2024. július 30., kedd

Irodalom

Ég és föld között

Ég és föld között címmel tartottak tanácskozást a húsz éve elhunyt Herceg János emlékére csütörtökön Zentán, a helyi Alkotóházban. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával életre hívott konferencián egykori barátai és kollégái, valamint életének és munkásságának kiváló ismerői emlékeztek a neves íróra, újságíróra és szerkesztőre, Herceg Jánosra.

Dokkolás Kolozsváron

December 11-én kezdődött s a hétvégén zárult a Kolozsvári Kikötő. Kárpát-medencei fiatal magyar írók találkozója elnevezésű irodalmi fesztivál, amelyre húsz délvidéki, erdélyi, felvidéki, magyarországi és kárpátaljai fiatal szerzőt vártak a szervezők, hogy e sajátos seregszemlén ismerkedhessenek meg elsősorban egymással tágabb értelembe vett térségünk fiatal irodalmárai, s a közönség is felmérhesse, hol tart ma a Kárpát-medencei magyar irodalom, illetve kik is a pályájuk kezdetén járó művelői.

Új magyar mitológia

A „hírös Csongorád megyei betyár” Rózsa Sándorról eleve mítoszteremtő módon – és igénnyel? – szólt a szépirodalom, gondolok itt persze elsősorban a Móricz-regényekre – Krúdy művét gyerekkoromban olvastam, de úgy rémlik, némiképp realistább –, utána voltak mítoszromboló kezdeményezések is, de ezek a szerzők, úgy érzem, nem voltak tisztában azzal, hogy a népköltészet nyomán elinduló mítoszalkotásnak vajhmi kevés köze van a történelmi Rózsa Sándorhoz, hiszen annak valós sorsa csupán keretet ad egy alapvetően vigaszt nyújtó mítosz létrejöttéhez.

A kultúrában megvalósítható az önkritika

Szerda délután útjára indult a Desiré Central Station színházi fesztivál állandó kísérőrendezvénye, a Desiré Akadémia. Az első vendéggel, Végel László regény- és drámaíróval, esszéistával a fesztivál házigazdája, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház igazgatója, Urbán András rendező beszélgetett a Képzőművészeti Találkozó Kortárs Galériájában.

Elhunyt Juhász Ferenc

Életének 88. évében, december 2-án elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő, a nemzet művésze – tudatta lánya, Juhász Anna az MTI-vel.