2024. szeptember 10., kedd
TENISZ

Ana a nyolcaddöntőben

Sokkal kisebb lett Ana Ivanović megpróbáltatása a madridi 2. fordulóban, hisz a múlt héten Marrákesben első tornagyőzelmét arató ukrán Elina Szvitolina teljesítménye – feltehetően a múlt heti fáradalmak miatt – elmaradt attól, amit egyébként nyújthatna, így Ivanović gyöngécske játékkal is, mindkét játszmában egy-egy break révén bejutott a nyolcaddöntőbe, amelyben a kiváló formában levő spanyol Carla Suárez az ellenfele. Eddig kétszer játszottak, s Ana mindkétszer nyert, de nem lenne meglepetés az sem, ha a spanyol éppen most szépítene.

Kiesett a másik múlt heti bajnok is. A Prágában győztes Karolína Plíšková az elemében levő francia névrokonával, Caroline Garciával mérkőzött. Garcia tegnap is kitett magáért Marija Sarapova ellen, és három játszmára kényszerítette a volt világelsőt. A döntő játszmában Garcia 5:4-re vezetett, de 5:5-nél elveszítette az adogatást, és Sarapova jutott a negyeddöntőbe, amelyben a WozniackiA. Radwanska meccs továbbjutója lesz az ellenfele.

Az e heti challengereken már nem maradt szerbiai a mezőnyben. Utolsóként Nikola Milojević esett ki az üzbegisztáni Karsiban, hisz az első helyen kiemelt orosz Tejmuraz Gabasvilitől kapott ki gyors, alig 66 perces meccsen. Az orosz pompásan adogatott, és egyetlen breakalkalmat sem adott, közben ő három ilyen lehetőséget értékesített.

Az ITF-tornákon a teljes szerb és magyar sikert Babos Tímea, a múlt heti marrákesi torna döntőse rontotta el. Babos a tizenéves horvát Jana Fett-tel mérkőzött, és három szoros játszmában szenvedett vereséget. Aleksandra Krunić a szlovákiai Nagyszombatban könnyedén győzte le a cseh Voráčovát, és a 2. fordulóban is esélyes lesz a szlovák Jurikova vagy a cseh Vankova ellen. Vojislava Lukić a mexikói Obergonban nehezen boldogult az orosz származású amerikai Ivanovával, míg a 2. fordulóban könnyebb dolga lehet, hisz az 1000. hely feletti mexikói Adriana Guzmánnal találkozik. Argyelán Csilla játékot sem adott a lengyel Skrzypczynskának, a puszczykowói torna következő körében pedig a dél-afrikai Fourouclasszal találkozik.

MADRID. – A férfitorna 1. fordulójában: Tsonga–Rosol 7:5, 6:3, Kyrgios–Gimeno 6:2, 6:3, Sock–Andujar 6:4, 7:5, Kohlschreiber–Falla 6:1, 6:4, Gasquet–Karlović 6:3, 6:4, Verdasco–G. López 4:6, 6:2, 6:3, 2. forduló: Raonić–Monaco 6:3, 6:4, Wawrinka–Sousa 7:6, 7:5, nők, 2. forduló: Ivanović–Szvitolina 6:3, 6:4, Suárez–Görges 6:3, 7:5, Pavljucsenkova–Errani 3:6, 7:6, 6:4, Garcia–Ka. Plíšková 6:2, 4:6, 6:1, nyolcaddöntő: Sarapova–Garcia 6:2, 4:6, 7:5, Kvitová–Pavljucsenkova 6:1, 6:4, Begu–Záhlavová 6:4, 6:4.

KARSI. – A challenger 2. fordulójában: Gabasvili–Milojević 6:4, 6:3.

NAGYSZOMBAT. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Krunić–Voráčová 7:5, 6:0, Fett–Babos 6:4, 5:7, 6:4.

OBREGÓN. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Lukić–Ivanova 7:6, 6:3.