Nincs szebb a vénasszonyok nyaránál, amikor a késő őszi verőfényben csillog a reggeli harmat a füvön, és a friss zöld meg a fonnyadó széna illata valami fenséges aromában ötvöződik a mezőn. Vétek ilyenkor a négy fal között ülni, és ha már kint bóklászik az ember a természet lágy ölén, illik megismernie annak mindenféle kincseit.
Nagygyörgy Zoltán két nagyspórás csiperkével és egy halom lilatönkű pereszkével
Például a gombákat, melyeket bőségesen kínál az erdő-mező-rét terített asztala – csakhogy kevesen mernek, merünk élni a csábító lehetőséggel. Ki ne szeretné a fehérjedús, illatos, zamatos, kiadós, tápláló és vitaminokban meg ásványi anyagokban gazdag gombát? Vásároljuk is boltban, piacon, elsősorban zárjeggyel ellátott csomagolásban, főként a termesztett champignont. De ki merné gyűjteni?
Márpedig van, aki tudja és meri, például a horgosi Nagygyörgy Zoltán, aki inkább helytörténészként, régiótörténészként, grafikusként, a küzdősport mestereként ismert. Azt viszont több évtizedes ismeretség után csak a minap tudtam meg róla, hogy a Magyar Szarvasgombász Egyesület aktív tagja.
Naná, hogy az első kérdésem az volt: most hol és milyen gombát szedhetünk a környékben.
– Gombaidény mindig van, de a legerősebb az ősz, amikor a reggeli nagy párásság után erős még a nappali fölmelegedés. Száraz időben, száraz helyen nem kell gombát keresni. Mostanában azonban láb alá kell nézni, ahol nedvesebb a talaj, és keresni a boszorkányköröket, mert a gomba többnyire abban terem. Az apró szegfűgomba nehezebben fedezhető fel a nagy fűben, de érdemes lecsippenteni a fodros szélű kalapját a száráról, mert jó illatú, kitűnő levesízesítő. A nagyspórás csiperke szezonja már véget ért, de a lilatönkű pereszke még bőségesen terem.
Mi lilatönkű pereszke után poroszkáltunk a mezőn, miközben fácánkakasok incselkedve mutogatták pazar tollazatukat. Miután rábukkantunk a levesbe való szegfűgombára, megpróbáltam odacsalogatni egyet, mondván, hogy kitűnően illene a szegfűgomba mellé a levesbe. Sajnos kedves invitálásomnak nem tett eleget.
Találtunk viszont pereszkét! Sokat, öreget is, fiatalt is, boszorkánykörben is meg magányosan is. Szemmel láthatóan jár más is ide gombászni, mert néhol kifordított, eldobott pereszkét találtunk.
– A lilatönkű pereszkét szárastól kell szedni, csak a szennyezett tövét kell levágni. Minél zsengébb, annál finomabb. Nagyon jellegzetes az íze, illata, ezért erősebb fűszerezést kíván. Amikor gyűjtünk, minden gombafajtát külön, lehetőleg kosárba kell rakni. Csak azt vegyük fel, amit biztosan ismerünk. Nem kell kitaposni azt sem, amiben nem vagyunk biztosak, mert lehet, hogy más ismeri, és hasznát veszi. Gyűjteni kizárólag azt szabad, amit semmi mással nem téveszthetünk össze. Nem árt egyebet is tudni róluk. A gyapjas tintagomba például fiatal korában még finom, de alkoholt tilos mellé inni, mert rosszul lesz az ember. A laskagomba főleg nyárfatuskón terem, kiváló gomba. A fán termő taplógombák nem mérgezőek ugyan, de fásak, ezért nem fogyaszthatók. Finom viszont a bársonyos, apró, jóízű téli fülőke, állítólag már találtak az erdőben.
Mi a mezőn lilatönkűt találtunk, garmadával.
– A termesztett gombáknak soha nincs ilyen finom illatuk, ízük – emeltünk fel egyet a sok közül –, de azt mondom, aki nem ismeri őket, ne foglalkozzon velük. Úgy tudom, Szabadkán valamelyik piacon van gombavizsgáló. Egyesek szerint a rágott gomba biztos jó. Tévedés! A csiga még a gyilkos galócát is megrágja, és nem lesz tőle baja. Az illatra, a szép külalakra sem szabad hagyatkozni. A fekete nedűgomba például szép narancssárga, de elvinné az embert. Ezért kell nagy körültekintéssel gombászni. És nem szabad pazarolni, a tönköt is le kell szedni, nem csak a kalapot. Az öreget pedig nem kell kitaposni, hadd szórja el a spóráját. Nagy kár, hogy vidékünknek még nincs gombászatilag feltérképezve – mondta Nagygyörgy Zoltán.
Arra a kérdésre, hogyan lett a szarvasgombászok egyesületének tagja, egyszerű a válasz: ismeretség révén. Kónya Károly gödi gombalovaggal gyakran járják a Börzsönyt szarvasgomba után kutatva. Jó ismerőse Farkas József, a csongrádi levéltár nyugalmazott igazgatója is, aki szintén gombász. Nemrégiben éppen Horgoson főztek közösen gombapörköltet. Ha érdekel valakit, hogy mifelénk létezik-e, termeszthető-e ilyen különleges és méregdrága csemege, a válasz adott.
– Igen, találkoztam már homoki szarvasgombával, vagy más néven márvány szarvasgombával, és termeszthető is tölgyfa, mogyorófa tövében. Ha be van oltva micéliummal a fa gyökere, ott biztos nem kell kapálni se. Hogy miért nem csinálják a termelők? Azt kérdik, kinek adnák el a szarvasgombát. Hát a legelőkelőbb hoteleknek! Magyarországon 80-120 ezer forint a szarvasgomba kilója. Nem tudom, itthon mennyi, de azt igen, hogy Szerbiában erős szervezetük van a szarvasgomba-termesztőknek.
Nos, az interneten utánajártam: Szerbiában a fekete szarvasgomba felvásárlási ára 1000-1200 euró, amikor a kisebb példányokat kilóra árusítják. Csakhogy a nagyobb példányok árverésen kelnek el, mint szerte a nagyvilágban, esetenként egész vagyonért. Nemrégiben egy hongkongi vevő 95 ezer dollárt fizetett egy 1,2 kilogrammos szarvasgombáért!
Szerbiában az eddig talált legnagyobb példány 400 grammos volt, azt se bagóért kelt el.
Ugye érdemes lenne elgondolkodni némi szerkezetváltáson?
