2024. október 6., vasárnap

A legyengült Lengyelország nem okozott gondot

X. FÉRFIKÉZILABDA-EB – SZERBIA – Szerbia négygólos győzelmet aratott az A csoport első mérkőzésén

A vendéglátó ország szurkolóinak nagy örömére a szerbiai férfiválogatott győzelemmel kezdte meg szereplését a X. Európa-bajnokságon, miután Veselin Vuković kiválasztottjai az A csoport első mérkőzésén 22:18-ra nyertek Lengyelország ellen.

A belgrádi Pionir Sportcsarnokban megrendezett találkozón a szerb válogatott az első félidőben jó védekezésének és Darko Stanić kapus néhány bravúrjának köszönhetően 3-4 gólos előnyre tett szert, amely csak egyszer csökkent kétgólosra (7:5). Az első játékrészben különösen a Valladolid szélsője, Ivan Nikčević nyújtott remek teljesítményt, aki emberhátrányból is képes volt gólt lőni, s öt próbálkozása közül négyből gól született.

A második félidőben sem változott a játék képe, a sok sérült miatt (Sławomir Szmal, Marcin Lijewski, Bartłomiej Tomczak és Tomasz Rosiński) Bogdan Wenta együttese meg sem közelítette azt a teljesítményt, amit az elmúlt nagy tornákon megszokhattunk tőlük. Az eredmény nagyjából ugyanúgy alakult ebben a játékrészben is, mint az elsőben, így a szerb csapat az 50. perc környékére megduplázta négygólos előnyét (21:13), a végén azonban lazított, amit a lengyelek kihasználtak, és felezték a hátrányukat, ami végül ugyanannyi lett, mint az első félidő végén (22:18).

Férfi-Európa-bajnokság, 1. forduló, A csoport (Belgrád): Szerbia–Lengyelország 22:18 (11:7)

Belgrád, Pionir Sportcsarnok, 7500 néző, vezették: Óscar Raluy López és Ángel Sabroso Ramírez (Spanyolország).

Szerbia: Šešum 1, Vujin 6, Nikčević 6, Manojlović, Toskić, Stanić (13 védés), Ilić 4, Marković, Prodanović 3, Stojković, Kostadinović, Beljanski, Vučković 1, Čutura 1, Stanković, Marjanac (0 védés).

Lengyelország: Jaszka, K. Lijewski 2, Kuchcynski 1, Tkaczyk 1, Bielecki 4, Wisniewski 1, Wichary, B. Jurecki, M. Jurecki 3, Wyszomirski, Tluczynski 2, Jurkiewicz 1, Spyrzak 1, Kwiatkowski, Zaremba 1, Orzechowski, Wichary (9 védés), Wyszomirski (0 védés).

A csoport másik mérkőzésén: Dánia–Szlovákia 30:25.

A második fordulóban, január 17-én 20.15-kor Szerbia Dánia ellen lép pályára.

B csoport (Niš): Csehország–Németország 27:24 (14:9)

Góllövők: Jicha 7, Filip 4, Horák, Juriček, Stehlik és Sklenák 3-3, Nočar és Vrany 2, illetve Kaufmann 5, Haas 4, Gensheimer, Pfahl és Theuerkauf 3-3, Glandorf és Grötzki 2-2, Roggisch és Klein 1-1.

A csoport másik mérkőzésén: Macedónia–Svédország 26:26.

A SZAKÉRTŐ SZEMÉVEL

CSORDÁS Zoltán, a szerző a svájci TV Endingen edzője

Šešum frissességet hozott


Szerbia fontos győzelemmel kezdte meg szereplését az Európa-bajnokságon. Teljesen mindegy, hogy ez a siker nem egy magas színvonalú találkozón született, mivel a rajton még mindenki egy kicsit lámpalázas, s benne van a hiba a játékban, dadog a labda a kezekben.

Nagyon jó volt, hogy a mérkőzés elején Stanić két lengyel lövést hárított – az egyik százszázalékos helyzet volt –, így a lengyelek nem tudták megszerezni a vezetést, sőt mindjárt hátrányba kerültek. Manojlović és Beljanski fantasztikusan védekezett, Stanić kiválóan védett, Vujin pedig megdobta a tőle várt hat gólt. Ami még nagyon pozitív a következő mérkőzések előtt, hogy a szélsők dobásaiból 90 százalékban gól született, s ez az utóbbi pár évben nem volt jellemző a szerb válogatottra. Az emberhátrányt Vujović csapatának mindig sikerült vagy előnnyel, vagy döntetlennel zárnia, ami a kiváló védekezést dicséri.

A negatívumok közül elsőként a két kihagyott hetest említeném, valamint azt, hogy az első félidőben többször is körülményesek voltak a támadások, lassan ment a labda, így a spanyol bírók passzívot fújtak. Ez Šešum beállásával változott, akinek a becserélése frissességet hozott a csapat játékába.

A mérkőzés után beszéltem a segédedzővel, aki azt mondta, a csapaton belüli hangulat remek, s ez a győzelem biztosan növeli a játékosok önbizalmát. Én már csak abban bízok, hogy ma reggelre a szerb sajtó és a közönség nem akasztja máris a játékosok nyakába az érmeket, amelyekért még rengeteget kell majd izzadniuk.