2024. november 29., péntek

A gasztroszamuráj útja

Avagy borkorcsolyák (helyett) szilveszterre

...persze sejtettem én, hogy karácsonyunkra és szilveszterünkre is gasztrotémával fogok jelentkezni, hiszen ebben az időszakban hajlamosak vagyunk fokozottabban áldozni a pocak oltárán. Így is van ez rendjén a nagy böjtök után.

...a nagy kajanélkülöző tütügálák és fityókmaratonok ideje számomra igazándiból csak az egyetemen érkezett el, bár mondjuk, a középsuliban se voltunk kispályások, de hát akkoriban még anyuka semmilyen körülmények között nem hagyta eléhezni a gimnazista porontyát, és csupán a legelvetemültebbek jártak be kőcsipkézett fenekű szakadékokat e téren.

...de aztán jött az egyetem, és én meredeken elkanyarodtam a család szárnya alatt szépségesen megkomponált kulináris szokásaimtól, egy időre szomorúan elsivárodott a gasztrokultúrám. „A hal úszni akar, a marha meg inni akar” csattanójú életbölcsességek elhervadtak a tekintetem horizontján, egyszóval, barbárrá lettem. Hogy a bornak, a fröccsnek nem ágyaztam meg, nem kínálgattam falatokkal közben sem, és még utána sem takartam be bársonyos takaróval? Hagyján. De hát nem is bort ittam, hanem kannás fertelmet leginkább, és nem is ittam, vedeltem. Így ment ez csaknem egy éven át. Nehezen csavartam vissza a volánt a Bölcsek Ösvényére, a mértékkel konzumált, minőségi párlat, bor, ser és füstnemű irányába, melyeknek méltó kísérője a változatos falnivaló. (Uraim, ha a falnivaló jó, meg nem árthat semmiképp! – mondja Bözögix főnök Az Auvergne-i pajzsban, Kopeczky tolmácsolásában.)

...több hetes kocsmakúrán voltunk túl Máté evangélistával, tudod, dél körül kivet az ágy, benézel az egyetemre, pár percre csak, megnyugtatásképp, hogy igen, ide jársz, aztán visszaúton a kóter felé útba ejted a vegyesboltot, felkapsz egy kétliteres, két hónap múlva már ötliteres kannát, és csendben morogva visszacaplatsz a szobádba. Vagy az amatőr verzió: nem mész be az egyetemre, de csak gyógysörre ugrassz be az Agrár presszóba. Aztán persze maradsz. Lehetőleg záróráig (nincs későn, este 10.00). A menza ott van szemben: átlag 3-4 naponta átnézel egy főzelékre. Eszel-e ezen kívül bármit? Úgy dereng, olykor egy margarinos kenyeret az első cigi előtt. A harmadik hét vége felé valamelyikőtöknek eszébe jut, mi lenne, ha ma megpróbálnánk nem elmenni a krimóba, hanem mondjuk betérünk a palotakerti árnyas fogadóba és rendelünk vörösboros marhapörköltet. Tejfeles galuskával. Az első, áhítattal, ostyaként elfogyasztott falat után csendben felcsipogok: ez kevés lesz. A méretes tányér túlcsordul. A harmadik falat után belátom: képtelen vagyok többet enni. A negyedik után félretolom a tányért, és rendelek egy fröccsöt.

...tél volt. Hó nem esett, de a pingvinek elájultak a hidegtől a Grassalkovich-kastély kőfalánál összebújtukban. Kitaláltam, ha már Zsámbék olyan gyönyörű és eleven volt a nyáron, most is szépnek kell lennie – toljuk át az ábrázatunkat szombaton, ne bámuljuk a ködös és néma Gödöllő elárvult kulisszáit egész hétvégén. Persze ismét egy maligánjárat utolsó megállóinak egyikén zötyögünk Máté evangélistával édes kettesben. A Széna téren várni kell, jobb híján iszunk egy híg kisfröccsöt a bódéban, mellé harapunk némi papírszárazra sütött kagylós pizzát. Fujj, de jó. Zsámbék? Néma csend. A Mátyás borozó annyira zárva, hogy egy pók alszik a kilincsen háborítatlanul. Pedig a legendás boruk – boruk! – kedvéért másztuk meg béna ebihalakként a domb meredek ösvényét... Lent egy csöndes vendéglő, bent néhány hozzánk hasonlóan megszeppent, vakon idetévedt keletnémet turista. Vacogunk. Belém nem fér több fröccs, attól is ráz a hideg. Az étlapon bableves. Elképzelem, ahogy a csészén melengetem didergő, sovány tenyeremet. Bágyadtan csettintünk a pincérnek, rendelünk mindketten. Délután közepe van, már elfogyott... szerintem nem is főztek aznap. Máté véletlenül kiböki: egy brassóit. Ugyanazt, visszhangzom, fogalmam sincs, miért. Szintén a negyedik vagy ötödik falatig jutok, aztán... megeszem az egészet. Nem esik jól. A kóla eldolgozza, ugye? Ja. (A többi? Néma csend. ...a német turisták még riadtabbak, két hely van még nyitva, az utolsó 11.00-ig. Már csak gyömbért vagyok képes lenyelni. Az első busz reggel 6.00-kor indul vissza Budára. Alul nyitott telefonfülkében melegszünk hajnali 4.00-kor. Még két óra az indulásig. Újra megéhezem.)

Aztán a következő évfolyamba valami csoda folytán átlépve, kulinárisan – újra – megvilágosodva hirtelen visszatértem a Bölcsesség sugárútra a csenevész kis éhenkórász punkok nyirkos sikátorairól, Nagygomboson már hét világra szóló ebédeket rittyentettünk, utóbb meg, Gödöllőre visszatornázva magamat, a menzán is megleltem a bugyellárisbarát, ám kalóriadús, egyszersmind egészséges kosztot: néhány garasért csontleves cérnametélttel, főzelék, köretrizs vagy -tarhonya, persze rendesen meglocsolva pörköltszafttal (ez utóbbi ingyér). Persze csak hogy teljen esténként a 8-asban bikavérre, burgonyasziromra, pirított, sós pisztáciára. Megadtuk a módját. Azóta is megadom, istókuccse. No, persze a gombosi Söprűs italboltban és a gödöllői Lapátosban, az öreg halászok között megélt fröccskalandok is megérnek egy misét – de az egy másik történet.

Valójában én ma csupán néhány borkorcsolya ötletét szerettem volna megosztani az Olvasóval, hogy illeszkedjen tanult kollégám írásához a kettőnk között osztott oldalon – ám Ő cseppet késve válaszolt a hívásomra, másrészt meg... nem is tudom, termett-e az idén szőlő s lágy kenyér egyáltalán? Ha bor nem csorog a kancsókból, akkor meg inkább azt a metódust osztom meg kegyelmetekkel, hogyan fogyasztom a (lengyel!) vodkát ritka alkalmakkor, hogy igazán kellemesen essék – és persze a kobakom se hasogasson másnap reggel. Két személyre veszek egy hétdecis Luksusowát, legalább negyed kiló zsíros sajtot, Gaudát, egy literes, apró csemegeuborkát. Sajt – vodka – uborka a sorrend. Mellé Иван-чай. Vagy sima szikvíz. Sok.

Ennyit a borról. És ha kenyér se jut? Éljünk Marie Antoinette tanácsával. Együnk kalácsot.

Tartalmas szilvesztert, termékeny és boldog új évet mindenkinek!

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás