2024. október 6., vasárnap

A „Medvék” és a világ legjobbjai ellen

FÉRFI KÉZILABDA - EB – SZERBIA ( III .)

Vasárnap az A és a B csoport mérkőzéseivel elkezdődik a 10. férfi Európa-bajnokság, melyen 16 ország válogatottja – köztük a vendéglátó Szerbia és az 1. selejtezőcsoport győztese, Magyarország – lép pályára a minél jobb szereplés reményében. Harmadikként a C csoport (Magyarország, Franciaország, Oroszország, Spanyolország) együtteseit mutatjuk be, a szombat–vasárnapi számunkban pedig az A csoporttal (Szerbia, Dánia, Lengyelország, Szlovákia) foglalkozunk.

A C csoport mérkőzéseit Újvidéken a Vojvodina Sport- és Üzletközpont sportcsarnokában rendezik majd meg, amely 8000 néző befogadására alkalmas.
Az már most biztos, hogy a legnagyobb szurkolótábora Magyarországnak lesz a C csoportban, hiszen az eddig Újvidéken eladott jegyek 40 százaléka Magyarországon talált gazdára. Az is biztossá vált, hogy Lékai Mátéra, a Pick Szeged játékosára sérülés miatt nem számíthat Mocsai Lajos szövetségi kapitány. Jelenleg 19-en vannak a jelöltek, Mocsai a mai, 18.15-kor kezdődő, Szegeden sorra kerülő Bahrein elleni szegedi felkészülési mérkőzés után nevezi meg azt a 18 játékost, akikkel elutazik Szerbiába. Az egy otthon maradó ember négy – egyelőre meg nem nevezett – játékos közül kerül ki.
A csapat 20 millió forintot kap, ha kiharcolja az olimpiai részvételt. Amennyiben ez már az Eb-n sikerül a fiúknak (megnyerik a tornát vagy második helyen végeznek a világbajnok franciák mögött), akkor plusz 15 milliót kapnak, azaz összesen 35 milliót. Az olimpiai kvóta nélküli dobogós Eb-szereplés 12 millió forintot ér a keretnek, a 4–6. hely 8 milliót, a 7–8. hely pedig 5 milliót.
A csoport legerősebb együttesének mindenki Franciaországot tartja, nem véletlenül, hiszen Claude Onesta válogatottja a világ-, Európa- és olimpiai bajnokként érkezik Szerbiába, olyan játékosokkal, mint Nikola Karabatić, Luc Abalo, a Gille testvérek, Bertrand és Guillaume, Daniel Narcisse és a világ egyik legjobb kapusának tartott, Thierry Omeyer. A l'Equipe sportnapilap nemrég interjút készített Karabatićtyal, akit arról kérdeztek, hogyan lehet az, hogy a válogatottnak mindig sikerül maximálisan felpörögni egy-egy nagy torna előtt, s mindenki a legjobbat nyújtja? A válasz így hangzott:
– Amikor megnyerünk egy világversenyt, akkor az ünneplés után benyomjuk a reset gombot, vagyis azt, ami mindent kitöröl, s a következő nagy tornát is sikerre éhesen kezdjük.
A spanyol együttesből hiányozni fog az adai származású Sterbik Árpád, ám a hispánok nélküle is esélyesek az aranyéremre. Valero Rivera Lopeztől a klubsikerek után a szurkolók és a szövetség is aranyérmet remél, annál is inkább, mert a dánok mellett őket tartja mindenki esélyesnek arra, hogy letaszítsák a gallokat a trónról. A franciák a mögöttünk levő vb-n és Eb-n is megizzadtak a spanyolokkal, s nem is sikerült őket legyőzniük: Svédországban 28:28, Ausztriában pedig 29:29 volt az eredmény.
A csoport harmadik, továbbjutást jelentő helyére pályázó Oroszország kedd este, felkészülési mérkőzésen 27:19-es vereséget szenvedett Svédországtól. Az orosz csapatban – három kivétellel (a szentpétervári Vagyim Bogdanov, a minszki Pavel Atman és a Barcelonát erősítő Konsztantyin Igropulo) mindenki a Csehovszki Medvegyi csapatában játszik, vagyis Mocsai együttese a „Medvék” és a világ legjobbjai ellen, a spanyolok és a franciák ellen lépnek majd pályára.





A csoport programja
1. forduló (január 16.): Franciaország–Spanyolország (18.15), Magyarország–Oroszország (20.15).

2. forduló (január 18.): Oroszország–Franciaország (18.15), Spanyolország–Magyarország (20.15).

3. forduló (január 20.): Spanyolország–Oroszország (18.15), Franciaország–Magyarország (20.15).