2024. október 6., vasárnap

Tizenhat éve várt siker: Szerbia elődöntős!

FÉRFIKÉZILABDA-EB – SZERBIA – A szerbiai szimbólummal ellátott mez, sál, sapka nem helyettesíti a belépőjegyet!
A vendéglátó Szerbia válogatottja bejutott az Európa-bajnokság elődöntőjébe, miután az I. középdöntős csoport második fordulójában 24:21-re legyőzte Svédországot. Ez legutóbb tizenhat évvel ezelőtt sikerült, amikor az akkor még Jugoszlávia név alatt játszó együttes az 1996-os spanyolországi kontinensviadalon bejutott a négy közé, s Svédországot legyőzve végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A belgrádi Arena Sportcsarnokban megrendezett mérkőzésen Svédország a 12. percben három góllal vezetett, akkor azonban Čutura két, Vujin, Ilić és Nikčević egy-egy góljával Szerbia megfordította az eredményt, s a kétgólos előnyt sikerült tartani, sőt Nikčević góljával háromgólos szerb előnnyel (14:11) mentek a csapatok a szünetre. A kapuban Stanić ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtott: az első játékrészben a lövések 42 százalékát védte (19 lövés, 8 védés). A 14 szerb gólból Marko Vujin négyet lőtt, ami bizakodásra ad okot, hiszen a Veszprém átlövője az előző találkozókon a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott.
A második félidő elején az előny négygólosra nőtt, ám a svédek folyamatosan csökkentették a hátrányukat, és háromszor is egy gólra jöttek fel (18:17, 19:18, 20:19). Utána azonban Stanić újabb védéseinek, valamint Prodanović két és Šešum egy góljának köszönhetően 23:19 lett az eredmény. A vége 24:21 Szerbiának, amely ezzel a győzelemmel biztos résztvevője a pénteki elődöntőnek.
Vasárnap este a Facebookon és még néhány honlapon olyan információ látott napvilágot, hogy a szerb válogatott középdöntős mérkőzéseire, amelyeket a belgrádi Arena Sportcsarnokban rendeznek meg, mindenki bemehet, akinek a mezén, pólóján, sapkáján, sálján a Szerbiára utaló szimbólum található. A Szerbiai Kézilabda-szövetség (RSS) azonnal közölte, hogy ez a hír nem felel meg a valóságnak, s csak azok jöjjenek a soron következő mérkőzésekre, akiknek van belépőjük. És ha sokan azt hiszik, hogy ilyen hírnek senki nem ül fel, akkor bizonyára tévednek, hiszen a minden valóságot nélkülöző információ gyorsan terjedt, s nem véletlenül reagált az RSS…

Eredmények

I. középdöntős csoport (Belgrád): Lengyelország–Macedónia 25:27 (12:18), Dánia–Németország 28:26 (17:14), Szerbia–Svédország 24:21 (Šešum 4, Vujin 5, Nikčević 3, Ilić 2, Marković 1, Prodanović 3, Stojković 2, Čutura 3, Stanković 1).
A csoport állása: 1. Szerbia 7, 2. Németország 5, 3. Dánia 4, 4. Macedónia 3, 5. Lengyelország 3, 6. Svédország 2 pont.