2024. szeptember 12., csütörtök

Mellékletek

Jó napot, tanárnő!

Foglalkozzunk ezen a héten még egy kicsit a legutóbb felmerült gondolatokkal, a pedagógusi pálya elveszett tiszteletével és megbecsülésével! Igen hosszú folyamat következménye ez.

A terv a szeretettel végzett munka

Vannak tanárok, akik mindig hasonló korosztályú gyerekekkel foglalkoznak, míg mások a munkájuk során abban a szerencsében részesülnek, hogy kipróbálhatják magukat különböző életkorú gyerekek, fiatalok edzésében, tanításában is. A szabadkai Varga Bettina testnevelő tanár és edző az utóbbiak közé tartozik, és kimondottan jól érzi magát ebben a helyzetben.

A természet hatalmas, az ember parányi

Szeptember elsején megkezdődött az új tanév, amely a tavalyihoz és a tavalyelőttihez hasonlóan igen sok kérdőjellel indult, újabb kihívások elé állítva a diákokat és a tanítókat, tanárokat egyaránt. A diákok számára korántsem egyszerű feladat az, hogy az otthoni környezetben megvalósult online oktatás után újra hozzászokjanak a feszesebb tempóhoz, illetve azokhoz a kötöttségekhez, amelyek az osztályteremben megvalósuló hagyományos oktatási módot jellemzik, legyenek azok akár pozitívak, akár negatívak számukra.

A kis óvodások találkozója, bensőséges szép ünnepe

A napokban kezembe került a korán elhunyt dr. Szöllősi Vágó Lászlónak, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség egykori főtitkárának 2002-ben megjelent Tíz év krónikája című kis formátumú kiadványa, amely a szövetség első évtizedének tevékenységét, annak hiteles adatait közli.