Szerbiában a falvakban, hegyvidéken élő gyerekek 75 százaléka fejezi csak be az általános iskolát. Tizenöt százalékuk már negyedik osztály után búcsút mond a tanulásnak. Bizonyára azért, mert a közeli falusi iskolából a jóval távolabbi városi oktatási intézménybe kellene eljutni, de a szülők szegények, az állam pedig nem biztosít olyan feltételeket, amelyek a városi gyerekeknek maguktól értetődőek. A városokban ugyanis csak 5 százalék körül van a lemorzsolódó tanulók száma. A roma gyerekeknél van a legnagyobb gond. Eleve csak 78 százalékuk indul iskolába, s csak 34 százalékuk fejezi be a nyolcadik osztályt.
Ez is bizonyítja, nagy fába vágta a fejszét az, aki a 2020-ig szóló oktatásfejlesztési stratégiát meg szeretné valósítani. E stratégia szerzői szeretnék ugyanis 5 százalék alá szorítani 2020-ig a lemorzsolódó diákok arányát.
Az oktatásfejlesztési stratégia az oktatás minőségének, hatékonyságának növelését tűzte ki célul, s olyan szakemberek dolgozták ki, illetve opponensként, szakértőként olyan szakemberek nevei jelennek meg, mint Cerović Kovács Tündéé, Ivan Ivićé, Ana Pešikané, Srbijanka Turajlićé, Gera Ibolyáé. Most kezdődött a közvita e dokumentumról, sajnos a minisztérium honlapján nem akadtunk utalásra arra vonatkozóan, hogy például Vajdaságban mikor mutatják be ezeket az elképzeléseket.
Abból indultak ki, hogy 2020-ig sikerül elérni, hogy az állam a nemzeti jövedelem 6 százalékát fordítsa oktatásra, a jelenlegi 4,5 százalék helyett. Azt is feltételezik, hogy a gazdasági fejlődés megindul, tehát lesz pénz arra, hogy jól felszerelt iskolaépületben, a modern technika vívmányait is segítségül hívva folyjon majd az oktatás. Mégpedig egy váltásban. A 233 oldalas stratégiában ugyanis megjelenik az az elképzelés, hogy a diákok reggel 8 órától délután 4 óráig tartózkodjanak az iskolában. Persze, nem ennyit ülnek órákon, hisz az alsó tagozaton a kötelező órák száma nem haladhatja meg a 20-at, felsőben a 25-öt. Az elképzelés, hogy a tanórák után, délután 4 óráig a diákok rajz-, zene-, irodalmi-, kézműves foglalkozásokon vennének részt, sportolnának, s még az iskolában megebédelnének, megtanulnák pedagógusi felügyelettel a leckét. Budapesten a Waldorf iskolában láttam hasonlót, s azt tapasztaltam, azok a gyerekek tényleg szeretnek iskolába járni. Nem tudom, nálunk ez mennyire lesz kivitelezhető, vagy pedig csak egy szép vágyálom marad egy olyan iskolarendszerről, ahol a diákok jól érzik magukat, és ahol a magolás, a lexikális adatok helyett a mindennapi életben hasznosítható tudást szereznek, ahol kreativitásuk, képességeik fejlesztésére nagy hangsúlyt fektetnek.
A kiváló szakemberek tisztában vannak azzal, hogy az iskoláskor előtti nevelés a jelenleginél sokkal, de sokkal több figyelmet érdemel. Azt szeretnék, ha a kicsinyek legalább 30 százaléka bölcsődés lehetne, a 4 és 5,5 éves korosztály pedig legalább egy évig ingyen járhatna óvodába. Az optimális az lenne, ha egyetlen gyerek sem maradna ki az 5,5 és 6,5 év közötti korosztály számára kötelező iskolai előkészítőből.
Tudjuk jól, hogy a szerbiai oktatásügyben már évek óta a racionalizáció a legtöbbet használt kifejezés. Ezzel ijesztgetik a pedagógusokat, szülőket. A stratégia szerzői – nem kis bátorságról tanúbizonyságot téve – azt mondják, a szigorú értelemben vett racionális helyett inkább az optimálisnak kellene érvényesülnie, tehát az adott környezetben, adott körülmények között legmegfelelőbb, legkedvezőbb tanár- és diáklétszámnak. Annak ellenére, hogy állítólag a Világbank a 30-as osztálylétszámot látná üdvösnek a szerbiai iskolákban, a stratégia szerzői középiskolában a 22–25 fős osztályokat tartják a munka szempontjából a legjobbnak.
A gimnáziumot szeretnék ismét divatba hozni, ugyanis Szerbiában mindössze a középiskolások egynegyede tanul gimnáziumban. Egész Európában egyetlen ország marad csak le mögöttünk, Csehország, ahol a középiskolásoknak mindössze 21 százaléka jár gimnáziumba.
Jelenleg a szerbiai nyolcadikosok 95 százaléka folytatja középiskolában a tanulást. A kitűzött cél, hogy a négyéves szakokra járók megközelítőleg 80 százaléka négyéves szakokra iratkozzon. A stratégia írói szerint az lenne az optimális, ha közülük legalább minden második diák gimnáziumba járna. A középiskolában a kötelező órák száma nem haladhatná meg a heti 26–28 órát, s itt is az egy váltásban való tanulást, a 8-tól 16 óráig az iskolában tartózkodást tartják optimálisnak a szakemberek, ahol az általános iskolákhoz hasonlóan sportolásra és más szabadidős aktivitásra szintén jutna idő.
Azt is megfogalmazzák, hogy a gimnazisták 95 százalékának egyetemen kellene továbbtanulnia, a négyéves szakközépiskolát befejezettek 40 százaléka esetében is ez lenne a jó. Azt is célul tűzték ki, hogy az egyetemre iratkozók 70 százaléka fejezze is be időben, illetve egy év halasztással az egyetemi tanulmányait.
A felsőfokú képzésben külön fejezetet kapott a pedagógusképzés. Ígéretes az a nagy vonalakban vázolt elképzelés, hogy sokkal nagyobb szelekción kell majd átesnie annak, aki tanítói, tanári pályára kíván menni. Ez az egyik legfontosabb – vagy talán a legfontosabb – eleme az oktatási rendszer sikerességének. A szakemberek szerint nagyobb autonómiát kapnának a pedagógusok, ugyanakkor nagyobb felelősség is terhelné őket, munkájuk eredményességéért. A tanári továbbképzés az eddiginél sokkal nagyobb hangsúlyt kapna a 2020-ig terjedő időszakban, új, hatékonyabb módszerekkel vérteznék fel a pedagógusokat.
Élvezet olvasni a stratégiát, mert olyan ideálokat állít fel, amely felé minden normális ország törekszik. Nem látjuk az anyagi fedezetét mindannak, amit el kellene végezni, be kellene szerezni ahhoz, hogy ez így, vagy legalább megközelítőleg így legyen majd 2020-ban. Gondolunk a több tízezer pedagógus állandó szakmai továbbképzésére, az iskolabuszok rendszerének működtetésével, a falusi iskolák modernizálásával, a modern oktatáshoz elengedhetetlen segédeszközök beszerzésére.
Minden oktatási szintnél megfogalmazzák a stratégia szerzői a feladatokat, a szükséges változtatásokat. Ám részletes akciótervek, kitűzött határidők, a végrehajtásért felelős funkciók meghatározása és egyéb konkrétumok nélkül mindez egy gyönyörű álom marad.
