Mezei Zoltán, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának igazgatója szükségét érzi, hogy reagáljon a Péter Ferenc színésszel készült, múlt hétvégi számunkban megjelent interjú egyes állításaira. Mint kifejtette, meggyőződése, hogy ezek is részei a társulatot és a társulatvezetőt lejárató kampánynak.
– Amikor 2006-ban egy feszültségekkel teli igazgatóváltás után ebbe a pozícióba kerültem, mindenkivel leültem beszélgetni, Péter Ferenccel is. Elmondtam neki, hogy jelentős színésznek tartom, oszlopos tagja a társulatnak. Abban az időben már túl volt egy kábítószer-elvonókúrán (erről azóta nem egy alkalommal beszélt nyilvánosan is, tehát egyáltalán nem titok). A következő szerepeket bíztam rá: a Kicsik és polgárokban Tyetyerev (jelentősebb epizódszerep), az Ibusárban Talpighy gróf (férfi főszerep), a My Fair ladyben Higgins profeszor (férfi főszerep), az Amese maradban Vendel kocsmáros (szintén főszerep). Ez is bizonyítja, hogy azt, amit mondtam neki, komolyan is gondoltam. 2008-ban ismét felszínre került a drogprobléma. Egy évet kapott, hogy talpra álljon: minden segítséget megadtam neki, azaz felmentettem az előadások játszásának kötelezettsége alól, de ez nem volt befolyással a fizetésére, s a társulat is igyekezett elfogadni ezt a helyzetet. Az egy évből két év lett, Fecó pedig túllendült ezen az eszméletlen mélyponton, ami nagyon nagy dolog, s az első szerepe Ibsen Nórájában volt. Többször is arra kért, hogy az élettársát is vegyem fel színészi státusba a társulathoz, én pedig tettem egy ígéretet, ha nyílik szabad munkahely és módomban áll, akkor megteszem, addig is ott alkalmazom, ahol tudom. Az egyik színész elszerződése után felszabadult egy munkahely, négyen jelentkeztek, s én szigorúan szakmai érvek mentén, hosszas vívódás után úgy döntöttem, hogy egy másik jelöltet szerződtetek. Ekkor kezdődött a konfliktusunk. Egy közösségi portálon megindult a lejárató kampány az egész társulat ellen, s a bejegyzések több esetben trágárak és pocskondiázó hangvételűek voltak. A társulat kétszer tűrte el az elvonókúrát, s az ezzel járó kellemetlenségeket, amelyek a próbákon és az előadásokon is megmutatkoztak. Amennyire tudták, segítették őt ebben. De a lejárató kampány következtében a színészek és én is úgy éreztük, ez lehetetlenné teszi az együttműködést. Ekkor jött a felfüggesztés, amit a főigazgatónő a második körben jóváhagyott. Fecó azonban továbbra is fizetett munkaviszonyban van a Népszínháznál. Reagálnék arra az állításra is, mely szerint azért lett felfüggesztve, mert kiállt Kovács Frigyes mellett. A két ügynek semmi köze sincs egymáshoz. Péter Ferenc viszont azt állítja, a társulat, amely díjakat köszönhet Kovács Frigyesnek, az első adandó alkalommal petíciót írt alá Frigyes ellen. Ezt cáfolom, ilyen petíció nem létezik. Egy vendégrendezővel való konfliktusról van szó, amelynek következtében Frigyes fegyelemsértést követett el, ezért került sor a felfüggesztésére. Az előadásban szereplő színészek az én kérésemre aláírtak egy esetleírást, igazolva, hogy minden úgy történt, ahogyan a rendező állítja.
Megjegyzésünkre, miszerint nem valószínű, hogy 1945 óta a színházban bárkitől elvették volna az összes szerepét, Mezei Zoltán a következőt válaszolta: – Fele ilyen magatartásért is minden színházból azonnal elbocsátották volna az illetőt, nálunk azonban sok esetben szociális hálónak használják a színházat. Nem lehet egy közösséghez ilyen módon viszonyulni, mert a folyamatos ócsárlás a társulat belső egységét is bomlasztja. Péter Ferenctől elhatárolódom, nem vagyok hajlandó reagálni többé a megnyilvánulásaira – nyilatkozta, s hozzátette a következőket is: – Reagálnom kell arra is, hogy az Aska és a farkast felnőtt produkcióként neveztük be. Ez az előadásunknak egy rosszindulatú leszólása, mert Ana Tasić szelektor úgy jött, hogy tudta, az Aska és a farkas gyerekeknek szóló előadás. Annak kapcsán pedig, hogy korábban nem tapasztalt mélyponton van a társulat, elmondhatom: az elmúlt hat évben is, amióta én állok a társulat élén, voltak olyan fesztiválok, amelyekről díjakkal tértünk vissza, s két színészünk Jászai-díjas lett. Nyilvánvaló, hogy egy színház életében folyamatos hullámzás van, s hol több van ezekből a díjakból, hol kevesebb – hallottuk Mezeitől.
Kérdésünkre, hogy az igazgató véleménye szerint hol áll most a Népszínház magyar társulata, a következő választ kaptuk: – Igaz, hogy az elmúlt egy-két évben a szakmai díjaink valóban elmaradtak, ezt máskor is említettem már, de mindenképp egy felfelé ívelés kezdetén állunk. Mondom ezt azért, mert olyan rendezőket tudhatunk például az elkövetkező években magunk mellett, mint Tasnádi István, aki ír és rendez, tehát ősbemutatónk lesz a jövő évad kezdetén, Máthé Gábor, a Katona József Színház igazgatója az azt követő évben fog jönni, Dömötör András, aki immár két ízben rendezett nálunk, ismét visszatér, Tanja Miletić szarajevói rendezőnő, aki Prágában tanult, is dolgozik majd nálunk. Azt gondolom, ha ezek az emberek érdemesnek találják ezt a társulatot arra, hogy itt rendezést vállaljanak, akkor mindenképp értékes közösségről van szó. Most volt A csúnya című előadás bemutatója. Ettől a produkciótól szakmai sikereket várok. Mivel az évad második felében mutattuk be, nyilván a következő évad fogja megmutatni, hogy hová tud kifutni. Az elmúlt esztendőből kiemelném az Egy elmebeteg nő naplóját, amely koprodukció volt a Thália Színházzal. Az is egy értékjelző, hogy a Thália felajánl egy ilyen együttműködési lehetőséget. Az elmúlt idők egyik legjobb szakmai kritikáit kaptuk például Nánay István tollából, aki elég kemény tollú kritikus. De többek között Urbán Balázstól és Bóta Gábortól is jó kritikákat kaptunk. A Kreon című előadás bekerült a POSZToffra mint akadémiai produkció (ez az újvidéki akadémia és a színház közös produkciója volt). A fiatalok, akik játsszák, a Népszínház Magyar Társulatát erősítik néhány hónapja, szerződéses viszonyban vannak. Úgy gondolom, ezek a jelek mutatnak arrafelé, hogy várhatók szakmai sikerek is. Az elmúlt néhány év kevésbé volt sikeres szakmailag, de nem úgy a nézők szempontjából! A múlt évadban a Hyppolit és az Eastwicki boszorkányok című előadás, tehát egy évad fele szólt nem azt mondom, hogy a közönségszórakoztatásról, de kicsit mégis arrafelé voltunk fordulva. Majd jött a Nóra és a Csáth-produkció a tavalyi évadban, amely be is hozta a hozzá fűzött reményeket. Tehát azt gondolom, büszkén mondhatom, hogy Vajdaság olyan színháza vagyunk, amely nem küzd nézőproblémával, az előadásaink többnyire telt házasak, vagy háromnegyed ház van. Ezt szintén fontos eredménynek tartom, habár azt gondolom, nem élhet meg egy kortárs színház abból, hogy pusztán a közönségét szórakoztatja. Ezért törekszünk folyton arra a furcsa kettősségre, mint népszínház vagy mint repertoárszínház, hogy a zenés vígjátéktól az abszurdig minden jelen legyen a repertoárunkban. Felteszik a kérdést, hogy hol tartunk... Úgy érzem, kicsit a kultúrstratégia is mostohán és szigorúan bánt velünk: épp olyan, egy bizonyos periódusra jellemző nézőszámot hoztak ki, amely szerint amíg az Újvidéki Színház és a Kosztolányi Színház jól teljesít, addig a szabadkai Népszínház Magyar Társulata nem igazán. Mindenki a teljesítményt, a nézőszámot, az előrehaladást kéri számon, joggal, ezzel semmi bajom sincs. Azt azonban soha meg nem említi senki, hogy egy évvel azután, hogy átvettem a társulatvezetést, a három színpadról kikerültünk egy színpadra, próbatermek nélkül. Később nyílt meg a Soltis Lajos Stúdió a Tanítóképzőben. Azóta is ugyanolyan lehetetlen körülmények között dolgozunk, például a próbatermet egy kaloriferrel kellene télen bemelegíteni – hallottuk az igazgatótól, akitől megtudtuk azt is, hogy a hétvégén a Tháliában vendégszerepelnek, majd a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozóra utaznak, nyáron pedig Szegeden és Budán szabadtéri színpadokon lépnek fel.
