Az Újvidéken zajló 18. Vajdasági Magyar Tudományos Diákköri Konferencia plenáris előadója Huszár Rudolf akadémikus, aki az Egyesült Államokban futott be tudományos karriert. A Technológiai Kar amfiteátrumában a légköri aeroszol globális forrásairól, elterjedéséről és a klímára gyakorolt hatásáról beszélt. Mi pályafutásáról beszélgettünk vele.
Kérem, röviden foglalja össze pályafutását Martonostól az Egyesült Államokig.
– Martonos, vagyis pontosabban Királyhalom környékén volt az apámnak az út mellett egy kocsmája, ahol születtem. Az iskoláztatásom természetesen a szabadkai gimnáziumban kezdődött, utána a zágrábi egyetemen kezdtem gépészetet tanulni. Pár évig ott voltam, de végül Nyugat-Berlinben szereztem meg a diplomát. Még ekkor sem nyugodtam meg, azt mondtam, megnézem Amerikát, legalább egy évre, de abból az egy évből most már negyvenöt év lett. 1966-ban a Minnesotai Egyetemre pályáztam, és fel is vettek, ott végeztem el a doktori tanulmányokat, ott ismerkedtem meg ezzel a területtel, amivel most is foglalkozom, az aeroszol-kutatással. Engem a folyadékfizika érdekelt, azzal kapcsolatban publikáltam addig, de ott nem volt hely, így az aeroszol-kutatások felé irányítottak, amelyek kezdetben egyáltalán nem érdekeltek. Már harmad-negyedéves doktorandusz voltam, amikor a tanárom Los Angeles-i szmoggal kapcsolatos kutatásához kaliforniai terepmunkára volt szükség. Ekkor kezdett egyszerre érdekelni az aeroszol, és belekerültem egy olyan csoportba, aminek a tagjai vezetők voltak ezen a területen, s utána együtt fejlesztettük ezt a tudományt. Aeroszolnak a levegőben lebegő port, füstöt, illetve egyéb szilárd és folyékony anyagokat nevezzük. Az aeroszol különösen fontos szerepet tölt be a légkörben, mostanában a klímára gyakorolt hatását szokás leginkább kiemelni.
Milyen hatást gyakorol az aeroszol a klímára?
– A légkör hőmérséklete attól függ, hogy mennyi energia megy be és ki. Az energia forrása a nap.
Ha a napsugárzás nem egészen ér le a földre (a sugárzás 10–15 százalékát beszívja a levegő, így melegedik fel), a másik részét visszaverik az aeroszolok. Ugyanakkor az aeroszolok (pl. por, füst) az energia egy részét magukba szívják, abszorbeálják. Így melegítik az atmoszférát. Ez egy soktényezős folyamat, s mindegyik tényező más irányba hat. A fő kérdés az, hogy az egész világ energetikája hogyan fog alakulni. A légkörben most több a kén-dioxid, ami a sugárzás nagy részét nem engedi vissza a légkörbe, az űrbe.
Mit tart legfontosabbnak a kutatásában?
– Az általános téma, amivel foglalkoztunk és amihez hozzájárultunk, az, hogy tudjuk most már, mennyi a légköri aeroszol mennyisége, milyen a minősége világszerte. A hatvanas-hetvenes években nem tudtuk még, honnan jön a por, milyen a hatása. Akkor már kitűnt, hogy ha a parányi aeroszol-részecskék a légkörbe kerülnek, nagyjából egy hétig ott lebegnek. A vízforgással, például az esővel kiszűrhetőek. Egy hétig tart tehát az aeroszol-részecskék utazása az atmoszférában 1000–2000 kilométert megtéve. Tehát ez azt jelenti, ha valahol van egy nagy tűz, annak az aeroszol-részecskéi egy hétig utaznak, ezért ez mindenképpen egy globális probléma.
Az aeroszol klímára gyakorolt hatása tekintetében a legfontosabb hozzájárulásunk az volt, hogy már a hetvenes években alkalmunk volt arra, hogy az első műholdak adatait használhattuk. Így láttuk, hogy vannak olyan nagy kiterjedésű szürke jelenségek Amerikában, amelyekről akkor még nem tudtuk, hogy mik. Anomális szürke köd volt a nevük. Különböző műholdas és repülőgépes méréseket végeztünk, amelyekkel meg tudtuk állapítani, hogy hol van aeroszol és mekkora a kiterjedése. Az aeroszol legnagyobb forrása a Szahara, ugyanaz a szaharai por, ami összepiszkolja az autónkat itt, eljut máshová is, 1000–2000 kilométerre. A sivatagok mellett a nagy tüzek is jelentős források. A szibériai, 1000 méter széles tüzek füstje is nagyon jól látható a műholdas képeken.
Kezdetben a műholdak csak szürke képeket készítettek az aeroszolról, viszont az első színes képek megjelenésével láttuk, hogy nem egyszerű ködről vagy felhőről van szó. Rájöttünk tehát arra, hogy az aeroszolnak több forrása is van a két-három nagy sivatag mellett.
A következő hozzájárulásunk az volt, hogy feltártuk, milyen a hatások elterjedése, globális dologról van-e szó, hogy is történik a transzport, mi hat rá, mekkorák a megtett távolságok. 2000 körül sikerült megállapítani, hogy is történik mindez, és milyen távolságot tesznek meg a porviharok. Ehhez nélkülözhetetlen volt az internet elterjedése, mert ott láttuk a napi színes műholdképeket. Egyik nap Mongólia felett egy sárga ködszerűséget vettem észre, a színe és az alakja miatt is egyértelmű volt, hogy nem egy egyszerű felhőről van szó. Összejött egy nemzetközi társaság az internetnek köszönhetően, együtt elkezdtük figyelni ennek a porviharnak a vonulását a Csendes-óceán felett, Amerika felé. Nagyjából egy hétig tartott, míg odaért, és ezt követően megtárgyaltuk a jelenséget, létrehoztunk egy weboldalt. Mivel ez egy új dolog volt, mindenkinek érdekes volt. Több különböző helyen is megfigyeléseket végeztek az emberek.
Így dokumentálhattuk, kimutathattuk, hogy történik ezeknek az anyagoknak a mozgása. Akkor éppen Amerikában süllyedt le az aeroszol a 10–15 kilométeres utazómagasságából, és ekkor lehetett mérni lent a földön. Az egész nyugati parton egyszerre szólaltak meg az aeroszol mérésére szolgáló eszközök. A távoli transzport hatására Nyugat-Amerikában az aeroszol mennyisége akkor magasabb volt, mint azelőtt bármikor. Nagy dolog volt felfedezni, hogy mi is történt.
Ezek a kutatások milyen válaszokat kínálnak a jelenlegi klímahelyzetre?
– Elméletileg nagyon egyszerű lenne a kén-dioxid kivonása a levegőből, ami a fő problémát okozza, és nagyjából 100 évig tartózkodik a légkörben. Ha ebben a pillanatban minden kén-dioxid-forrást elzárnánk, 100 év múlva jutnánk vissza a kezdeti állapotra, így csak a hőmérséklet stabilizálásán lehet dolgozni. Ennek ellenére én nem vagyok pesszimista. Fontos leszögezni, hogy a levegő hőmérsékletének növekedésével több felhő jelenik meg a légkörben, mely így több sugárzást ver vissza. Tagadhatatlan, hogy jelentős a felmelegedés, de szerencsére vannak kompenzációs jelenségek, amelyek segítenek.
