2024. október 6., vasárnap

A Császár is megszólalt

FOCICRONIKA

Horvátországban még mindig téma a zágrábi Dinamo Bajnokok Ligája-szereplése. Természetesen a lapok nem azzal foglalkoznak, hogy a horvát bajnok nulla ponttal, 3:22-es gólkülönbséggel fejezte be a BL-csoportkörét, hanem azzal, ami az utolsó, Lyon elleni, Zágrábban lejátszott találkozón történt. Mint ismeretes, a D csoportban az utolsó forduló előtt a második hely megszerzésére az Ajaxnak és a Lyonnak volt esélye, azzal, hogy a franciáknak a nyolcaddöntőbe jutáshoz egy nagyarányú győzelem és az Ajax két-három gólos veresége kellett. A Lyon helyzete reménytelennek tűnt, hiszen Zágrábban a Real Madrid 1:0-ra, az Ajax pedig 2:0-ra nyert. A Dinamo – annak ellenére, hogy a 28. perctől 10 emberrel játszott Leko kiállítása miatt – a 40. percben megszerezte a vezetést, utána azonban kiütéses, 7:1-es vereséget szenvedett, s mivel a Real Madrid 3:0-ra nyert Amszterdamban, így a Lyon jobb gólkülönbségének köszönhetően bejutott a legjobb 16 közé.

A találkozó után sokan azonnal bundát kiáltottak, s biztosak voltak benne, hogy a Dinamo nem véletlenül kapott hét gólt. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jelezte, hogy nem indít vizsgálatot a zágrábi meccs miatt, mivel szerintük senki nem fogadott nagyobb összegben a zágrábi mérkőzés végeredményére. Persze voltak olyanok, akik e kijelentés miatt az UEFA-t is bírálták, hiszen senki nem fogadási botrányról beszélt, hanem arról, hogy a Dinamo azért veszített ilyen arányban, hogy a Lyon legyen a csoport második helyezettje. A zágrábi együttes közleményben zárkózott el a bundázástól, sőt másnap az edzőt, Krunoslav Jurčićot kirúgták.

A mérkőzés után megszólalt Michel Platini, az UEFA elnöke is, aki elmondta, nem kérdőjelezi meg a mérkőzések és az egész versenysorozat legalitását, s számára nem volt gyanús a találkozó végeredménye. Franz Beckenbauer szerint az UEFA-nak foglalkoznia kellene az üggyel:

A Dinamo teljesen megadta magát. Az ilyen hozzáállás összeegyeztethetetlen az UEFA értékeivel, a sportszerűséggel, ezért az üggyel az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának foglalkoznia kell – mondta a Császár a Bildnek, majd hozzátette, abba, hogy a Dinamo eladta-e a mérkőzést, nem kíván belemélyedni.