2024. október 6., vasárnap

Elhalasztották Šešum műtétjét

KÉZILABDA
A tervekkel ellentétben, nem kerül sor ezen a héten Žarko Šešum, a szerb férfi kézilabda-válogatott és a német Rhein-Neckar Löwen játékosának szemműtétjére. A döntést a mannheimi orvosok hozták meg, mivel a szemizom még nem teljesen egészséges, s emiatt a szem belsejében levő nyomás túl magas. A hírek szerint a műtétet két hét múlva végzik majd el Németországban. Šešum szerdán volt kivizsgáláson, amelynek végén az operáció időpontját is meg kellett volna határozni, ám az orvosok jobbnak látták, ha nem kerül sor a műtétre ezen a héten.

– Az orvosi beavatkozás után két hétig kötelező a teljes pihenés, utána pedig fokozatosan elkezdhetem a terhelést. A műtét után öt vagy hat hétnek kell eltelni, hogy visszatérhessek a pályára – mondta Šešum.

A jobbkezes átlövő – ha minden jól alakul – akkor április második felében térhet majd vissza, ami azt is jelenti, hogy nem lehet ott az olimpiai selejtezőtornán, amelyet április 6. és 8. között rendeznek meg. Szerbia Spanyolországban, pontosabban Madridban lép pályára, ahol a vendéglátó együttesen kívül Lengyelország és Algéria lesz az ellenfele.

Šešum, aki korábban az MKB Veszprémet is erősítette, január 27-én sérült meg, amikor a Szerbiában megrendezett Európa-bajnokság elődöntőjében a nézőtéren helyet foglaló honfitársa a horvátok szövetségi kapitányát, Slavko Golužát akarta eltalálni egy tárggyal – még mindig tisztázatlan, hogy pénzérme, öngyűjtó vagy üveg volt – ám nem a horvát edzőt, hanem Šešum szemét találta el, akinek emiatt ki kellett hagynia a dánok elleni döntőt, amit a díszpáholyból nézett végig.

A tettest azóta sem sikerült letartóztatnia a szerb rendőrségnek, még akkor sem, ha a nyomozás már kiderítette, hogy a lelátó melyik részéről dobhatták szemen Šešumot.