Állt. Csak ácsorgott, derekát az ülés karfájának támasztva. Minden áldott reggel ott láttam a metrón. Arcán zord kifejezéssel, amelybe némi szánalom és megvetés keveredett a kívülálló világgal szemben. Tagbaszakadt termete, húsos arcát keretező szögegyenes, félhosszú haja, az egyszínű, komor öltözet mind-mind arra utaltak, viselőjük határozott, elvétve sem barátkozó egyéniség, aki bármikor odacsap, amint arra alkalom adódik, vagy ha a szükség úgy hozza.
Nem is szoktam a közelében megállni – mit lehet tudni?! – de azért mindig konstatáltam, hogy na, korán kelt ő is, nem csak én.
Ezen a hajnali órán még a reggelit is be kellett szereznem, ezért a metróból kilépve a bolt felé vettem az irányt. Ahogy szaporáztam a lépteimet, egyszer csak észrevettem, „lekövetem” morcos útitársnőmet. A tőle elvárható határozottsággal, döngő léptekkel gyűrte maga alá a lépcsőfokokat. A kellő követési távolságot betartva osontam a nyomában.
Ő, velem ellentétben, olyan lendülettel haladt, hogy kényszerűen aláképzeltem egy lovat, amelynek gyeplőjét Brünnhilde kemény kézzel markolja, s közben együtt trappolnak, vágtatnak a kitűzött, leigázni vágyott cél felé – a vegyesboltba.
Brünnhilde engem megelőzve – érthető módon, hiszen lóval gyorsabban lehet közlekedni – ért a kis üzlet bejáratához.
Ott kissé megtorpant, gondolom, a lovat nem akarta az előtérbe bevinni.
Egymás után léptünk a boltocskába. Mintha valami delejes erő vonzana, még mindig nem tudtam elszakadni tőle, követtem a felvágottas pult irányába, mivel, sajnos, én is ugyanott szerettem volna vásárolni.
Épp odaértem, amikor torkát köszörülve megszólította az eladónőt. A legrosszabbra is felkészülve vártam, milyen dörgedelem tör ki a torkából, amellyel magának követeli a felvágottak garmadáját egy vekni kenyérrel és némi zöldfélével. Ez utóbbit természetesen az odakinn parkoló lovának.
Majd elaléltam, amikor ténylegesen megszólalt: öt deka párizsit kérnék – kezdte cérnavékony hangon selypegve. – És, de csak akkor, ha nem terhelem túlzottan, kérném hajszálvékonyra szeletelni. Tudja, fogyózom – tette hozzá halkan, szemlesütve. És még egy zsemlyét is kérnék, szokás szerint, ha nem nagy kérés, kettévágva. Nagyon köszönöm, igazán kedves.
És én még ezt az aranyszívű, nyájas hölgyet Brünnhildéztem le!
Vásárlás után őt megelőzve siettem ki a boltból.
A lovat már nem láttam sehol…
