Az utóbbi időben nem múlik el tanév a diákok kényszerpihenője nélkül: ha nem a pedagógus-sztrájk miatt ürülnek ki a tantermek, akkor egyik alkalommal – mint 2009-ben – a járványveszély, máskor pedig – mint most – a nagy hideg és erős havazás miatt rendel el tanítási szünetet az oktatási miniszter.
Az egyértelmű, hogy a hószünet a néhány tucatnyi hegyvidéki, falusi iskolában indokolt volt. Ám felesleges volt egy-két napnál hosszabb kényszerpihenő azokban a városokban, ahol a diákok többsége a legközelebbi iskolaépületbe jár. Nekik legfeljebb néhány száz métert, maximum egy-két kilométert kell megtenniük az iskoláig. Ha az oktatási intézménytől távolabb lakik a tanuló, akkor vagy busszal közlekedik vagy – száraz időben is – a szülő gépkocsival szállítja csemetéjét az iskolába. Elismerem, a nagy havazás miatt a középiskolákba nehezen jutottak el a környékbeli településekről naponta utazó diákok, de a buszok közlekedtek, s az ingázó felnőttek e napokban is, ha esetleg kisebb késésekkel, nem kis erőfeszítés árán, de megjelentek a munkahelyükön. Még sokan emlékezünk arra, hogy a hetvenes, nyolcvanas években is voltak ekkora havazások, meg farkasordító hideg is, mégsem rendeltek el országos szintű hószünetet. Annak a néhány gyereknek, aki az iskolától távoli tanyán él, biztosan igazolta volna a tanítónő, osztályfőnök, ha pár napig hiányzik az iskolából.
A kéthetes kényszerszünetet nem indokolta az sem, hogy sok a szegény sorsú család, s ezek a gyerekek ócska, rossz minőségű holmiban járnak iskolába, nincs bélelt, meleg cipőjük. A legsúlyosabb anyagi gondokkal küszködő szülők is gondoskodnak arról, hogy gyereküknek a téli hidegben is jusson meleg ruhanemű, lábbeli. Arról nem is szólva, hogy most, amikor megindult a hó olvadása, nagyobb szüksége lenne olyan lábbelire minden gyereknek, amely nem ázik be. Az igazi felelősségteljes gondoskodást azt jelentené, ha minden egyes rászoruló gyerek ingyenes uzsonnát kapna az iskolában. Az önkormányzatok, a humanitárius szervezetek segíthetnének, hogy egyetlen gyerek se üljön korgó gyomorral az iskolapadban. S vajon van-e Szerbiában valakinek kimutatása arról, hogy hány olyan gyermekes család van, ahol nem tellett tűzifára, szénre?!
Sokkoló a hír, hogy beáznak az iskolaépületek. Annyi külföldi segély érkezett az elmúlt 12 évben, ezért elképesztő, hogy még mindig vannak olyan iskolaépületek, amelyeken nem végezték el a szükséges renoválást. Vajon hány olyan községháza, polgármesteri hivatal van, amelyik beázik?
Nem biztos, hogy épp az iskolák villanyáram-ellátásán kellett volna spórolni e két hétben. Biztosan akadt volna minden községben, városban más mód is a villanyárammal való takarékoskodásra. Szerintem ugyanis ez a kéthetes kényszerszünet jóval nagyobb kárt okozott pedagógiai szempontból, illetve azért, mert az egyes tantárgyakból nem lehet igazán bepótolni a most kiesett tananyagot sem.
Pedagógiai szempontból azért káros, mert a diákoknak azt sugallja, hogy nem kell megküzdeni a nehézségekkel, a kedvezőtlen körülmények ellenére is igyekezni kell a tőlünk telhető legjobban helytállni, hanem e szünetnek az az üzenete, hogy a legkisebb kellemetlenség elöl is ki kell térni, mindig a legkevesebb erőfeszítéssel járó, a létező legkényelmesebb megoldást kell választani. Magyarán: azt sugallja, nem is olyan fontos az iskola, a tanulás.
Bevallom, tizenöt, húsz éve még elhittem, hogy egy néhány hetes pedagógussztrájk után be lehet pótolni a tananyagot. Azóta már számtalanszor meggyőződhettem arról, hogy minden tananyag-összevonás, rövidítés lyukakat hagy a tanulók tudásában. Ugyanis, a józan ész azt diktálja, hogy csak az szerepel a tantervben, amire a diákoknak szüksége van. Ha tehát egy-egy lecke ilyen „kényszerhelyzetekben” kidobható, vagy egyik-másik anyagrész kisebb óraszámmal is tanítható, akkor arra a jövőben sem lesz szükség, eddig sem volt rá szükség és a jövőben sem lesz. Tehát, pusztán a diákok felesleges leterheléséről van szó. Tudjuk jól, a szombati pótlások csak arra jók, hogy a tanárok beírhassák, hogy megtartották ezt az órát is, ki lehet pipálni, hogy megvan a törvény által előirányzott óraszám.
A tanév egy héttel való meghosszabbítása gondot okoz majd a nyolcadikosoknak, akik a tanév befejezése után tudnak igazán készülni a záróvizsgára, s ugyanilyen problémát jelent a főiskolára, egyetemre készülő érettségizőknek is. S gondot fog jelenteni a pedagógusoknak is, mert júniusban, amikor beköszönt a kánikula, nem kis erőfeszítés kell arra, hogy a diákok hajlandók legyenek még egy hétig az iskolapadban ülni, figyelni, felelni, dolgozatot írni.
