Digitális enciklopédiával, látványos fotókiállítással és ünnepségekkel köszöntötték Kubában a szigetország egykor legendás gerillavezérét, a kommunista állam alapítóját, volt elnökét. Havannát még mindig „az eszmék katonájának” arcképei és a 90. születésnap alkalmából készült egyéb dicsérő vagy köszöntő feliratok díszítik.
Léphaft Pál karikatúrája
Bár a múlt hétvégén nem mindenki köszöntötte őszinte lelkesedéssel Fidel Castrót, az ünnepeltet, a többségnek mégis fontos, hogy él és velük lehet. Igaz, már nem ő irányít, mivel betegsége miatt előbb ideiglenesen, majd 2008-ban végleg átadta a hatalmát öccsének, Raúlnak. Ám még így is ő az ország legismertebb személyisége. Sokan csak forradalmi nevén, Comandanteként emlegetik.
Hajdanán szinte hipnotizálta honfitársait; karizmatikus vezérként tisztelték. Talán nem véletlenül: összesen tizenegy amerikai elnök kormányzása idején szegült szembe sikeresen (Moszkva segítségével) a főellenségnek tartott Egyesült Államokkal. Kortársai és a világ kommunista országai a hidegháború idején az imperializmus elleni küzdelem ikonikus alakjának, élharcosának tartották. A XX. század kiemelkedő jelentőségű politikusainak egyike, a szélsőbaloldaliak egykori nagy idolja.
Személyisége és szerepe azonban ellentmondásos. Egyszerre volt ugyanis forradalmár, karizmatikus politikus, a latin-amerikai szélsőbaloldal zászlóvivője és páratlan szónok, de olyan vezér is, aki könyörtelenül elintézte ellenfeleit.
A hatalmat 1959 elején szerezte meg a Fulgencio Batista tábornok vezette Amerika-barát rezsim fegyveres megdöntése árán. A forradalom után Castro és társai mindent kisajátítottak. Az amerikaiak helyi tulajdonaira is rátették a kezüket, amiért súlyos konfliktusba keveredtek az USA-val. A történtek miatt Washington kereskedelmi embargót vezetett be, s 1961-ben megszakította a diplomáciai kapcsolatait Havannával.
Kuba közben teljesen Moszkva befolyása alá került. Olyannyira, hogy az 1960-as években, a hidegháború legveszélyesebb színterévé vált. A Castro-rendszerben ugyanakkor mindenki számára hozzáférhetővé vált az oktatás, s kiváló egészségügyi ellátási rendszer épült ki. A gazdaság azonban stagnált, a Szovjetunió összeomlása után pedig bedőlt.
A szigetország leköszönt vezetőjének szimbolikus ereje még mindig meghatározó. Bár a színfalak mögötti szerepéről keveset tudni, befolyása a helyi politikára jelentős lehet. Fontos döntések előtt valószínűleg kikérik a véleményét, de nem biztos, hogy megfogadják a tanácsait.
A kubai kommunisták lapja, a Granma mindenestre rendszeresen közli írásait, Fidel elmélkedései címen. A (világ)politikai események ihlette publikációiban továbbra is ostorozza az USA-t, amely több mint fél évszázada büntetőintézkedésekkel sújtja hazáját. Nem kíméli az amerikai elnököt sem, aki az idén márciusban történelmi látogatást tett Kubában.
Bár 2008-ban üdvözölte Barack Obama megválasztását, ellenezte a gazdasági együttműködés (tavalyi) részleges és a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok teljes helyreállítását. Nyilván azért, mert Washington nem vetett véget a kereskedelmi embargónak.
Kemény kiállása és korábbi érdemei ellenére már régen nem egységes(en kedvező) a megítélése a lakosság körében. A legendás forradalmárról és állami vezetőről másként vélekednek azok, akik pályája elején ismerték meg, és másként a későbbi korosztályok.
Olyan nemzedék is akad már Kubában, amelynek tagjai nem igazán rajonganak érte. Sőt azok a fiatalok, akik a Szovjetunió 1991-es felbomlása utáni időkben születtek, inkább már indifferensek vele szemben, vagy elutasítják. Ők azok, akiknek az USA már nem ellenség, hanem az ígéret földje. Ezek a fiatalok jobb esetben csak a „hivatalos propaganda konstrukciójának”, esetleg történelmi személyiségnek tartják.
Az idősek egy része is kiábrándult, hiszen aki nem a kommunista elit tagja, elég szűkösen él.
Honfitársai talán azt is érzik, hogy az 1959-es forradalom atyja ma már csak árnyéka egykori önmagának. Nyilvános szereplései is ritkák. Otthonában azért néha fogad egy-egy magas rangú külföldi vendéget. Az utóbbi években főleg latin-amerikai baloldali vezetők találkozhattak vele. Tavaly kezet fogott Ferenc pápával is.
Az idén azonban háromszor is megjelent a nyilvánosság előtt. Legutóbb a születésnapján láthatták egy havannai színházban, ahol műsort adtak a tiszteletére. Tavasszal egy iskolát keresett fel, nem sokkal később (április 19-én) pedig felszólalt a kommunisták kongresszusán, amivel óriási szenzációt keltett. Ilyenre ugyanis 1997 óta nem volt példa.
Korábbi önmagához hűen mindenkinek megüzente: Kuba nem adja meg magát, az egypártrendszer eszméi fennmaradnak. A kongresszus résztvevői egyetértettek vele, s ezzel elutasították a rezsim megváltoztatását.
A valóságban azonban már megkezdődött az átalakulás, amelyet valószínűleg nem lehet visszafordítani. Egy bátortalan gazdasági reformfolyamatról van szó, amelyet Raúl indított el. Az egypártrendszer felszámolása azonban még várat magára.
A Fidel helyett irányító Raúl sem tartozik a fiatalok közé: júniusban töltötte be a 85. évét. Mégis úgy tűnik, már a Castro-korszak utolsó fejezetét írja. Ígérete szerint 2018-ban megválik az elnöki tisztségtől, s teret enged az új generációnak. Hogy az ország azután merre indul el, azt talán még ő sem sejti.
