Metanoia az örvénylésben

Minden mágia, vagy semmi…  (Novalis)

Nem tetszik a világ. Javítsd meg. Kezdd önmagadnál. 
(Shri Chinmoy parafrázis)

    Ebben a mindent integrálni készülő őszidőben állunk Sagmeister Laura képei előtt, s rákérdezünk, vajon milyen Én-élményt osztott meg általuk, és hogy Egység-élménnyé sikerült-e emelnie azokat a Forum-díjas képzőművészünknek?
    Műveinek hosszas és beható szemlélése és analízise után ébredhetünk csak rá, hogy ez nála nem egyszerű kérdés. A kitapintott olvasat – s mert több lehetőség közül most erre fókuszálnék – teljesen új fordulatot jelent festészetében. Az újabb képek festék- és jelentésrétegei mögül ugyanis sorban tünedeztek elő azon beszédes szimbólumok, melyek által bizonyosan kimutatható az önmegismerésnek Laura által feltárt alkímiai útja, amit egyrészt mint festészeti eljárás; a palimpszeszt alkalmazás rothkói értelmű felületkezelésében, másrészt utóbbi se nem absztrakt, se nem ábrázoló munkáinak tematikájában megjelenő jelentés-utalások tettek számomra nagyon is világossá…
    Így és ebben a kontextusban már nagyon is találó az utóbbi öt év szembesülés-anyagának „Örvény” cím alatti felmutatása. Főleg, ha figyelembe vesszük, hogy Laurán kívül a vajdasági képzőművészek közül eddig ez csak Verebes György munkáiban volt érzékelhető. Mondhatom, egészen meglepett ennek határozott festészeti kinyilatkoztatása, amit egyedülállónak és útmutatónak találok.
    Még mielőtt megpróbálnánk Laura lélektisztító alkímikus baedekkerjét felgöngyölíteni, az expozíció kulcsfogalmáról; magáról a kettős irányú örvényről jegyezném meg, hogy azt jelen esetünkben, mint Szem-fogalmat értelmezzük, hogy az, mint az önmagát nem látó; saját szemeink indukátoraként tárlatunkon szembesülőn végigvezethessen.
    Először a festészeti technika és a színek alkalmazásával közelítenék képeihez. A Salve et Coagula – megkötni és oldani jegyében a korábbi folyatásos, erősen vizes metódusához képest újabban a száraz, szinte „maszatolós” átfestést társítja, s ez, mint festészeti és grafikai egyesítés / házasítás, a jin és jang egyensúlyozó együttesét tartalmazza. Ami a színeket illeti, a túlnyomórészt szürkület-szürke és szeretetteljes rózsaszínek tömegéből mintegy érzelmi tengerből újabban három határozott alkimista szín emelkedik ki: a fekete (Nigredo), a fehér (Albedo) és a vörös (Rubedo) színek üzenete. Laura e pikturális módszerrel és színekkel kezd önnön lízisébe (oldásába, lebontásába). Ehhez azonban a festészeti tematikán belül szüksége van különböző jelképekre, melyek, mint valami háttérből előtűnő pilács-zsarátnokok világítanak rá azokra a lelki folyamatokra, amelyeket Laura, mint valami lélek-látleletképeket megfestett. Első pillanatra csendéletszerű fanyarsággal átitatott lakomamaradványokat, lemeztelenített, megsebzett torzókat, semmibe ordító önazonosságukat kétségbevonó tojás-fejeket érzékelhetünk, de csak első pillanatra, mert látványködjükön túl egyenként tünedeznek fel az alkímiai út tetten ért jelképei:
    A különböző boroskancsók / butellák / üveg-lombikok a kukurbitát; a kondenzáló edényt, némiképp magát a grál-kelyhet, a torzók / próbababák a homunculust / képmást / alteregót, azaz Mercurius-gyermeket, az ovális-tojás-fejek vagy még inkább az örvényábrák, a filozófiai tojást megtestesítő kavics-kő az emberi mélységekből megszülető bölcsek kövét jelentheti esetünkben.
    Miért mondom ezt? Azért, mert általuk összeáll a kép. A festményeken állandóan jelenlévő munkaasztal négyzete ugyanis magát a megmunkálandó Materia Primát, azaz Íziszt sugallja, melyre Ozirisz vigyázó, árgus Világ-szemét veti. Mivel Ozirisz nevének jelentése a „Szem trónusa”, esetünkben összeköthető a szem alakú örvényekkel, a tojás-fejekkel, együtt képezve így a Művet és a Metódust, azaz a Bölcsek kövét (melynek jel-alakzatait, a háromszöget, a négyzetet és a kört egyes képletein – még ha külön-külön is – szintén felmutatott a festőnő – így pl. Intuició 2., Fekete virág, Fekete pont, Ezüst és piros című képeken).
    Az alkímiában a felfelé vezető út lefelé vezet. Önmagunkba. Ahol az Albedo Hold-művelete (vizes / csorgós; az ösztönös tudatosságot kiküszöbölő operáció, miután is a felszín burka feloldódik: Lauránál ez cseppfolyós komplementer rózsaszín „sárkányként” manifesztálódik; ezzel old mindent) eredménye földmélyi fekete (Ozirisz színe: a fekete-ólom világa). Ebbe a láthatatlan sötétbe helyezi torzó-próbababa képében műve homunculusát; helyettesítő képmását, s teszi ki azt a Rubedo tisztító / emésztő tüzének, mely a föld-központ centripetális éjszakai vörösének nőies fényében izzik (festésmódjában egyébként Laura maszkulin, marsikus gesztus tüzével él – ez nála az örvény centrifugális ága). A purgálás utáni Nigredo-fázisban kel ki / képződik a rituális én-halál túlélésének eredménye, a Bölcsek köve, azaz a megtisztított tudat-fragmentum (erre nagyon szép példa a Fehér kavics című képe). Ennek felhozatala már a Nap-művelet fázisa (a száraz út). Laura esetében ez nem más, mint az operandus tapasztalatainak saját élethelyzetbéli megfestése, leképezése a művészet eszközeivel. Különösen legutóbbi „szíves” témájú képei célirányosak az önazonosság-keresés és az önmagunkhoz vezető hierogamikus út felmutatásában. A Szív-centrum Én-tudatállapotából már nagyon is érthetőek „virágvázái”, melyek az egyesített Férfi-Női princípium Szent „10”-ét, a Yesód-kehely és Tiferet-lándzsa képében virágos csendéleteinek megelevenítői (lásd például a 2020-as keltezésű Virág című, és a hozzáköthető festményeit / rajzait). Láthatóan és csak vélhetően Laura végső Gráljaiként.
    Persze az Örvény mindent látó szeme nemcsak erre mutat rá Laura kiállított festményein – ám az mindenképpen és bátran kijelenthető, hogy ezen szemlélet itatja át a 2019 és 2024 között készített képeinek nagy részét, melyek első fázisai a ráébredés fanyar tónusú pilácsaiként értelmezhetőek, miután az utóbbi két év munkáiban a személyiség-vedlések és lélekköpülések tényleges mintázatainak nem titkolt kifejeződéseit felmutatva, megadta katartikus üzenetét:
    Az ember folyton átváltoztat, tudni kell azonban, hogy a világ megváltoztatásának oda-vissza ható útja önmagunk szeretetteljes, ám áldozatosan-fájó transzfigurációjával kezdődik: ahogy mi változunk, úgy változik meg a világ látása is számunkra. Laura példáját követve tehát a változni, változtatva lenni és változtatni egy létállapot: a benn és kinn, a lent és fent életdinamikus érzésének örök emberi kívánása…