A görögországi Porto Carrasban megrendezett csapat-Európa-bajnokság ideje alatt az Európai Sakkszövetség (ECU) kongresszusán többek között olyan határozat született, hogy hivatalos bajnokságokon 40 lépés előtt nem lehet remizni. A vajdasági származású Lékó Péter nagymester a Magyar Szónak a következőt nyilatkozta az új szabállyal kapcsolatban.
– Nem nagyon örülök, nemcsak ennek a szabálynak, hanem a többi, szerintem felesleges új előírásnak sem, mert úgy érzem, nagyon sok szabály van, ami fontosabb és lényegesebb lenne, s ott a rossz felé mennek a dolgok. Egyik példaként azt az előírást hoznám fel, hogy most az a játékos, aki akár csak egy másodpercet is elkésik a mérkőzéséről, azonnal elveszíti a partit. Ez egy logikátlan és sportszerűtlen dolog, ugyanis megvan a kölcsönös tisztelet a játékosok között, s ez a szabály nemcsak annak rossz, akinek beírják a nullát, mert például az illemhelyre kellett mennie, hanem az ellenfélnek is, aki így kap pontot. Ilyen esetben hiába kéri a két sakkozó a bírót, hogy engedje meg a parti lejátszását, a játékvezető, ha a szabályok szerint jár el, akkor beírja az eredményt, s az ilyenféle pontszerzés vagy pontvesztés mindenkinek a játékára rányomhatja a bélyegét. A másik példa a mobiltelefon csörgése: ennek a szabálynak az a lényege, nehogy valaki számítógépes vagy valamilyen külső segítséget kapjon a mobiltelefonján. Ez nagyon helyes, de a Bundesligában már megtörtént, hogy egy míg egy sakkozó a kabátját vetette le, s közben pedig a mobiltelefonját akarta átadni, a telefon megcsörrent, és a parti még el sem kezdődött, a neve mellett máris ott állt a nulla. A sportszerűség szempontjából annak is kellemetlen az ilyen eset, aki így jut egy ponthoz.
• Arra is van előírás, hogy a sakkozóknak milyen öltözékben kell megjelenniük a versenyen.
– Az említett két szabály nagyon brutális, s emellett jönnek a dresszkódokkal és a 40 lépéses előírással. A dresszkódos szabály arról szól, hogy előírják, kinek milyen ruhában kell megjelennie. A világranglista legjobb sakkozói természetesen mindig öltönyben ülnek asztalhoz, anélkül hogy ezt bárki megmondta volna nekik. Ez a sakkozás arculata, hiszen az emberekben ez a kép alakult ki a legjobbakról. Azonban ha valaki soha az életében nem vett fel öltönyt, s abban nem érzi jól magát, akkor arra nem kellene rákényszeríteni ezt a viseletet. Nem értem, hogy például a walesi vagy a liechtensteini csapat negyedik táblás játékosát miért kell arra kötelezni, hogy egy bizonyos szerelést felvegyen.
• A 40 lépéses szabályról mi a véleményed?
– Ami ezt a szabályt illeti, megértem, ha egy szupertornán van egy védnöke a versenynek, aki biztosítja a díjalapot és a versenyzők részvételi díját, s a támogató a torna előtt aláíratja a versenyzőkkel a feltételeket, amelyek az ő elvárásainak megfelelnek. Egy csapat-Európa-bajnokságon azonban más a helyzet, hiszen nem egyéni tornáról van szó, és nem is a szervező, hanem a nemzeti szövetségek állják a költségeket. A jó eredmény eléréséhez a csapat taktikázására is szükség van, s néha a játékosok feláldozzák magukat azért, hogy a nemzeti együttes nyerjen. Nem nagyon értem, hogy erre a szabályra mi szükség volt, miért kellett bevezetni.
• A 40 lépéses szabály garantálni fogja, hogy a partik küzdelmesebbek lesznek?
– Nem, ugyanis az egyéni szupertornákon, ahol ez már egy bevett szokás, bebizonyosodott, a szabályozással nem lehet a küzdelmet erőltetni. Vannak olyan állások, amelyek esetében mindkét fél látja, hogy remi lesz a vége, s hiába próbál, nem tud rajta változtatni. A világklasszis játékosoknál nagyon sok a döntetlen, mert ezen a szinten nagyon nehéz fogást találni a másikon. Ám, ha ez sikerül, ha valaki előtt felcsillan a győzelem lehetősége, akkor abban mindenki biztos lehet, hogy az a sakkozó soha az életben nem nyugszik bele a döntetlenbe, hanem addig próbálkozik, amíg meg nem nyeri. Egy ilyen erőltetett szabályozással nem lehet nagy csodát elérni: a sakkozók nem azért remiznek, mert nincs kedvük játszani vagy küzdeni, hanem azért, mert az állás úgy hozza.
