagos ateista gondolkodó mondta. Ateista. Lehet. De a Lélek mindörökkön átsüt a ráción, így gyűri le végül a lomha anyag tehetetlenségét. És ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van. Ami kint, az bent. Való, hazugság nélküli, biztos és igaz. Ébredj hát. És ébressz.
Amit a Nap műveletéről mondtam, befejeztem.
