Vasárnap a szerb kormánydelegáció látogatása alkalmával, amely a 10-es korridor autópálya két részlegének építését jött meglátogatni, a munkálatok nagyban folytak, a 30 fokos melegben az építők verejtékezve üdvözölték az ország vezetőit, akik sportos felszerelésben, örömmel vettek tudomást az ország lendületes fejlődéséről.
A beškai híd építését körbejárta Milorad Mrkonjić országépítő (akit mindenki csak Mrkinek nevezett), elbeszélgetett a legeminensebb munkavezetővel (a képünkön), és megnézte, hogy csavarják bele az első óriáscsavarokat a hídba.
(Dávid Csilla)
A munkások tíz perccel később, amikor visszafele jöttünk az építkezési körútról, újra azokat a csavarokat csavarták, ugyanarra a helyre, ugyanolyan hévvel.
Történt azonban, hogy a szerb kormány protokoll-szervezői úgy megszervezték az újságírók szállítását, hogy amikor Beškától elszállítottak bennünket az Újvidék melletti autópálya-szakasz megtekintésére, nem mehettünk vissza rögtön Újvidékre, hanem visszaszállítottak bennünket Beškához (mellesleg megfeledkeztek már útközben rólunk, úgyhogy a beškai híd közepén tettek ki bennünket, az „alo majstore!” kórusos üvöltése következményeként).
Miután a pörkölő napsütésben visszaténferegtünk a Duna másik felére, furcsa csend honolt az egy-két órával ezelőtti lendületes hídépítés felől. Az építkezésen, akármennyire is keresgéltük, egy munkást sem találtunk, mintha nem is azon a helyen járnánk. Csilla, a fotósunk azonban a híd másik feléről megtalálta a munkásbrigád keménymagját, akik egy bádogház hűvöséből pislogtak föl a hídra, kicsit riadtan, újabb delegációt sejtve bennünk.
Barátságosan integettünk nekik, visszajelzésre azonban nem került sor.
