Az 1979-es csapat ( balról jobbra): Kelemen Eta, Bicskei Elizabetta, Takács Imre, Tallós Zsuzsa, Sziráczky Kati, Vencel Valentin, ismeretlen civil, Földi László, Kovács Frigyes és Hernyák György (Fotó: Dormán László)
Az első magyar civil szervezet Vajdaságban valójában a Tanyaszínház volt. Ez tulajdonképpen csak így, 35 év távlatából válik nyilvánvalóvá, hiszen akkoriban ez a fogalom ismeretlen volt errefelé. Sehol a világon nincs olyan színtársulat, amely színművészetire járó növendékekből áll, és nyaranta egy hónap alatt 25–30 településen állítja fel alkalmi színpadát. Olyan falvakba is eljutnak, amelyeknek a lakói számára a Tanyaszínház jelenti az egyetlen színházi élményt, többségük ugyanis sohasem fordul meg igazi kőszínházban. Harmincöt nyári turné, megszakítások nélkül – ez már önmagában véve is páratlanná, különlegessé teszi a Tanyaszínházat, amelyet 1978-ban Hernyák György másodéves rendező szakos hallgató és Kovács Frigyes, az újvidéki Művészeti Akadémia első magyar színészosztályának negyedéves növendéke hozott létre.
Hernyák György és Kovács Frigyes a Topolya és Óbecse között fekvő Brazíliában csalogatja a közönséget az esti előadásra 1979-ben
Harmincöt év távlatából Hernyák György rendező úgy emlékszik, hogy közös újvidéki albérletükben vetődött fel az ötlet, Kovács Frigyes színművész pedig úgy, hogy a telepi Niš nevű kocsmában beszéltek róla először. Ez ma már valószínűleg nem is fontos, a lényeg: még mindig gondolkodás nélkül fel tudják sorolni azokat, akikkel 1978-ban elindultak a poros dűlőutakon. Az akkori magyar színészosztály tagjai – Horváth Géza, Czifra Erika, Kelemen Eta, Sziráczky Katalin, Tallós Zsuzsa – vettek részt a turnén. Csatlakozott hozzájuk a csantavéri Földi László, aki harmadéves volt a budapesti színművészeti főiskolán, vele érkezett Csirmaz Margit, és egy kocsist is felfogadtak, Gere Vilmos személyében. Az első évben négy rövid vásári komédiával léptek a nagyérdemű elé. A szekéren, amelyet két szamár húzott, elfért a díszlet, a jelmez, a társulattagok személyes holmija, ők pedig ballagtak utána, egyik faluból a másikba. Voltak Csantavéren, Kispesten, Kavillón, Brazíliában, Gunarason, Adorjánon, Keviben, Völgyparton, Törökfaluban, Tornyoson, Híressoron, Felsőhegyen, Bogarason, Hajdújáráson, Palicson, Kishomokon, Tóthfaluban, Búránysoron meg Valkaisoron. Zenészek is csatlakoztak hozzájuk, az első években Fábry Géza és Fábry Béla, valamint a 9+1 képzőművészeti csoport tagjainak is ott volt alkalmi kiállítása, ahol épp felléptek a tanyaszínházasok. Igazi művészeti kaleidoszkópot, minél színesebb, változatosabb művészi élményt kívántak tehát adni a falusi, tanyasi embereknek.
– Úgy gondoltuk, van annyi erő, tehetség bennünk, hogy tudunk színházat csinálni. Ez a színház azoknak a mindenkori fiataloknak a színháza, akikben van annyi energia, rátermettség, hogy elvigyék a kisebb településekre is. Olyan falvakba, amelyekben 35 éve még sem áram, sem vízvezeték nem volt, s ahova poros dűlőutakon gyalogoltunk be. Az az óriási különbség a kőszínház és a Tanyaszínház között, hogy a Tanyaszínház helybe megy a nézőkhöz, akik vendégként kezelik a fiatalokat – mesélte Hernyák György. Még mindig élénken él az emlékezetében, amikor az első esztendőben porosan, piszkosan, nagy trombitaszóval megérkeztek a Kavillótól 2 kilométerre levő, mindössze 24 házból álló Kispestre, ahol addig senki sem hallott róluk, az egyik menyecske mégis egy liter pálinkával és 10–12 csésze kávéval várta őket a kapuban. Vendégként várta és várja a falusi ember a tanyaszínházasokat. Hernyák György az első 5 évben volt a társulat tagja, és még két alkalommal tért vissza rendezni. Mint megtudtuk tőle, amikor Soltis Lajos az újvidéki Művészeti Akadémia magyar színészosztályának tanára lett, kötelezővé tette ezt a nyári gyakorlatot az elsőévesek számára, és osztályvezetőként ő is rendszeresen szerepelt. Itt a színinövendék megtanul díszletezni, kellékezni, sőt ha kell, jelmezt varrni, kocsira pakolni is, s nem utolsó sorban közösségben élni, elviselni a másik 10 embert heteken keresztül. Megvan a varázsa ennek az életformának, hiszen mindig akadnak olyan fiatalok, akik az oklevél megszerzése után is évekig visszajárnak a Tanyaszínházba. Itt közvetlenebb a kapcsolat a színész és a néző között. Hernyák György Vlaho Stuli középkori szerző Nagyszájú Katájának a rendezésével diplomázott, amellyel a Tanyaszínház 1980 nyarán járta a vajdasági falvakat. – Az egyik jelenetben Soltis Lajos belefeküdt a sárba. Kavillón ott állt tőle néhány lépésnyire egy nénike, és odaszólt neki: „Édes gyermekem, most már értem: mi ugyanabban a sárban fetrengünk, mint ti.” Ennél nagyobb dicséretre, ennél jobb kritikára senki sem vágyhat. Felfogta, hogy az előadás róla szól. Ami a kritikát illeti: Gerold László számos alkalommal írt a tanyaszínházas produkciókról, s már első alkalommal sem úgy nézte őket, mint egy kőszínházi előadást, sőt nem is a szabadtéri színházak jellemzőit kereste bennük, felismerte, hogy ezeknek a bemutatóknak másfajta lelkületük van.
– Az első előadás után Gerold László írt egy jóízű kritikát, amelyben megállapította, hogy rendkívül felszabadultan komédiáznak az amúgy néha igencsak görcsös színinövendékek. Nyilvánvalóan ez a dolog alapigazsága és az alapvető erénye a leendő színészek szempontjából: nagyon nagy a felszabadító hatása ennek a közegnek. Nem felelőtlen komédiázás ez, de itt nincs jelen az előadások alatt a kőszínház szigora, ezért a színész szinte összeolvad a közönséggel – hallottuk Kovács Frigyestől, aki az újvidéki Művészeti Akadémián beszédtechnikát és -művészetet tanít a magyar ajkú hallgatóknak.
– Amikor az első tanyaszínházas turné után visszajönnek, egyszerűen „kinyílik” a hangjuk, megnövekszik a hangterjedelmük. Persze, ehhez már idejekorán megtesszük az előkészületeket az órákon – magyarázta.
De vajon mi hajtotta a 23 éves Kovács Frigyest a 25 éves Hernyák Györggyel egyetemben – aki a rendezői szak előtt már a belgrádi zeneakadémia újvidéki tagozatán is oklevelet szerzett – arra, hogy nyaranta a falusi embereknek csináljanak színházat?
– Gyerekkoromban, libapásztorkodás közben egy tranzisztoros rádión jutottak el hozzám a nagyvilág hírei, s ezekből azt szűrtem le, hogy a városi ember élete sokkal gazdagabb, színesebb, mint a tanyasié. Vágyat éreztem a városi életforma után. Amikor eljutottam az akadémia negyedik évéig, és úgy éreztem, végképp elszakadok a falutól, egyfajta szorongás, nosztalgia kerített a hatalmába, a Tanyaszínház pedig kapocs volt a faluval, az ottani jóindulatú, tiszta tekintetű, becsületes, nagylelkű emberekkel. Adni akartam, akartunk ezeknek a falusi, tanyasi embereknek valamit. A Tanyaszínház mostani irányítói ezekben a napokban mind több régi képet raknak fel az internetre, az egyiken éppen Brazíliában csalogatjuk a közönséget az esti előadásra. A kapuban áll a ház népe, s a középkorú férfitól a karon ülő gyerekig mindannyian ott vannak, kedvesek, befogadóak, kíváncsian nézik a vendégeket. Érezhetően megpezsdült a falu mindenütt, amikor beérkeztünk. Hét évig voltam tanyaszínházas, és még két nyáron át visszatértem, bár azóta sem volt olyan előadás, amelyet ne néztem volna meg legalább egy alkalommal – hallottuk Kovács Frigyestől.
A Tanyaszínházzal nem lehet megbukni, mondta mindkét beszélgetőtársunk, bár – mint Kovács Frigyes hozzátette – itt a legnehezebb „repertoárt” csinálni, mert egyetlen bemutatójuk van évente, s ha az melléfogás, akkor az egész évad az lesz. A fiatal színészek lendülete, lelkesedése viszont mindent ellensúlyoz, mindenen átüt, és évről évre megtörténik a csoda, mert az emberek még mindig nagyon várják az előadásukat.
Ez nem egy felülről jött kezdeményezés volt, a politika inkább csak fékezte volna, hiszen fiatal magyar értelmiségiek járták a magyar falvakat... Kovács Frigyestől hallottuk, hogy egy időben az újvidéki Művészeti Akadémia szerb osztályában is szerették volna ezt a nyári gyakorlatot megszervezni, de néhány év alatt elhalt.
Ahhoz, hogy egy ilyen kezdeményezés gyökeret eresszen, kellett Kovács Frigyes és Hernyák György makacssága, küldetéstudata (ennek elismeréseként a Tanyaszínház 25 éves évfordulójára Aracs-díjjal tüntették ki a két alapítót), és kellettek, kellenek az utódok is.
– Nem hiszem, hogy a mai fiatalokban nincs lelkesedés, de attól tartok, ha a teljes pénztelenség uralja a Tanyaszínházat, akkor annak az lesz az egyik következménye, hogy jóval kevesebb fiatal jön össze nyaranta, hiszen ma már kevés vajdasági magyar család engedheti meg magának, hogy ne nézzen a gyerek nyaranta mellékkereset után.
