2024. augusztus 26., hétfő

Eredménytelen forduló Brüsszelben

Április 4-én folytatják a megbeszéléseket

A dinárban jegyzett pénzforgalom visszaállításának lehetőségei jelentették a tegnap lezajlott brüsszeli párbeszéd legjelentősebb témáját, korábban már két alkalommal is találkoztak a felek az EU-adminisztráció központjában annak érdekében, hogy megvitassák a februárban előállt helyzet esetleges megoldását. A szerb tárgyalócsoportot Petar Petković, a kormány Koszovó-ügyi irodájának igazgatója, a koszovóit Besnik Bislimi pristinai főtárgyaló vezette, ahogyan múlt kedden is. A tárgyalócsoportokkal Miroslav Lajčák uniós közvetítő előbb trilaterális találkozón vett részt, majd külön-külön is fogadta a delegációkat. A megbeszélések azonban nem vezettek eredményhez – adta hírül a közszolgálati televízió tegnap délután, brüsszeli forrásokra hivatkozva, a több órás eszmecserék lezárása után. Csupán abban állapodtak meg a felek, hogy április 4-én folytatják az egyeztetéseket Brüsszelben, ez lesz a dialógus következő fordulója. Petković a múlt héten ismertette a sajtóval, a szerb javaslat voltaképpen az, hogy a Postai Takarékpénztár (Poštanska štedionica) koszovói, zavartalan működését kellene garantálnia mindkét félnek.

Mint ismeretes, Pristina december végén hozott döntést arról, hogy betiltja a dinár használatát Koszovó területén, s ezt februárban alkalmazni is kezdte, nagy fennakadást okozva az ott élő, szerb állami szervekben, egészségügyi és oktatási intézményekben dolgozók számára, ellehetetlenítette a bérek, nyugdíjak, szociális juttatások kifizetését, a dinárral történő vásárlást. Az intézkedés miatt, Belgrád mellett, tiltakoztak az Európai Unió, az Egyesült Államok, s a NATO Kvint-államainak képviselői is. Ideiglenes megoldásként a Poštanska štedionica az adminisztratív átkelőknél montázsfiókokat, konténerházakat állított fel, ahol a koszovói szerbek felvehetik juttatásaikat anélkül, hogy Raškáig, Novi Pazarig, Kuršumlijáig vagy Vranjéig kellene utazniuk.

Nyitókép: Screenshot/Novo jutro/YouTube