Most, hogy a belga Delhaize vált az utóbbi időben nem a legelőnyösebb kontextusban emlegetett Miroslav Mi šković birodalmát képező Maxi-üzletlánc tulajdonosává, a politikusok mintha meg akarnák előzni egymást abban, hogy a közvélemény előtt hangoztassák, milyen jó, hogy minderre sor került, a szerbiai kiskereskedelmi ágazatra megannyi pozitív fejlemény vár. Mások kritizálják az efféle meglátásokat, mondván, mi haszna van az államnak abból, hogy az egyik legfeketébben feltüntetett üzletember eladott valamit. A Maxi eladása során felmerülő kérdésekkel kerestük fel Fodor Oszkár közgazdászt.
Miért tulajdonítanak ilyen nagy jelentőséget a hazai közéletben a Maxi eladásának? Valóban ekkora gazdasági jelentőséggel bír ez az üzlet, vagy inkább Mišković személye fokozza az érdeklődést az egész ügy iránt?
– Úgy vélem, egyik is, másik is. Mišković voltaképp rákényszeredett erre a lépésre, hiszen meglehetősen nagy adósságot halmozott fel, mintegy 300 millió euróval tartozik a szállítóinak. Ha a szállítók most hozzájutnak ehhez a pénzhez, az sokat fog jelenteni számukra: újabb üzletbe, termelésbe kezdhetnek, teszem azt kukoricát, borsót vethetnek, vagy, amennyiben ipari vállalatokról van szó, azok is végre törleszthetnek saját szállítóiknak. Újraindulhat tehát egy, a tartozások következtében megrekedt folyamat, ezért támogatják a politikusok az eladást. Személy szerint azt gondolom, Miškovićnak gondjai voltak: meghurcolták a médiában, sokat foglalkoztak azzal, hogy a törvényesség szélén tevékenykedik. Már az is kérdéseket vet fel, egyáltalán hogyan jutott hozzá a Koštunica-kormány idejében az akkori C-markethez. Az üzletembernek most lesz egy bizonyos nettó nyeresége, melyet az „olcsón vettem, drágán adtam” elv alapján biztosított be. Az államnak fizetett adóért cserébe pedig várhatóan majd megszűnik az üldöztetése, egérutat is nyer, de tisztességes „kis” keresete is marad. Tegnap tett egy olyan, igaz némileg homályos kijelentést, hogy a háttérbe vonul majd, s vállalatának fennmaradó darabjain is egyenként túlad. Megeshet, hogy a félretett pénzekből végül az Olimpiai Bizottság elnökévé válik, próbálkozott ilyesmivel már Zepter is, más sportolók is, s így próbálja majd magát, nemzetközi védelem segítségével, kivonni a hazai hatóságok öleléséből.
Megalapozottaknak tartja azokat a kijelentéseket, melyek szerint igazi piaci verseny alakulhat most ki a Delhaize belépésével?
– A Metro és a Delhaize még nem elég ahhoz, hogy valódi konkurenciáról tudjunk beszélni. De utánuk jöhetnek mások, olyan nagy nemzetközi bevásárlóláncok, melyek óriási beszállító-hálózattal rendelkeznek. Szerbiának az egyik előnye az Oroszországgal aláírt szabadkereskedelmi egyezmény, ami kétségkívül hasznára válik a nálunk megállapodó nemzetközi cégeknek. Úgy is tekinthetünk erre az eladásra, mint a soron következő befektetések egy jó előjelére, ami új munkahelyeket, nagyobb fokú fizetőképességet biztosíthat a közeljövőben. Ehhez azonban valódi „nagyjátékosokra” lesz szükség, próbálkozott ilyesmivel már a Merkator is, nem számított azonban elég nagynak ahhoz, hogy a piaci verseny, a likviditás, a munkahelyteremtés terén óriási eredményeket eszközöljön ki. Az már most látható, hogy a gépjárműipar, a mezőgazdasági gépek gyártása, s más ágazatok is, kezdenek kilábalni a két évvel ezelőtt kiteljesedett világválságból. Ha arra gondolunk, hogy Szerbia is az európai társadalom tagjai mellé sorakozik fel a jövőben, akkor egyáltalán nem találhatunk kivetnivalót a Delhaize megjelenésében, hiszen annak ott már jelentős tapasztalata, tudása, s nem utolsósorban pénze van.
Mirko Cvetković kormányfő azonnal az idei szerbiai nagyberuházások közé sorolta ezt is. Olyan gúnyos vélemények is napvilágot láttak kijelentésével kapcsolatban, hogy összekeveri az államot Miškovićtyal. Ki az igazi nyertese az üzletnek?
– Mišković a nyertes, hiszen potom pénzért vett meg valamit, amin ma piaci áron túladott. Az államapparátusnak akkor lesz haszna, ha, ennek köszönhetően, sikerül további adót inkasszálnia abból a pénzből, amit ezáltal Mišković megszerzett. Lehet, hogy tényleg a mezőgazdaságba fekteti be a pénzt, ne felejtsük el, hogy a legnagyobb földbirtokosról van szó, a vajdasági mezőgazdasági területek több mint egyharmadát birtokolja. Neki, persze, az érné meg a legjobban, ha semmit sem kellene ezekbe a termőföldekbe befektetnie, s tíz év múlva el lehetne azokat még drágábban adni, ezek az emberek nem termelni tanultak meg, hanem üzérkedni.
