Hetvenegy éves korában Újvidéken elhunyt Radoslav Petković neves szerb író, a Szerb Íróegyesület tagja. Az 1953-ban Belgrádban született alkotó műveit nyolc nyelvre fordították le, köztük hármat magyarra is. Megkapta a legtöbb szerb irodalmi díjat, így a Meša Selimović-, az Ivo Andrić- és a NIN-díjat is. 1993-ban épp ez utóbbival jutalmazták az év legjobb regényének választott Sudbina i komentari (Sors és körvonal) című regényét. Magyar nyelven a Sors és körvonal (2003), Az ember, aki álmában élt (2009) és A halál tökéletes emlékezete (2017) című művei olvashatóak. Az elhunyt szerb íróra Bálint Sándornak a Sudbina i komentari című NIN-díjas regényéről 1994-ben írott szövegével emlékezünk.
1. rész
Radoslav Petković Sors és kommentárok* című regénye 1993-ban a két legrangosabb szerbiai irodalmi díjat, a NIN- és a Meša Selimović-díjat is elnyerte, s kitüntették a Borba legjobb könyvnek járó díjával is, ami korántsem meglepő, hovatovább érthető is, hisz, a történet olvasmányosságát megőrizve, rendkívül szerteágazó irodalmi, kulturális, történelmi és társadalmi ismeretanyagot foglal magában, a Bahtyin által megfogalmazott dialogicitás keretében párbeszédet folytat más szövegekkel, s ezzel egyidejűleg ideológiai konnotációkat (összefüggéseket, áthallásokat) is magába ötvözve. Ezzel együtt a XVIII. és XIX. századi európai irodalmi és kultúrkörre utaló allúziók a fejezetek elején az író és olvasó közötti metakommunikációt kínálják föl, bevonván ez utóbbi asszociációs köreit a történetbe, egyszersmind sok irányban szerteágazó gyökérzettel nyitottá is téve a regényt. Az esszéisztikus betétek páratlan mélységeket nyitnak meg Petković elbeszélőművészetében, olyan mélységeket, amelyekben szívesen merül el a vájtfülű olvasó, mégis, mindezzel együtt megmaradván vonzóan olvasmányosnak az egyszerű olvasó számára is. A társadalom alapjait megrengető lehetőségek és zsákutcák nyílnak meg a regényben, amelyek kitágítják, s viszonylagosságukat fölfedve, nem egyszer meg is kérdőjelezik a hivatalos, örökérvényűnek elkönyvelt, történelmi, társadalmi-politikai, eszmetörténeti, vallási-egyházi alapértékeket. A regény főszereplőinek életét alakító társadalmi és történelmi koordináták, a szöveg strukturális fölépítettsége által jelzik azt az egész kultúrát felölelni szándékozó világképet, amelyből az is kiviláglik, hogy „milyen módon olvassa a szöveg a történelmet, s miként olvad bele” – fogalmazhatnánk meg az intertextualitás felé is nyitó regényszöveg strukturális fölépítettségének jellemzőit Kristeva szavaival.
A három könyvre (történetre) tagolt művet summázat, összefoglaló zárja, s ha le akárnánk egyszerűsíteni a dolgokat, azt is mondhatnánk, hogy a fejezeteket bevezető tartalmi összefoglalókkal, információkkal, más íróktól vett idézetekkel, a történetből kiszóló tanácsokkal az író valójában kézen fogva vezeti olvasóját az elbeszélt történet zegzugaiban. Az Első könyv harminc, a Második pedig harmincegy fejezetet foglal magába, amelyek főhőse egy Pavel Volkov nevű, szerb származású orosz tengerésztiszt, akinek a XIX. század legelején, a napóleoni háborúk idején hírszerzői feladatokat kell ellátnia a mindenki számára fontos Trieszt városában. A Harmadik könyvet nem fejezetek, hanem jegyzetek tagolják, mégpedig, amint azt az elbeszélő közli olvasójával, Pavle Vuković történész (a regény Első és Második könyvének főhősével azonos nevű hősének) jegyzetei a XX. század második feléből. A huszonnégy bejegyzés egyes szám első személyű közlésként hangzik el, és a belgrádi történész személyes élményeit írják le, aki az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc idején (október 22-én) kerül a magyar fővárosba. E bejegyzésekben a forradalmi eseményekről, s a Vukovićhoz, valamint a hozzá és ismerőseihez kapcsolódó budapesti történésekről olvashatunk. A Summa egy rövid összefoglaló a regényben aktívan meg nem jelenő, háttérszereplőként azonban folyamatosan jelen levő személynek, a bécsi, majd chebi (Csehország) száműzetésben élő Đorđe Branković önjelölt szerb trónkövetelő despotának, fejedelemnek az életéről, akinek a személye mint valamiféle gyűjtőlencse összefogja a regény szereplőinek benső és külső megnyilvánulásait, s az elbeszélő gondolataival, dilemmáival, pszichológiai, filozófiai, ismeretelméleti megnyilvánulásaival együtt, a múltból, jelenből és jövőből begyűjtvén a feléje sugárzó jelentéseket egy színes, változatos képet varázsol az olvasó elé, mintha egy időgép lencséjén keresztül sugározná az olvasó felé múlt, jelen és jövő egymásba gubancolt varázslatos, kaleidoszkópszerű képét.
(Folytatjuk)
* A regény a pécsi Jelenkor Kiadónál, kilenc évvel e szöveg megírása után, 2003-ban jelent meg magyarul Sors és körvonal címmel.
Nyitókép: Radoslav Petković / forrás: Wikipedia
