Szerbiában minden 1000 lakosra 20 oktatásügyi és 24 egészségügyi dolgozó jut. Mindenki döntse el maga, hogy ez sok vagy kevés. Bár az egészségügyi dolgozók számánál valószínűleg tekintetbe kell venni, hogy elöregedett társadalom a miénk, sőt azt is, hogy az állandó stressz, az életminőségünk romlása fiatalt-öreget egyaránt megbetegít. Sokan és gyakran mennek tehát orvoshoz. Hogy a betegek számához viszonyítva az egészségügyi dolgozók sokan vannak-e vagy kevesen, arról jóval kevesebb vita folyik, mint az oktatásügyben foglalkoztatottak létszámáról, a minden tanév elején aktuálissá váló munkaerő-felesleg kérdéséről, problémájáról.
Nemrégiben jelent meg egy adat, miszerint 1995-től, tehát 17 év alatt az országban 220 ezerrel csökkent a diáklétszám. Hogy szemléletesebb legyen: Niš városnak is ennyi lakosa van. Ez 7000 harminc fős osztálynak felel meg. Bár, a 30-as létszámú osztály ritka, mint a fehér holló. A közelmúltban olvashattuk egy közgazdasági lapban, hogy Crna Trava szerbiai községben összesen 261 óvodás, általános iskolás és középiskolás tanuló van, és a község területén 80 óvónő, tanító, tanár van munkaviszonyban. Tehát, minden egyes pedagógusra 3 diák jut.
A vajdasági magyar osztályoknál is évről évre jelentős a diáklétszám csökkenése. Ezt nagyon szemléletesen támasztja alá, hogy a minap 1810 magyar első osztályba indulót tartottak nyilván, ez a szám még nyilván nem végleges, de jelentősen már nem módosul. Azt, hogy milyen jelentős a fogyatkozásunk, bizonyítja, hogy tavaly 1950 diák volt a vajdasági magyar elsős osztályokban. A legnagyobb létszámcsökkenés az idén Óbecsén van, a jelenlegi adatok szerint a tavalyihoz képest 64 diákkal kevesebb indul első osztályba. Adán 29 gyerekkel csökken a magyar elsősök száma, Csókán 22 gyerekkel, Szabadkán 50 gyerekkel.
Nemrég tették közzé azt az adatot, hogy Szerbiában az iskoláskor előtti intézményektől az egyetemekig összesen 140 ezer foglalkoztatott van, ez majd 8400-zal több, mint 2008-ban. E négy év alatt ennél rohamosabb volt az óvodások, általános iskolás és középiskolás tanulók, valamint egyetemisták számának csökkenése. Persze, azért ne feledjük, hogy az általános és középiskolákban ez alatt az idő alatt hány fakultatív és egyéb tantárgyat vezettek be, a szakközépiskolákban az elmúlt időszakban 60–70 új szak nyílt, és a magánegyetemek is virágzásnak indultak (a felsőoktatási intézmények akkreditálásához az kell, hogy a tanári kar 70 százaléka állandó munkaviszonyban legyen az adott egyetemen, fakultáson, főiskolán).
Az oktatásügyi szakszervezetekben rengeteg a viszály, ám egy dologban egyetértenek: minél előbb meg kell az oktatásügyben szabadulni a munkaerő-feleslegtől. Azzal érvelnek, hogy ha az állami költségvetésből az oktatásügyre elkülönített pénz több mint 90 százaléka a pedagógus-fizetésekre megy el, akkor sok egyébre nem telik, amire azért szükségük lenne az iskoláknak a korszerű oktatáshoz így a 21. század elején. Persze, nagyon alaposan átgondolt szociális programra is szükség van ahhoz, hogy ésszerűsítsék az oktatásügyben dolgozók létszámát. Sőt, az oktatási miniszter is ugyanezen a véleményen van: csakis részletesen kidolgozott programmal, szavatolt anyagi hátterű végkielégítésekkel tudja elképzelni a feleslegessé vált munkaerő elbocsátását. Nem is olyan kis költségvetési tételről van szó! A tartományi költségvetésből tavaly 17 technológiai felesleggé vált vajdasági általános iskolai pedagógus végkielégítésére majd jóval több mint 7 millió dinárt fizettek ki, a teljesen tanórák nélkül maradt 15 középiskolai tanár számára is valamivel több mint 6 millió dinárt kellett elkülöníteni. Tehát, nem eszik olyan forrón a kását, ahogy főzik.
Az általános iskolákban és a középiskolákban 104 ezer tanító, tanár közül mintegy 30 ezer csak részmunkaidővel dolgozik, sokuk 20–30, sőt van aki 10 százalékos normával. A felesleggé váló dolgozók esetében meg kell vizsgálni, hogy tudnának-e esetleg más tantárgyat tanítani, vagy másik iskolában is tanítani. Szeptember elején válnak ismertté a pontos adatok, hogy hány pedagógus és egyéb oktatásügyi alkalmazott válik feleslegessé, hány tanárnak nem lesz meg a teljes óraszáma. Akárhányan is kerülnek fel erre a listára, ez igen drámai helyzetet eredményez mindannyiuk életében.
Az országban több mint egymillió munkanélküli van, és bizonyos adatok szerint naponta 80-an válnak munkanélkülivé, tehát az iskolákban való elhelyezkedés, akár 20–30 százalékos normával, akár 10–20 ezer dináros fizetéssel is sokaknak a létbiztonságot jelentette/jelenti. Persze, amikor az oktatási rendszer hatékonyságáról, az oktatás színvonaláról van szó, ilyen szempontoknak nem szabad szerepet játszaniuk, hisz a koldusszegény, gyerekhiánnyal küzdő Szerbia nem tud eltartani egy ilyen ésszerűtlen iskolarendszert. Ám felmerül a kérdés: mi lesz a feleslegessé váló tanárokkal? Hol találnak maguknak másik állást?
