Augusztus 31-én a szerb parlament elfogadta a nemzeti tanácsokról szóló törvényt.
A kisebbségi autonómia, önkormányzat, önigazgatás formái hatékony közjogi eszközként sokban hozzájárulhatnak egy kisebbségben élő nemzeti közösség valós egyenrangúságának megteremtéséhez, valamint ezen közösségek önazonosságának hosszútávú megőrzéséhez.
A Kárpát-medencében élő népesebb magyar közösségek közül a vajdasági magyarság politikai képviselői fogalmazták meg elsőként az autonómia elképzelésüket és követelésüket. Már 1990-ben az első és akkor egységes magyar érdekvédelmi szervezet, a VMDK megfogalmazta autonómiakövetelését. Az eltelt időszakban a különböző autonómiaformák megvalósítása bekerült az összes vajdasági és Kárpát-medencei magyar kisebbségi politikai szervezet programcéljai közé.
Nemcsak az autonómia követelésében járt élen a vajdasági magyarság, hanem az autonómia gyakorlati megvalósítása terén is. 2002-ben az akkori jugoszláv kisebbségvédelmi törvény lehetővé tette, hogy a nemzeti kisebbségek megválasszák országos önkormányzataikat, amelyek részt vesznek, vagy maguk döntenek azokban a kérdésekben, amelyek az adott kisebbség nyelvhasználatát, oktatását, kultúráját és anyanyelvű tájékoztatását érintik, illetve intézményeket alapítanak ezeken a területeken. 2002 szeptemberében az országban elsőként a magyarság meg is választotta az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanácsot. 2003-ban a volt államszövetség alkotmánya alkotmányosan is szavatolta az addig törvényben garantált önkormányzati jogot, majd 2006-ban ez a jog az önállósult Szerbia alkotmányában is helyet kapott (75. szakasz).
Az elmúlt hat esztendőben a Magyar Nemzeti Tanács csak részben válhatott a magyar személyi elvű autonómia fő szervévé. Ez egyrészt azért volt így, mert a szerbiai törvényhozás olyan törvényeket hozott az oktatás és a tájékoztatás területén, amelyek gyakorlatilag kizárták (nem szántak döntéshozó szerepet) a nemzeti tanácsokat a kisebbségi közösségeket érintő állami döntéshozatalból, vagy nem módosították azokat a régi törvényeket (kultúra, hivatalos nyelvhasználat), amelyek fenntartották a központosított állami döntéshozatali mechanizmusokat, amelyek lehetetlenné tették az önkormányzati jog érvényesítését. Másfelől több vajdasági magyar politikai párt és a civil szféra egy része is megkérdőjelezte a Magyar Nemzeti Tanács legitimitását és képviseleti jogát.
Augusztus 31-én a szerb parlament elfogadta a Nemzeti Tanácsokról szóló törvényt, és ezáltal új fejezet kezdődhet a vajdasági magyarok életében. Jövőre esedékes a Magyar Nemzeti Tanács újraválasztása, előtte azonban nagyon sok teendő vár még a vajdasági magyarságra. A Magyar Nemzeti Tanácsban bekövetkező választásokról a tartományi jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségügyi titkárral, ifj.Korhecz Tamással beszélgettünk.
Beszéljünk először a névjegyzékről! Miért nem a jelenlegi névjegyzéket használják majd a nemzeti tanácsok megválasztásánál? Miért kell újra feliratkozni valamilyen listára?
– A jelenlegi névjegyzék nincs semmiféle módon mellőzve. A mostani választói névjegyzéket azonban azért nem lehet egy az egyben használni, mert azon a nemzetiségekhez tartozó polgárokon kívül rajta vannak a szerb néphez tartozó polgárok is, nekik viszont nincs joguk részt venni a nemzeti tanácsok megválasztásában. Egyetlenegy állami hatóságnak, egyetlenegy szervnek sincs joga arra, hogy az egyén önkéntes nyilatkozatát mellőzve meghatározza valakinek a nemzetiségi hovatartozását. Amikor például a törvényalkotás folyamatában szerettük volna legalább részben felhasználni az önkéntesség alapján elkészített statisztikai űrlapokat, vagy a rendőrségi bejelentőlapokat, ahol a polgárok nyilatkoztak a nemzeti hovatartozásukról, akkor is azt mondták, hogy ez alkotmányellenes és törvényellenes lenne, mert nem azért nyilatkoztak, hogy fölkerüljenek a névjegyzékre. Tehát még ez a próbálkozás is, hogy megkönnyítsük a névjegyzék összeállítását, az EBESZ és az Európa Tanács által előírt törvényekkel került ellentétbe. Ezért az egyedüli mód, hogy a névjegyzék összeálljon az az, hogy a nemzetiségi hovatartozásról a polgárok egyénileg nyilatkoznak. Ilyen nyilatkozatot ebben a formában és erre a célra soha senki nem tett, úgyhogy sajnos technikai értelmében ez egy kicsit megnehezíti a folyamatot, másként ez a folyamat nem elképzelhető.
Ki állítja össze a nemzeti tanácsok választói névjegyzékét?
– A közvéleményben nagyon sokszor tévesen jelent meg az az információ, hogy nem az állam állítja össze a névjegyzéket. Természetesen az állam állítja ezt össze, csakúgy mint az általános választói névjegyzéket a minisztérium, illetve átruházott jogkörként a helyi önkormányzatok vezetik. A félreértés oka az, hogy ez az államilag vezetett névjegyzék úgy alakul ki, hogy ehhez szükség van a polgárok kezdeményezésére, indítványára és beleegyezésébe.
Miből áll ez a folyamat?
– A törvény hatályba lépése után a minisztériumnak egy hónap áll rendelkezésére arra, hogy elkészítse azokat a végrehajtási jogszabályokat, rendeleteket és szabályokat, amelyek lehetővé teszik a törvénynek a végrehajtását. Ezek egyike a névjegyzékre, illetve az arra történő bejelentkezésre vonatkozik, az ehhez szükséges űrlapok végrehajtási jogszabályokról van szó. Tehát egy hónapon belül ezeknek a végrehajtási jogszabályoknak meg kellene születniük, ezután a miniszter a saját belátása szerint – remélhetőleg közvetlenül ezután – nyilvános felhívást tesz, amelyben felkéri a különböző nemzetiségekhez tartozó polgárokat, akik eddig már alapítottak nemzeti tanácsot, hogy iratkozzanak fel a minisztérium által vezetett, de helyileg az önkormányzatok által is kezelt külön választói névjegyzékre. Ez a feliratkozás szerencsére a polgároktól csupán minimális erőfeszítést igényel, hiszen a törvény úgy rendelkezik, hogy nem kell hitelesíteni, csak saját kezűleg aláírni azt az űrlapot, ami arra szolgál, hogy a polgárt felvegyék a névjegyzékbe. Amikor a polgár kitölti ezt az űrlapot, és saját kezűleg aláírja, akkor személyesen átadja, vagy postán elküldi a községi hivatal irodájába, ahol természetesen ellenőrzik az aláírást és a személy adatait, valamint azt, hogy fent van-e az illető az általános választási listán, és ha minden rendben van, akkor felkerül a választói névjegyzékre. Erre a folyamatra négy hónap áll rendelkezésre, tehát bőven van idő arra, hogy az emberek beszerezzék a választási listákat, kitöltsék, és eljuttassák a hivatalokba.
Kapnak -e valamiféle visszajelzést a polgárok a hivatalból?
– Ezt majd a jogszabály fogja részletezni, hogy milyen módon történik ez, de kétségtelen, hogy amennyiben a polgárt nem veszik fel a névjegyzékre, akkor kapni fog egy elutasító végzést. Ha nem kap ilyet, akkor meg azt jelenti, hogy felvették, és ahogy most is, a névjegyzékbe bele lehet tekinteni. Ha pedig a választásokat kiírják, akkor értesítőt is kap róla.
Kik vesznek részt az előkészületekben?
– Szóba került, hogy civil szervezetek, nemzeti tanácsok és politikai pártok is részt vesznek a névjegyzék összeállításában. Az ő szerepük abban lehet és lenne nagyon hasznos és fontos, hogy egyrészt serkentsék a polgárokat a névjegyzékre való föliratkozásra, tájékoztassák a közvéleményt pontosan és szabatosan arról, hogyan történik ez a folyamat, vagy akár a pártok és a civil szervezetek képviselői fel is kereshetik a polgárokat ezekkel az űrlapokkal, segíthetnek ezek kitöltésében és eljuttatásában az illetékes hivatalokhoz. Így közvetlen segítői lehetnek a polgároknak ebben a folyamatban. Az a cél, hogy minél több magyar ember feliratkozzon erre a névjegyzékre.
Hányan kell jelentkezzenek a magyarok esetében ahhoz, hogy elkészüljön a magyar választói névjegyzék?
– A magyarság esetében ez 117 000 embert jelent, ez az a minimális szám, amelynek fel kellene iratkoznia ebben a négy hónapos időszakban ahhoz, hogy közvetlenül választhassuk meg az országos önkormányzatunkat, ez a törvényes feltétele. Pontosabban, a törvény úgy határozza meg, hogy a felnőtt lakosságnak több minta a fele. Nincs pontos statisztika arra vonatkozólag, hogy mennyi a felnőtt lakosság, ezért úgy fogalmaz a törvény, hogy az utolsó népszámlálás szerinti összlakosság 50 százaléka csökkentve 20 százalékkal, mert körülbelül 20 százalék a nem felnőtt lakosság aránya átlagosan.
Én bízom benne, hogy mi túlszárnyaljuk ezt a számot, hiszen a becslések, a közvélemény-kutatások arra engednek következtetni, hogy a magyar lakosság legalább két harmada szívesen részt venne egy demokratikus többpárti nemzeti tanács választáson.
A következő hetekben folytatjuk a nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel kapcsolatos kérdések boncolgatását. Többek között szó esik majd a választás lebonyolításának módjáról és lehetséges változatairól, hogy hol és miként lehet majd szavazni, a nemzeti tanács hatásköreiről és működéséről is.
Dr. Korhecz Tamás
