2024. október 6., vasárnap

Dejan Lekić

A HÉTVÉGE SZTÁRJA
Mourinho még nem hívta, de várja a jelentkezését: a szerb Dejan Lekić két gólt lőtt a Barcelona ellen




Három labdarúgó pályázott szép esélyekkel „a hétvége sztárja” elismerésre: a címben említett Lekić mellett az egyik Cristiano Ronaldo, a Real Madrid játékosa, aki 27 góljával vezeti a spanyol góllövőlistát, miután háromszor volt eredményes a Levante ellen. A másik Luis Suárez, a Liverpool csatára volt, de nem a teljesítménye miatt, hanem mert visszatérése után nem akart lekezelni Patrice Evrával, az MU játékosával, mivel szerinte nem tett rasszista megjegyzéseket a védőre, ám ennek ellenére nyolc meccsre eltiltották.

Mivel rovatunk teljesítményorientált, ezért az uruguayi játékos gyorsan kiesett a körből, Ronaldo pedig azért maradt alul a szerb Lekićtyel szemben, mert a portugálról sokkal többet lehet olvasni, hallani, mint az 1985-ben Kraljevóban született támadóról, aki a helyi Sloga ifjúsági csapata után két idény után cserélgette csapatait: a Popovići (2003–2005), a Gornji Milanovac-i Metalac (2005–2007) és a Zemun (2007–2009) után a Crvena zvezdában kötött ki, amelyet egy éven át erősített, s 27 találkozón 12 gólt lőtt. A legemlékezetesebb mérkőzése a belgrádi piros-fehérek mezében minden bizonnyal az augusztus 6-án lejátszott Európa-liga-selejtező 3. fordulójának visszavágója volt, amikor a C.zvezdának kétgólos hátrányt kellett ledolgoznia a grúz Dinamo ellen. A találkozó katasztrofálisan kezdődött a vendéglátó csapat és Lekić számára is, hiszen a csatár a 2. percben öngólt rúgott. Ez azonban nem vette el a kedvét Lekićnek, aki a 26., a 45. és a 87. percben is eredményes volt: a C.zvezda 5:2-re nyert, és továbbjutott. Az európai porondon elért mesterhármas elég volt a spanyol Osasunának, hogy 2010-ben leigazolja a 193 centiméter magas csatárt.
Az, hogy szeret játszani a Barcelona, a világ legjobb csapata ellen, Lekić már január 12-én bizonyította a Király-kupában, amikor a nyolcaddöntő visszavágóján csapata az ő góljával szerzett vezetést a BL-győztes ellen. A vége 2:1 lett a vendégeknek, akik 6:1-es összesítéssel jutottak tovább.
Szombat este az Osasuna saját közönsége előtt, Pamplonában vágott vissza a kupában elszenvedett vereségért: Lekić az 5. és a 22. percben volt eredményes, s csapata végül 3:2-re nyert.

A szerb játékos így nemcsak Szerbiában, hanem Pamplonában és Madridban is a hétvége sztárja volt, ugyanis a szerbiai tájékoztatási eszközök kiemelt hírként kezelték a két találatát, Pamplonában a találkozó után a Leka, Leka! rigmustól volt hangos a stadion, Madridban pedig köszönték szépen a gólokat, amelyeknek köszönhetően a Real Madrid előnye 10 pontra nőtt a Barcelonával szemben. És hogy miért Leka áll a mezén, nem pedig Lekić:
– Csak a hecc kedvéért. Van, akinek a vezeték-, van, akinek a beceneve szerepel a mezén. Én az utóbbi mellett döntöttem, mivel gyerekkorom óta így neveznek. Úgy látszik, ez a becenév az idén szerencsét hoz – mondta Lekić, aki elmondta, hogy a találkozó után folyamatosan csörgött a telefonja, rokonok, családtagok, újságírók hívták. Arra a kérdésre, hogy José Mourinho, a Real Madrid edzője jelentkezett-e, a következőt válaszolta:
– Még nem, de várom a hívását. Korábban biztosan nem hallott még rólam, szombat óta azonban már bízok benne, hogy ez változott.
A Barcelona elleni találkozóról a következőt nyilatkozta:
– Bíztunk benne, hogy meglephetjük a Barcelonát, mivel a feltételek a kezünkre játszottak. A hőmérséklet mínusz négy fok volt, a pálya közepe fagyos volt, s emiatt nehéz volt megszelídíteni a labdát. Néhány csapattársam focicipőjén speciális szögek voltak, mások pedig még a szögeket sem tettél fel. Jól kezdtük a találkozót, a végén pedig a szerencse is mellénk szegődött.

Érdekességként megemlíthető, hogy a téli átigazolási időszakban úgy tűnt, az Osasuna elveszítheti Lekićet, ugyanis a C.zvezda bejelentette, ha a pamplonai együttes nem fizeti az 550000 eurós tartozását, akkor Lekić Belgrádban folytatja pályafutását.
– Örülök, hogy véget ért ez a huzavona. Nekem ehhez semmi közöm nem volt, nem is kérdeztek, minden a két klubtól függött. Ennek ellenére abban a három hétben nem volt könnyű, nem tudtam, mi lesz velem, melyik klub mezét öltöm majd magamra a tavaszi idényben.
Radomir Antić háromszor hívta meg a válogatottba: Észak-Írország (1:0), Algéria (3:0) és Japán (3:0) ellen is kerettag volt, a két utóbbi, barátságos találkozón pályára is lépett, de gólt nem sikerült lőnie.
– Ha a jövőben is feliratkozok majd a góllövőlistára, valószínűleg a szövetségi kapitány meghívója is megérkezik majd. Nekem csak az a feladatom, hogy végezzem a munkámat – fejezte be Lekić a Sportski žurnalnak adott interjút.



Névjegy

Név: Dejan Lekić
Születési hely: Kraljevo
Születési idő: 1985. június 7.
Poszt: csatár
Klubjai: Popovići – Gornji Milanovac (2003–2005), Metalac – Gornji Milanovac (2005–2007), Zemun (2007–2009), Crvena zvezda (2009/2010), Osasuna (2010–)
Mérkőzések/gólok: 208/87
Válogatott: 3/0