2024. augusztus 25., vasárnap

Megoldás a láthatáron a kőolajellátási problémára

Magyarország pert indíthat a migrációval kapcsolatos költségek megtérítésére

A Mol a megfelelő megállapodásokat jó eséllyel megkötheti annak érdekében, hogy ne blokkolják az Ukrajnán keresztül Magyarországra érkező kőolajszállításokat – jelentette be a csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Közlése szerint ez technikailag azt fogja jelenteni, hogy bár költségesebb lesz a szállítás, és a kockázat is a Molé az orosz–ukrán határtól, de van olyan jogi megoldás, amellyel továbbra is biztosítható a szállítás.

Reméljük, hogy hosszú távon a kőolajellátás a tranzit szempontjából veszélyeztetett vonalon biztosított lesz – tette hozzá.

Kifejezetten sajnálatosnak nevezte, hogy az Európai Bizottság a tagállamok védelmében sem lépett fel ebben az ügyben. Hozzátette: Brüsszeltől sem Magyarország, sem Szlovákia nem kapott semmilyen támogatást, sőt azt látják, hogy egy Európai Unión kívüli országnak, az unióval kötött társulási megállapodást sértő magatartásával szemben, uniós tagoknak Brüsszel nem ad védelmet ebben a kérdésben.

Jelezte ugyanakkor: úgy tűnik, hogy az energiabiztonság hosszú távon is garantálható ezekkel a megállapodásokkal. Azt reméljük, hogy mindaddig, amíg a háború tart, és amíg az energiabeszerzés és -ellátás Európában mindenhol a legfontosabb kérdések közé tartozik, addig ezzel a megoldással Magyarország kőolajellátását és energiabiztonságát garantálhatjuk – mondta.

Kérdésre válaszolva a kancelláriaminiszter a Mol közbeiktatásával történő kőolajszállításról azt mondta, ez a megoldás drágább lesz, hordónként másfél dolláros áremelést jelent, de semmiféleképpen nem akarják, hogy emiatt a fogyasztói árak is emelkedjenek.

PER AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ELLEN

A miniszter bejelentette azt is: a kormány felkérte az igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja meg, „hogyan tudjuk perben érvényesíteni a migrációval kapcsolatos költségek egy részét az Európai Bizottsággal szemben”.

Brüsszel mindenáron azt akarja kikényszeríteni, hogy beengedjük a migránsokat – jegyezte meg Gulyás Gergely, kifogásolva: úgy rónak ki Magyarországra szankciót a tranzitzónák gyakorlata miatt, hogy közben ezt a jó magyar gyakorlatot részben az új menekültügyi egyezmény is átvette.

A schengeni határok védelme szintén olyan közös ügy, amely nem csupán Magyarország biztonságát szolgálja, hanem Európa egésze számára fontos. Ehhez képest Magyarország nem jut hozzá azokhoz az európai uniós forrásokhoz, amelyeket Brüsszel más országoknak a határvédelem céljára biztosít – fejtette ki a miniszter.

Elmondta: a bel- és az igazságügyi tárca vezetője megvizsgálja annak lehetőségét, hogy ha Brüsszel továbbra is olyan szabályozást akar kikényszeríteni, amely nem teszi lehetővé a migránsok feltartóztatását, akkor minden migránsnak ajánlják fel a magyar határon, hogy az európai eljárásrend betartását követően önkéntesen és ingyenesen Brüsszelbe szállítjuk őket.

„Ha Brüsszel migránsokat akar, akkor megkaphatja” – fogalmazott a miniszter, aki ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy egy perben mind a bizottságot részbeni teherviselésre tudják majd kötelezni, mind pedig mielőbbi észszerű megállapodást tudnak kötni az Európai Bíróság ítéletét követően előállt, elfogadhatatlan, tűrhetetlen és méltánytalan helyzet orvoslása érdekében.

Hozzátette: ha ez nem sikerül, akkor „Magyarország nem kíván a végtelenségig napi bírságot fizetni, hanem lehetővé teszik, hogy akik szeretnének, azok egyirányú jegyet kaphassanak Brüsszelbe, ahol aztán az Európai Bizottsággal nyugodtan tárgyalhatnak a saját ellátásukról.

FOLYTATÓDIK A PEDAGÓGUSBÉR-EMELÉS

A magyar kormány, korábbi vállalásainak megfelelően, folytatja a pedagógusok béremelési programját, amelynek eredményeképpen a tanárok fizetése jövőre eléri majd a diplomás átlagbér 80 százalékát – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely emlékeztetett: az idei emeléssel 670–680 ezer forintra nőtt a pedagógusok átlagbére, január elsejével pedig további 21 százalékos növekedés várható, és az emelés ezt követően is, 2030-ig folytatódik, hiszen a kormány azt vállalta, hogy a diplomás átlagbér 80 százalékán tartja a pedagógusbéreket.

Közölte: 2025-ben, a most rendelkezésre álló adatok szerint, a diplomás átlagbér Magyarországon bruttó 1 millió 25 ezer forint lesz, ennek megfelelően a pedagógus átlagbér 820 ezer forintra emelkedik. Hozzátette: nagyon optimista forgatókönyvek szerint már a ciklus végére, 2027 elejére az egymillió forintos bruttó fizetést is meghaladja a tanárok átlagbére.

Hangsúlyozta: a jövő szempontjából nincs fontosabb, mint a közoktatás, és nincs fontosabb annál, hogy a pedagógusokat anyagilag is megbecsüljék, hiszen ez az a pálya, amely megalapozza, hogy a következő generációk tájékozottak legyenek, sokat tudjanak a saját hazájukról és az őket körülvevő világról.

KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

A minisztert arról kérdezték a Kormányinfón, hogy miért nem terjesztik ki Magyarországra is a határon túli magyaroknak adott 100 ezer fontos iskolakezdési támogatást. Gulyás Gergely válaszában azt hangsúlyozta: akik Magyarországon gyermeket vállalnak, számtalan támogatásban, adókedvezményben részesülnek, de a határon túliak semmilyenben. Szavai szerint ez az összeg lényegesen kevesebb, mint amit az anyaországi magyarok kapnak gyermektámogatás, családtámogatás címén, de mégiscsak fontos abból a szempontból, hogy minél többen maradjanak meg magyarnak a határon túliak közül is.

A miniszter elmondta: jól állnak a digitális állampolgárság bevezetésének előkészületei, szeptemberben indul, jövő nyárra kiteljesedik a program, amelynek alkalmazását már 70 ezernél is többen töltötték le. Célként azt említette, hogy – szemben az eddigi bonyolult és életidegen állami rendszerekkel – a saját ügyeit mindenki intézhesse az interneten.

A budapesti Szabadság-szoborhoz tervezett kereszt körüli vita hullámait Gulyás Gergely részben a nyári uborkaszezonnak tulajdonította. A kritikákkal kapcsolatos értetlenségének hangot adva hangsúlyozta: a szobor maga érintetlen, ahhoz nem nyúlnak, csak felújítják. Felidézte, a talapzat viszont eddig sem volt érintetlen, hiszen azon például a szovjet katonáknak szóló köszönetnyilvánítás volt olvasható korábban.

Kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy ha nem Donald Trump nyeri meg a novemberi elnökválasztást, akkor a magyar kormányzat részéről a B terv érvényesül, „az, amiben élünk, hiszen a demokrata adminisztráció olyan döntéseket hozott, amelyek a háború meghosszabbításához vezettek”.

Hozzátette, a magyar kormány A terve – az amerikai választók akaratát tiszteletben tartva –, egy Magyarországhoz barátságosabban viszonyuló amerikai adminisztráció lenne. Donald Trump ígérete szerint megválasztása esetén véget vet az orosz–ukrán háborúnak, ami a magyar és a világgazdaságnak is jót tenne – jegyezte meg.

 

Nyitókép: Gulyás Gergely (Fotó: MTI)