A belgrádi „krug dvojke” vagyis a kettes villamos nyomvonala, amelynek körzetében születnek a legfontosabb döntések
A hatalmi pártok évek óta azt szajkózzák, hogy a jelenlegi állami adminisztratív rendszer nem felel meg a modern kor követelményeinek, és minél előbb változtatni kell rajta. Elsősorban az a – látszólagos – kifogásuk, hogy a központi adminisztráció túl van terhelve, s ezért a különféle ügyintézés vontatott, nehézkes és nem elég hatékony.
A polgárok, akik olykor kénytelenek ügyes-bajos dolgukat az állami hivatalban intézni, ezt már régen tudják, de a mindenkori hatalom nem igazán figyel rájuk. Sőt, egyáltalán, hiszen a „mindent egy kézben” gyakorlat a megérdemeltnél sokkal nagyobb hatalmat és lehetőséget biztosít számukra a lakosság ellenőrzése, szükség esetén megregulázása terén. A politikum azonban bőszen tagadja ezt, és a decentralizációra esküszik.
Nemrégen a CeSID az egész országra kiterjedő felmérést végzett annak érdekében, hogy legalább hozzávetőleges képet kapjon a regionalizációval és a központosítással kapcsolatosan a polgárok véleményéről. Az eredmény jószerivel semmilyen meglepetést nem tartogatott, hiszen Szerbiában az emberek 43 százaléka támogatja a körzetesítést, 35 százalékát nem érdekli a dolog, míg a többiek úgy vélik, hogy fokozni kellene a központosítást.
Talán mondani sem kell, hogy a regionalizáció mellett elsősorban a vajdaságiak foglaltak állást. A tartományban megkérdezett polgárok 26 százalékának az a véleménye, hogy le kellene bontani a jelenlegi centralista rendszert, 32 százalék pedig a regionalizációnak egy enyhébb formáját tartaná elfogadhatónak. Szerbia központi részében csak minden ötödik ember támogatja a hatalom körzetekre való lebontását.
A decentralizáció legkeményebb ellenzői – természetesen – Belgrádban vannak. Mindössze 8 százalékuk helyesli, túlnyomó többségük azonban a még szorosabb központosítást tartja elfogadhatónak. Egyes szakemberek szerint ez a hozzáállás nem igazán érthető, hiszen a főváros községeiben hasonló a helyzet mint vidéken. Olykor a legegyszerűbb ügyeket sem lehet egykönnyen elintézni, mert ott is (akár Szerbia többi városában és községében) arra hivatkoznak, hogy minisztériumi engedélyre van szükségük.
A hozzáértők váltig azt hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi rendszer magától nem fog megváltozni. Szerintük elsősorban a politikusok hozzáállásában kell némi módosulásnak bekövetkeznie, hiszen a politikum az alapja minden ilyen és hasonló történésnek. Ennek egyenes következménye, hogy az átlagemberek túlnyomó többségének nincs véleménye a kérdéssel kapcsolatban, hiszen nem tud semmilyen „fentről” érkező jelzésre támaszkodni. Más kérdés, hogy még mindig a „ne szólj szám, nem fáj fejem” az uralkodó magatartás.
Egyébként a témával kapcsolatban megszólaltatott szakemberek egybehangzóan állítják, hogy a jelenlegi kormány megbízatása végéig semmilyen változásra nem lehet számítani. Az uralkodó és az ellenzéki pártok tagjaira is kiterjedő körkérdésből igen könnyű megállapítani, hogy bárki győzzön a választásokon, a helyzet a jövőben sem fog változni. A demokraták között ugyanis mindössze 13 százalék tartja szükségesnek a decentralizációt, míg a haladóknál ez a szám kettővel nagyobb(!). Az is jelzésértékű, hogy az eddiginél is szorosabb központosítást a Demokrata Pártban 15, a Szerb Haladó Pártban pedig 11 százalék tartja szükségesnek.
Az esetleges körzetesítéshez való hozzáállás a Szerbiai Demokrata Pártban a legmegdöbbentőbb. Az említett politikai tömörülés tagjainak csaknem kétharmada a további centralizációt tartja elfogadhatónak, míg a Szerb Radikális Pártban „csak” 35 százalék osztja ezt a véleményt.
Mindent összevetve, különösen vajdasági szemmel nézve, semmi jóra sem számíthatunk. A belgrádi pártok mindegyike szerint legjobb megoldás az „egy akol, egy pásztor”.
Vagyis számukra csak akkor eszményi a helyzet, ha minden út Belgrádba vezet.
