2024. augusztus 26., hétfő

Pejić Nikić: Szerbia kilépése az Európa Tanácsból számos következménnyel járna

Jelena Pejić Nikić, a Belgrádi Biztonságpolitikai Központ kutatója szerint Szerbia kilépése az Európa Tanácsból nem olyan megoldás, amelyet egyáltalán fontolóra kellene venni – kommentálta a kormány csúcsvezetőinek nyilatkozatait, miszerint Szerbia kiléphet az Európa Tanácsból, ha Koszovó belép a nevezett a szervezetbe.

Leszögezte, hogy mindez a nemzeti stratégia egyik létfontosságú eleme. Emlékeztetett arra, hogy az Európa Tanács az EU előfutára volt, amely az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság védelmének előmozdítására jött létre Európában.

Az Európa Tanács által kidolgozott számos egyezmény és protokoll alapján Szerbia aláírt és ratifikált egy sor szerződést, valamint azok a testületek is létrejöttek, amelyek felügyelik ezek végrehajtását. Rámutatott, hogy az Európa Tanácsból való kilépéssel Szerbia elvesztené a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának védelmét.

Emellett elveszítené a szakmai szervezetek támogatását is, mint például a Velencei Bizottság, a Korrupció Elleni Államok Csoportja stb., amelyek fontosak az országban végrehajtott reformok felügyeletéhez – közölte a 021.rs.

Nyitókép: pixabay.com