Péter Ferenc három szerepben is jelen volt a vajdasági hivatásos színházak nemrégiben Nagykikindán megtartott fesztiválján. Rendezőként, a szabadkai Gyermekszínház Óz, a nagy varázsló című előadását ő állította színpadra. Színészként, a szabadkai Népszínház szerb társulatának Julius Caesar című előadásban, a Kosztolányi Színház Dogs and Drugs című produkciójában pedig a rendező munkatársak megjelölés alatt találkozunk Péter Ferenc nevével.
– Nagy büszkeség volt számomra, hogy a Gyermekszínház előadását beválogatták a fesztivál versenyprogramjába, hisz a Szélkirály óta magyar nyelvű előadással nem szerepelt e seregszemlén az intézmény. A dramaturgiát is végül én készítettem el, szívesen vállaltam, mert Baum e művét évtizedek óta nagyon szeretem, hisz olyan alapmű, mint a Kis herceg vagy a Jonathan Livingston, a sirály – hallottuk Péter Ferenctől
Nagyon erős volt Nagykikindán idén a mezőny. Itt jegyzeném meg, hogy a gyermekelőadások kategóriájában szerepelt a Népszínház Magyar Társulata is, az Aska és a farkas című produkciót felnőtteknek szóló előadásként nevezték be, de végül a gyermekeknek szánt produkciók közé iktatták be. A mi Ózunk lényegesen kevesebb pénzből készült, de mint a nézőtéren ülve megtapasztaltam, egyaránt élvezik a hatévesek, a tizenévesek, sőt a szülők is. Számomra a legnagyobb dicséret, amikor azt mondják, hogy szinte nem is érződik rajta a rendező keze nyoma – tette hozzá. A Dogs and Drugs című előadásban, amelyet Urbán András rendezett, a rendező munkatársak között szerepel Péter Ferenc neve.
A kábítószerrel megélt harcomról már sokat beszéltem a nyilvánosság előtt. Most már elmondhatjuk, hogy sikeresen megvívtam, mert immár három éve gyógyultnak tekintenek. A Dogs and Drugs című előadásban a kábítószeres részt én írtam a szövegkönyvben, én improvizáltattam a színészeket, s nagyon büszke vagyok, hogy András a jelenetek 90 százalékát meg is hagyta. Ez egy speciális munka volt, szívesen vállaltam, energiám, időm is volt rá, amióta nem játszom a Népszínház magyar társulatában, amióta száműztek a magyar társulatból, mert kiálltam a kollégám mellett. Örömmel vállaltam a felkérést a Népszínház szerb társulatának Julius Caesar című előadásában. Azt hittem, hogy a koromnál fogva Caesar szerepét osztják majd rám, de nagyon megörültem, amikor Urbán András feltette a kérdést, hogy meg tudnám-e formálni Brutus szerepét. Régen állítottak meg ennyien Szabadkán, mint most, hogy láttak a Julius Caesarban. Brutus megformálásában sikerült komoly mélységeket elérni, egyrészt azok miatt, amik velem történtek a magánéletben, és azt hiszem, most érik be az a rengeteg olvasmány, hisz gyerekkoromtól szenvedélyes olvasó vagyok, az a sok élmény, amit az utazásaim során éltem át, mert nekem még megadta a sors, hogy utazhassak. Mindezt valahol fel tudtam a Brutusban használni, mert hiszek abban, hogy a színészi pályán aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Csakis így rázza, érinti meg a nézők szívét, lelkét is a színészi alakítás, mert enélkül mit sem ér az egész. Az Újvidéki Színházban a Mester és Margaritában játszom, egy erősebb epizódszerepet – négy figurát gyúrtam egy szereppé össze, már a huszadik előadáson is túl vagyunk, szereti a közönség ezt a produkciót – osztotta meg velünk a tapasztalatait Péter Ferenc. Mint mondta, mindenütt jól fogadták, a szeretet, bátorítás, amit kapott segített, hogy átvészelje élete legnehezebb időszakát: ez nem a kábítószerrel való harc volt, nem édesapja halála, akihez nagyon kötődött, hanem az volt a legszörnyűbb pillanat, amikor a magyar társulatban szerep nélkül maradt. Tagja továbbra is a társulatnak.
– A fegyelmi eljárásban nem találtak bűnösnek. Ami a kiváltó ok: egy zárt csetten kicsit vulgárisabban szóltam azok ellen – habár ez egyébként nem a stílusom –, akik a volt igazgatónak, Kovács Frigyesnek a munkájukat köszönhetik, díjakat, méghozzá állami kitüntetéseket köszönhetnek, s az első adandó alkalommal petíciót írtak alá ellene. Frigyes nagyon sokat tett a délvidéki/vajdasági színjátszásért, és én, aki állandóan opponáltam neki, most úgy gondolom, megengedhetetlen, etikátlan dolog elfordulni egy ilyen embertől, művésztől. Összeférhetetlenség miatt vették el a még megmaradt szerepemet. A Nórában Krogstadot formáltam meg. A poklok poklát jártam meg, míg a rendezővel szerencsésen megtaláltuk azt a szélütött, lelkileg megnyomorított embert, aki végigmegy az életen, s akiben mégis van vonzerő. Három iskolai osztályba hívtak, hogy beszéljünk a Nóráról, s ez is bizonyítja, szerették ezt a karaktert, amelyet megformáltam. Hiszek abban, hogy a színházban a határokat addig kell feszegetni, amíg a legjobb produkció meg nem születik. Nem hiszek a budapesti repertoárról lemásolt reprodukcióban. Elismerem, kell a közönségnek a vidámság, a felhőtlen est. Ám tudjuk, a színház létrehozása óta mindig közölni akar valamit, mindig fel akar ébreszteni valamit, valami üzenetet akar elültetni a nézőben. Úgy érzem, ilyen mélyponton még nem volt a szabadkai Népszínház Magyar Társulata – adott hangot a véleményének Péter Ferenc.
A Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínházat Andrási Attilával ketten alapították. Több tízezren látták az anyaországban, Kárpát-medence szerte a kamaraszínház előadásaiban. Amikor a Wass Albert műveiből készült a Világ és a vége című produkcióval erdélyi vendégszereplésen jártak, nyolc nap alatt hét városban előadásuk volt, összesen 4500-en látták az előadást.
A színpadon vittük haza Wass Albertet. Marosvásárhelyen a Vatra Romaneasca fenyegetése miatt nem játszhattunk a 250 férőhelyes művelődési házban, mert ennek vezetője féltette az állását, hogy egy ,,háborús bűnös” miatt elveszítheti, de sikerült a jóval nagyobb kultúrpalotát kibérelni. Amikor az előadás előtt a tömeg gyülekezett, s már a 800., 820. jegy is elkelt, a néhány vatrás eloldalgott onnan. Amikor a 850 fős közönség elé kiléptem, hogy elmondjam az Adjátok vissza a hegyeimet, s megéreztem a csönd mindenható erejét, azt, hogy együtt lélegzik velem a közönség... Leírhatatlan az az érzés. Ezt adta többek között nekem a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház – mesélte Péter Ferenc.
A Kilátóban nemrégiben Péter Ferenc verseivel találkozhattunk. Mint mondta, ifjúkorában gyakran jelentek meg versei, például az Új Symposionban is. Négy éve ismét elkezdett írni, majd elküldte a Kilátó szerkesztőjének, aki meg is jelentetett verseiből.
