2024. szeptember 13., péntek
ZENTAI EGÉSZSÉGÜGYI KÖZÉPISKOLA

Jótékonykodó negyedikesek

Az egészségügyi középiskola diákjai a Kéz a Kézben szervezet gondozottjaival

A zentai Egészségügyi Középiskola végzős tanulói karácsonyi jótékonysági akciót szerveztek, amelynek során ruhákat, tanszereket és játékokat gyűjtöttek a beteg, valamint a fogyatékkal élő gyermekek számára. Az ajándékokat pénteken délelőtt adták át a Kéz a Kézben Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Civil Szervezete gondozottjainak, valamint a Zentai Közkórházban fekvő beteg gyermekeknek.

– Az Egészségügyi Középiskola negyedikes tanulóiként ruhákat, játékokat, tanszereket gyűjtöttünk azoknak a gyerekeknek, akik a kórházban kénytelenek eltölteni az ünnepeket, valamint a fogyatékkal élőknek – magyarázta lapunknak nyilatkozva Homolya Lúcia, a zentai Egészségügyi Középiskola tanulója, majd hozzátette: – Az akcióban két osztály, azaz kétszer harmincöt fő vett részt, mindannyian igencsak kitettünk magunkért, hiszen ruhából például három nagy doboznyit sikerült összegyűjtenünk, ebből kettőt a Kéz a Kézben szervezetnek adtuk át, egyet pedig a Ci-Fi Civil Központba vittünk, hogy a benne lévő, főként kisgyermekeknek szánt ruhadarabokat szétosszák a rászorulók között. A kórházba nem vittünk ruhákat, ugyanis ott azt nem engedélyezik, csak játékokat és könyveket, de mivel megkérdeztük az illetékeseket, hogy milyen korú gyermekek fekszenek ott, és annak megfelelően válogattuk ki azokat a játékokat és könyveket, amelyeket átadtunk nekik, a gyermekek ott is nagyon megörültek a karácsonyi ajándéknak.