A zaječari múzeum szakembere, Dejan Krstić magiszter 420 övet, illetve övdarabot gyűjtött össze a városban és környékén. Ezek java része a XIX. század második felében, illetve a XX. század első felében készült. Az ebből rendezett kiállítás a következő két hétben Szabadkán, a Vajdasági Magyar Folklórközpont székházában tekinthető meg.
Tavaly a folklórközpontnak Zaječarban volt kiállítása. Miközben az ottani múzeumban a magyar hagyományokat bemutató tárlat anyagát rakták fel, Raj Rozália kezébe került az övgyűjtemény katalógusa, és felfigyelt arra, hogy ezek a kelet-szerbiai övek mennyire hasonlítanak a csángó övekhez, és mégis mások. Éppen ezért Szabadkán a Zaječarból érkezett övek mellett az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörtől, valamint Cseszák Anikó és Balázs magángyűjteményéből kapott csángó öveket is bemutatnak.
A kelet-szerbiai lakosság hagyományos öltözködési kultúrájában elsősorban gyakorlati szerepe volt az övnek, a nehéz mezőgazdasági munkát végző emberek mindennapos öltözetének része volt, hisz támaszt kellett nyújtani a hasnak. Mint Dejan Krstić, a kiállítás szerzője elmondta: a fiú, amikor bekapcsolódott a mezőgazdasági munkába, az övét is megkapta, és ettől kezdve nem vették többé gyermekszámba, ez volt a belépő a felnőttek világába. Természetesen más fajta övet hordtak a nők, és más fajtát a férfiak, másmilyen volt a hétköznapi, és másmilyen az ünnepi viselet. Ez a viseletdarab szerepet játszott az esküvő rítusában, a születéssel és az elhalálozással kapcsolatos szokásokban is.
A Zaječar környéki etnikai csoportok – ungurjai vlachok, carani oláhok, koszovóiak, bolgárok, macacok, torlakok és mások – hagyatékából előkerült övek sokszínűséget mutatnak. Az egyes etnikai csoportok asszonyai az öv szövésekor a saját népcsoportjuk hagyományos motívumait tartották tiszteletben, s ha szövés közben teret adtak a fantáziájuknak, akkor is csak meghatározott keretek között tették meg, ragaszkodva a hagyományokhoz. A férfiak általában szélesebb övet viseltek, kivéve az ungurjai vlachokat (akik a történelmi Magyarország keleti vidékeiről költöztek Kelet-Szerbiába), náluk a női öv volt szélesebb, sőt a férfiak ünnepi öve kimondottan keskeny volt.
Az öveket sokáig a természetben talált természetes növényi festékanyagokkal festették, majd ahogyan a gyapjút felváltotta/kiegészítette a pamut, úgy a természetes színezők mellett a vegyipari festékek is megjelentek.
Az öv nemcsak az etnikai hovatartozásról vallott, hanem a viselője társadalmi pozíciójáról, anyagi helyzetéről is. A török hódoltság alól a kelet-szerbiai vidék 1833-ban szabadult fel, addig meg volt határozva, hogy mit viselhettek a muzulmánok, mit a keresztények. Miután kivonultak a törökök, a vidék gazdag kereskedői, iparosai kezdtek az orientálishoz nagyon hasonló, drágább anyagból készült, díszesebb csattal ellátott övet viselni. E tehetős emberek kezdték el gyerekeiket Münchenben, Bécsben taníttatni, akik onnan már bőrövvel a derekukon jöttek vissza, ezt részesítették előnyben a hagyományos viselettel szemben. Lassan a többiek is átvették ezt az új módit, úgyhogy a derékszíj teret hódított. Sok helyütt az asszonyok még a XX. században, az ötvenes években is megszokásból készítették a hagyományos öveket.
Silling Léda néprajzkutató a szabadkai kiállítás megnyitóján a következőket mondta:
– Nem első alkalommal kerül sor arra, hogy a folklórközpontban szerbiai múzeumok néprajzi gyűjteményeinek kiállítása vendégeskedik. Néhány éve itt hasonlíthattuk össze a csodálatosabbnál csodálatosabb női fejviseleti darabokat a požarevaci múzeum jóvoltából. Az alapkiállítást akkor, csakúgy, ahogyan most, kiegészítették a mi területünkön lévő női fejdíszekkel. Az ötlet is és maga a kiállítás is nagyon sikeres volt, ezért van helye a folytatásnak.
Most ismét a kézművestermékek világába vezetnek minket a kiállított tárgyak. A szerbiai népviselet egyik kevéssé kutatott darabját, az öveket láthatjuk itt nagyon sok variációban. Melléjük a hozzájuk nagyon hasonló csángó övek kerültek.
Akkor is és most is a kiállítás megszervezésének egyik alapindoka az, hogy egymás mellé helyezze a két régió népviseleti darabjait, jelenleg a Zaječar környéki és a csángó öveket. Most láthatjuk, hogy a két, egymástól mintegy hétszáz kilométer távolságra lévő területen készült darabok között milyen nagy a hasonlóság. A zaječari múzeum néprajzi gyűjteményét soha nem láttam, csángó öveket és viseletdarabokat viszont annál többet. Amikor először vettem a kezembe a kiállítás meghívóját, arra gondoltam, hogy milyen jól oldották meg a csángó övekből a színes kört a borítón. Bár a fémkapcsot kicsit furcsállottam. Ezek után kíváncsi lettem, milyenek a zaječari övek. Meglepetés ért, amikor a kiállítótérben megláttam az üvegek alatt a közszemlére tett öveket. De hisz ezek nagyon hasonlítanak a csángó övekre!
Dejan Krstić néprajzos kollégám, a zaječari múzeum néprajzi gyűjteményének vezetője avatott be a titokba. Végigvezetett a kiállításon, minden egyes tároló mellett elmesélte, hogy milyen népcsoport hozta magával azokat az öveket Zaječarba vagy környékére. A vidéken élő etnikai csoportok hagyatékából kerültek elő ezek az övek.
Ez az övekből álló gyűjtemény mintegy négyszázhúsz darabból áll. Amit itt láthatunk, csak az egyes területek típusainak mutatója. A vidék olvasztótégelye nagyon sok etnikai csoportnak, akik leginkább gazdasági okok miatt vándoroltak oda. Így lett az övek típusainak tárháza az ottani múzeum.
A csángó övek és a zaječari övek közötti hasonlóságra, feltételezésem szerint, majd a funkció, a domborzati hasonlóságok és az alapanyagok adják meg a választ. Az övek alapszínei, a mintakincs első látásra nagyon hasonló, ám ha kicsit jobban megnézzük, minden egyes kiállított darab másmilyen.
Ezek az övek nem csak viseletdarabok. Fontos szerepük van az emberi élet fordulóiban, benne vannak a népdalokban, szerelmi jóslások tárgyát képezik. Részei a Zaječar környéki ember életének – hallottuk Silling Lédától.
