A napokban fejeződött be Bicskei Zoltán magyarkanizsai filmrendező legújabb alkotásának téli forgatási szakasza. A tizenhetedik század Vajdaságában játszódó film szerb–magyar koprodukcióban készül, a teljes forgatás a tervek szerint az év végén fejeződik majd be, az utómunkálatok pedig a következő év tavaszán zárulnának. Az alkotó a filmbemutatókat kiállításokkal és ismeretterjesztő előadásokkal kötné össze azért, hogy a nézők többsíkú választ kaphassanak a filmben feltett kérdésekre.
– Az Álom hava című film előkészületei még 2007-ben megkezdődtek. Jelentős részét már két évvel később, 2009 nyarán leforgattuk, most pedig egy rövidebb téli forgatási szakaszon vagyunk túl, amit rövidesen további munkafázisok követnek majd – meséli lapunknak nyilatkozva Bicskei Zoltán, hozzátéve, a forgatókönyv szerencsére megengedi ezt a fajta munkamódszert, amit egyébiránt maga is egészségtelennek tart, de a körülmények sajnos erre kényszerítik az alkotókat. Az Álom hava című film szerb–magyar koprodukcióban készül, társproducerei az újvidéki Arbos és a budapesti FilmArt. Ha minden munkafázis a tervezett ütemben halad, akkor a forgatás az idei év végére vagy a következő év elejére fejeződik majd be, az ezt követő utómunkálatokat pedig a következő év elején szeretnék elvégezni az alkotók.
A film címe, az Álom hava a december régies elnevezéséből ered. A forgatókönyv ötlete úgy született meg, hogy Bicskei Zoltán éppen Herczeg Ferenc Aranybalta című elbeszélését olvasta, amelynek egyik momentuma, a csavargók vándorlása a hóban megindította a fantáziáját. Ez a kép úgy jelent meg számára, mintha az Aracs melletti területen játszódna. Innentől kezdve – ahogyan az alkotó fogalmaz – meglódult a képzelete, és máris belekezdett a forgatókönyvírásba. Az elbeszélésből végül csupán maga az aranybalta, a csodabalta motívuma és egy-két sor került a film anyagába.
– A történet a tizenhetedik század végén, a kiürült Vajdaságban játszódik, – meséli a rendező – amikor a török pusztítás után szinte teljesen üres volt ez a vidék, ezért újra többnemzetiségű betelepítést hajtottak végre. Mindez a filmbéli gondolatok számára tiszta képletet jelentett: amikor összeomlik egy civilizáció, újat próbálnak építeni. Mint tudjuk, az elmúlt évszázadok során, hasonló pillanatokban, soha nem építettek egy új civilizációt, hanem mindig az előzőt folytatták, újra meg újra elkövetve ugyanazokat a hibákat. Hamvas Béla mondta, hogy az emberiségnek ugyan módjában állt volna ’45 után újrakezdeni, mégis ugyanazt építette fel, mint ami azelőtt volt, sőt, a fasizmus szinte összes tudományos és ipari eredményét, totalitárius jellegét beépítette a mai társadalomba. A legtájékozatlanabb ember számára is mára világossá vált, hogy ma minden recseg-ropog, és megérett az idő a civilizációváltásra. A film tehát ilyen szempontból is aktuális. De, olyan szempontból is, hogy egy-egy pusztító korszaka után miként próbálja magát újjáépíteni a háború utáni Szerbia vagy a globális erők által letarolt Magyarország.
Az Álom hava kamarajellegű dráma, sajátos költői mesemóddal. Kizárólag magyar emberek elevenednek meg a filmben, ugyanis az alkotó elmondása szerint szándékosan nem akart élni a többnemzetiségű társalom ábrázolásának lehetőségével, mert szerinte akkor a benne foglalt konfliktusok olyan bonyolulttá tették volna a bemutatott történetet, hogy nehéz lett volna követni, melyek az általános emberi és melyek a nemzetiségi sajátosságokból fakadó konfliktusok.
– Általános emberi dolgokkal, és főként magyar dolgokkal szerettem volna foglalkozni, mert ahogyan az ember öregszik, mindinkább úgy érzi, sok mindennel adós a nemzetének. Ezzel magam is így vagyok. Ennek ellenére nem vagyok borúlátó, úgy vélem, olyan dolgokkal rendelkezünk, amelyek elősegíthetik az újjáépítést, vagy akár egy új civilizáció létrejöttét. Végtelenül elszomorít azonban, hogy a nép, s benne a magyar szellemiség olyan roggyant állapotban van, hogy képtelen megfelelően összpontosítani, képtelen önmagából felidézni a megújulás erőit – szögezi le a rendező, hozzátéve, hogy mindez a filmben nem ideológiailag, hanem drámai momentumokon keresztül mutatkozik meg. A történet kezdetén három török fogságból visszatérő személy az aracsi pusztatemplom környékére kerül, ahol más bujdosók is hozzájuk csapódnak, és ebből kerekedik ki maga a történet. Az aracsi pusztatemplom kapcsán azonban szinte adta magát annak az aracsi legendának a filmbe való beépítése is, miszerint ott olykor-olykor jelenések tapasztalhatók.
– A jelenések közül egyet mi is videóra vettünk, amikor 1996-ban egyszer ott jártunk, úgyhogy a film végére ezt is bevágjuk majd. De jelenésként kerül a filmbe László király, Mátyás király és Attila király is – királynak mondom, nem fejedelemnek, mert véleményem szerint Attila király az egyik legnagyobb magyar uralkodó volt, nem véletlen, hogy a mai napig ilyen erőteljesen pocskondiázzák. Az a szellemi nagyság, amivel a régi idők uralkodói bírtak, elérhetetlen, megközelíthetetlen mesének, ködös mítosznak tűnik ma sokaknak, holott egykor nagyon is valós minősége volt. Csak mi nem nőttünk föl hozzá. Látható tehát, hogy a film nagyon sokféle területet érint, de hangsúlyozom, mindvégig a Délvidék síksága, pusztasága dominál benne, ahol nagyon fontos dramaturgiai szerep jut például a délibábnak is, ugyanis bizonyos dolgok igen sokféleképpen tükröződhetnek benne – fejti ki a rendező, akinek legfőbb munkatársa ebben a filmben is állandó operatőre, Jovan Milinov, akivel már évtizedek óta együtt dolgoznak.
– A sok hiba, gyengeség mellett filmjeink egyik erénye, hogy nincs bennük semmiféle amerikai jelleg, sem a képvezetés, sem vágás, sem a dramaturgia szempontjából. Ez az egyik oka annak, hogy nehéz megoldani bennük a színészvezetés problémáját. A film tizenkét szereplős, a vajdasági színészek közül főbb szerepekben Kovács Frigyest és Szilágyi Nándort láthatják majd a nézők, a fiatal Búza Ákos is játszik a filmben. A magyarországi művészek közül Székely B. Miklós, Tóth Anita, CsendesLászló és Mercs János kapott nagyobb szerepet, illetve meglepetésként dr. Papp Lajos szívsebész. Az egyik főszereplő reményeim szerint a betyárfilmekből jól ismert, Szófiában élő szerb színész, Đoko Rosić lesz, aki eddig még soha sem játszott hazai filmben, csakis külföldiekben. Azért mondom, hogy reményeim szerint, mert Đoko bácsi lassan a nyolcvanadik életévéhez közelít, és sajnos egészségügyi problémái is vannak. De bízom abban, hogy jó egészségnek fog örvendeni a jelenetek forgatásakor, mert szinte az összes szerepet eleve úgy írtam meg, hogy az adott színészek karakteréhez illeszkedjen, azaz valamilyen módon az ő jellemük is belekerült a történetbe – magyarázza Bicskei Zoltán, aki a filmet szeretné majd minden olyan helyen bemutatni, ahol arra igény mutatkozik, köztük akár a legkisebb falvakban is. A bemutatók mellett a film történelmi szempontból még mindig bizonytalannak, képlékenynek tűnő témájával kapcsolatban kiállításokat és ismeretterjesztő előadásokat is szeretne szervezni, amit elmondása szerint azért tart rendkívül fontosnak, mert ezáltal a fiatalok tárgyi mivoltában is megismerkedhetnének ezzel a világgal, s ami – nem mellesleg – talán a nemzettudatuk megerősödéséhez is hozzájárulhatna.
