Amikor Jaloska, a család elsőszülött fiúgyermeke tavasszal a világra jött, azonnal kihasználta a szólásszabadság előnyét: bömbölt torkaszakadtából. A hónapokkal később babalátogatóba érkezett szomszédasszony meg is jegyezte: a hajnalonkénti rendszeres szabad véleménynyilvánítás nyugtalanítja a családját. No, meg a macskáját, amely emiatt hanyagolja a munkához való jogát (nem fog elég egeret), mivelhogy nemigen bír éjjelenként pihenni.
A bébi nem sokat értett a panaszból, neki egyébként is fontosabb volt a magánélethez való jog, meg a mozgás szabadsága, amit azzal jelzett, hogy a szomszéd beszámolójával egy időben erősen forgolódni kezdett. Ezzel jelezve, hogy ideje lenne elindulni a délutáni sétára.
Fotó: Ótos András
Amíg pedig át nem került a gyerekkocsiba, igyekezett maximálisan kihasználni a játékhoz való jogát, amihez kiváló alkalmat biztosított a szomszédasszony rokolyájának a bölcsőbe belibbenő szegélye. Ezzel összefüggésben hamarosan a tanuláshoz való jogból is ízelítőt kapott, amikor az idős hölgy riadtan magyarázta neki, hogy a 70 éves ruhadarabbal óvatosabban kellene bánni, s nem olyan hevesen cibálni. Merthogy (ugyebár) minden embert megillet a saját dolgaihoz való jog is, és ha Jaloska továbbra is két marokkal „igazazgatja” a rokolya alját, hát bizony hamar eltűnik onnan a virágdísz. Akkor pedig a „megtépett” vendég még visszaél a gondolat szabadságával, s olyasmit mond, amit később biztosan megbánna.
Közben a bölcső körül forgolódó anyuka is megszólalt. Gyakorló pedagógusként arra bátorította csemetéjét és a vele társalgó szomszédot, hogy nyugodtan folytassák a saját vélemény kinyilvánítását, hiszen ez mindenkit megillet.
Sőt, arra is felhívta a figyelmet, hogy ez még fontos nemzetközi egyezményekben is benne foglaltatik. Ő csak tudja, elvégre időnként a diákjait is tájékoztatja erről. Ráadásul Jaloska december 10-én született, vagyis azon a napon, amelyen – évekig tartó előkészületek és kemény viták után – az ENSZ (1948-ban) elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Azt a globális érvényességű és jelentőségű alapdokumentumot, amely a maga nemében egyedülálló, mivel felsorolja mindazokat a jogokat, amelyek biztosít(hat)ják az emberhez méltó életet. Éppen ezért a világszervezet december 10-ét az emberi jogok napjává nyilvánította.
A nyilatkozat azokat az alapvető emberi- és szabadságjogokat határozza meg, amelyek – születésüktől fogva – mindenkit megilletnek. Bár a dokumentum nem törvényerejű, mégis kulcsfontosságú iránymutatást és követelményeket tartalmaz. Rögzíti az alapvető személyi, kollektív, politikai, gazdasági, szociális, kulturális és polgári jogokat.
Megszavazása óta szinte mindegyik ország el is fogadta a 30 cikkben felsorolt alapértékeket. Ezek közül a legfontosabbak talán az (emberhez méltó) élethez, az állampolgársághoz, a szabadsághoz, a demokráciához, a szociális biztonsághoz és a törvény előtti egyenlőséghez való jog. A felsoroltak között szerepel még a gondolat, a vélemény (kifejezés), a lelkiismeret, a vallás, valamint a gyülekezés szabadsága, továbbá a jog a kulturális életben való részvételhez, valamint a védelem a jogtalan letartóztatás és kínzás ellen és a jog a magánélethez, a tanuláshoz vagy épp a menedékhez.
Az emberi jogok elvben elválaszthatatlanok az élettől. Valódi értékek, létező eszmék, csakhogy nem mindig, és nem mindenütt részei a hétköznapoknak.
Jaloska és a vele egykorúak ezt még nem tudják. Mindenki más számára azonban egyértelmű, hogy ezek a jogok szinte sehol sem valósulnak meg maradéktalanul.
Pedig milyen jó is lenne, ha a jelenleginél sokkal szélesebb körben működnének. Akkor valóban lenne minek örülni december 10-én. Sőt a Földön alighanem mindenütt ezen a napon tartanák a legnagyobb ünnepet.
Ám a kormányokból gyakran hiányzik a politikai akarat az általuk önként elfogadott normák maradéktalan teljesítésére. Ez elég furcsa, hiszen a hatalom gyakorlóinak egyik fő feladata épp az emberi jogok betartatása lenne.
Igaz, sok országban igyekeznek (megpróbálnak) igazodni az ENSZ emberjogi iránymutatásaihoz. Másutt azonban nem törik magukat, megint másutt be sem akarják tartani a szabályok többségét. Néhol pedig – pénz híján – képtelenek érvényesíteni a cikkekben foglaltak egy részét. A szociális jogok folyamatos és közmegelégedést eredményező biztosítása ugyanis kizárólag a jól feltöltött államkincstár segítségével lehetséges.
Ha azonban szerény a kormány bevétele, annak egyik következménye az alapvető állampolgári jogok egy részének hanyagolása. Márpedig rengeteg állam bajlódik krónikus pénzhiánnyal.
Ráadásul a kormányok jó része a békét, a biztonságot sem tudja szavatolni, vagyis háborúk, lázadások, véres konfliktusok dúlnak hol itt, hol ott. Másutt „csak” a biztos megélhetést, a megfelelő munkát, lakást és elegendő élelmiszert képtelenek biztosítani, holott ezek szintén nélkülözhetetlen, egyszersmind rendkívül fontos feltételek ahhoz, hogy egy-egy társadalom tagjai emberhez méltó életet éljenek.
Bár az ENSZ mellett regionális szervezetek is megpróbálnak érvényt szerezni az emberi jogoknak, az országok többsége nem lehet elégedett az elért eredményekkel. Naponta ugyanis még mindig több milliárd ember alapvető jogai sérülnek. Ezért az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásának követelése, olykor kikényszerítése mindig is aktuális.
Európában abban a tévhitben élünk, hogy a probléma leginkább a tőlünk távoli térségeket érinti. Való igaz, Afrikában, a Közel-Keleten, s másutt tömegesek és rendszeresek a jogsértések. Az ókontinensen tényleg (sokkal) jobb a helyzet, de korántsem ideális, bőven akad javítani való itt is.
A december 10-ei világnapon az ünneplés mellett talán nem ártana azon is elgondolkodni, hogy miért tapasztalható még mindig ennyi hiányosság és miként lehetne javítani a helyzeten.
A hiányosságok miatt szabad (és kell is) ostorozni a hatalmat, de a leghasznosabb talán az lenne, ha mindenki magát próbálná megváltoztatni, illetve ráhangolni egy olyan életformára, amelyben prioritás a szóban forgó jogok betartása.
Nagyobb erőfeszítéssel, önuralommal, elszántsággal és kitartással sok mindent el lehetne érni önerőből is. Csak erre mindenkit nevelni, tanítani és bátorítani kellene. Ha eddig ez döcögve haladt, arra kellene törekedni, hogy Jaloska és a korosztályához tartozók esetében már ne így legyen.
