A két román bíró, Din és Dinu is ezt kérdezhették a szlovénektől a 2012-es szerbiai férfikézilabda-Európa-bajnokságon, amikor Denis Buntič kiválasztottjai 28:26-ra veszítettek a címvédő franciáktól. A válasz aztán igencsak kacifántos, és nyomdafestéket nem tűrő volt, hiszen a szlovén játékosok úgy vélték, a két bírónak nagy szerepe volt abban, hogy két góllal kikaptak az Eb-n nagyon gyengén játszó világ- és olimpiai bajnoktól.
Az ókontinens bajnoksága, melyet Szerbia négy városának (Belgrád, Újvidék, Niš, Versec) öt sportcsarnokában (Pionir, Arena, SPENS, Čair, Millenium) rendeztek meg január 15. és 29. között, hozott jó néhány meglepetést. A legnagyobb minden bizonnyal, hogy a korábbi években minden világversenyt (olimpia, Eb, vb) megnyerő franciák a 11. helyen fejezték be a tornát. Ennek ellenére mindenki biztosra veszi, hogy a július 27-én kezdődő olimpia dobogóján ott állnak majd Claude Onesta tanítványai, akik már a világbajnoki aranyérem megszerzésével bebiztosították részvételüket a londoni ötkarikás játékokon.
Nem lehet szó nélkül hagyni, hogy az első hat között a volt Jugoszlávia tagköztársaságai közül négy válogatott (az ezüstérmes Szerbia, a bronzérmes Horvátország, az 5. helyezett Macedónia és a 6. Szlovénia) kapott helyet. Szerbia csapata végre úgy szerepelt, ahogy azt a szakértők elvárták tőle: Veselin Vuković remek munkát végzett, jól összerakta a védelmet és a támadást is, s ami még fontosabb, a sztárokból csapatot épített, amely egészen a döntőig menetelt 5 győzelemmel és két döntetlennel. Érthetetlenek azok a kommentárok, akik az elveszített döntő után csupa negatív jelzővel illették a csapatot és a szövetségi kapitányt is, amiatt, hogy nem sikerült megnyerniük a tornát. Az Eb előtt még mindenki, beleértve a legnagyobb kritikusokat is, elégedettek lettek volna egy éremmel, ám miután ez biztossá vált, hirtelen háromszorosára nőtt az étvágy. Csak éppen azt felejtették el sokan, hogy Szerbia az előző Eb-n a 13. helyet szerezte meg, a tavalyi vb-n a 10. volt, míg az évek óta együtt játszó dánok 2011-ben ezüstérmet szereztek a világbajnokságon, a két évvel ezelőtti Eb-n ötödikek, négy éve pedig elsők voltak. Szerbia idei célkitűzése, hogy az együttes ott legyen az olimpián, megvalósítható, de nem lesz könnyű, hiszen Spanyolország, Lengyelország és Algéria ellen kell pályára lépnie és megszereznie az első vagy a második helyet.
Magyarország remekül kezdett, vereség nélkül (két döntetlen, egy győzelem) jutott tovább a halálcsoportnak kikiáltott kvartettből, utána azonban a fáradság és a teher, hogy egy-két győzelemmel elődöntőbe juthat az együttes, rányomta a bélyegét a középdöntős teljesítményre, aminek két, viszonylag sima vereség lett a vége Izland, illetve Szlovénia ellen. Mocsai Lajos csapata mindkét kitűzött célt teljesítette: továbbjutott a csoportból, s végül a 8. helyen zárta a tornát. A spanyolok, az oroszok és a horvátok elleni döntetlen, valamint a franciák legyőzése jó alap lehet az április 6. és 8. között Svédországban sorra kerülő olimpiai selejtezőn, ahol a magyar együttes ellenfelei a vendéglátó válogatotton kívül Macedónia és Brazília lesznek. A horvátok elleni, ominózus időkérésről pedig még annyi, kiderült, hogy Szöllősi góljánál már három másodperce állt az óra, vagyis a találat, amely a győzelmet jelentette volna, két másodperccel a rendes játékidő letelte után született...
Az Európa-bajnokság 24 csoportmérkőzései közül négy ért véget döntetlennel, s nyolc találkozó volt, amelyen a győztes csapat egy vagy két góllal bizonyult jobbnak ellenfelénél. A középdöntős csoportban megrendezett 18 találkozóból szintén négy találkozón nem hirdettek győztest, s hét olyan mérkőzés volt, ahol a győzelemért járó két pontot begyűjtő csapat kevesebb mint három góllal nyert. A mezőny kiegyensúlyozottságát bizonyítja az is, hogy a győztes Dánia két vereséggel és nulla ponttal jutott tovább a csoportjából.
És a címbe foglalt kérdésre (történt valami?), amelyet Ruffy Péter, Pulitzer-emlékdíjas (újság)író valamennyiszer feltett a nagyváradi kórház román portásának, minden nagy sportesemény után aktuális. A felsoroltakon kívül még az történt, hogy napokon át Szerbiában és Magyarországon is nemzeti hősként tekintettek a kézilabdázókra: híradók kezdődtek a sikereikkel, a szerbiai újságok címoldalán Darko Stanić és Momir Ilić, a magyarországi lapokén pedig Császár Gábor és Fazekas Nándor volt. Azért fontos ez, mert a gyerekeknek ismét vannak kézilabdázó eszményképeik, akikre felnézhetnek, s bízhatnak abban, hogy egy nap majd az ő nevét skandálja több ezer ember. Csakis így van esélye egy sportágnak az életben maradásra és arra, hogy a jövőben is sikeres legyen. Az úttörők kis csapata nagy léptekkel elindult, most azonban alsóbb és felsőbb szinteken is keményen kell dolgozni azért, hogy évekkel később is a kézilabdasikerek szerepeljenek az esti híradó vezető hírei között.
