2024. szeptember 9., hétfő
TENISZ

A páros eldönthetné

Buenos Airesben ma délután tartják meg az Argentína–Szerbia Davis-kupa-mérkőzés sorsolását. Ekkor tudjuk meg, hogy az elődöntőért folyó meccsen Bogdan Obradović kapitány valóban Viktor Troickit és Dušan Lajovićot szerepelteti-e az első napon, vagy az utóbbi helyett Leonardo Mayer ellen a jobb formában levő Filip Krajinovićnak szavaz bizalmat. Minden apróság sorsdöntő lehet, a papírforma pedig azt sugallja, hogy a páros szombati meccse után derül ki, hogy melyik csapat áll közelebb a továbbjutáshoz.

A Davis-kupa negyeddöntőjében péntektől még a Nagy-Britannia–Franciaország, Ausztrália–Kazahsztán és Belgium–Kanada mérkőzések lesznek műsoron. A magyar válogatott a hétvégén a zóna II. csoportjában Bosznia vendége lesz.

Két hét után újra

Aleksandra Krunić magabiztos győzelemmel kezdett a bukaresti tornán, hisz a rajton semmilyen gondja sem akadt az orosz Jeliszaveta Kulicskovával. A 2. forduló már viccesebb lesz a szerb számára, hisz ugyanazzal az olasz veterán Roberta Vincivel küzd meg salakon, akit két hete Londonban az 1. fordulóban füvön győzött le. Vinci tegnap jó formát mutatott, hisz csak három játékot engedélyezett a magyar Babos Tímeának.

Poznańban Peđa Krstin szerzett értékes pontokat, hiszen az 1. fordulóban legyőzte a spanyol David Muñozt, aki a múlt héten az olaszországi challengeren Filip Krajinovićtól is kikapott. Krstin a 2. fordulóban az ausztrál Jason Kublerrel játszik, a győztesre pedig a moldvai Radu Albot vár.

NEWPORT. – A férfitorna 1. fordulójában: Querrey–Ebden 7:6, 7:6, Sock–Štěpánek 6:2, 6:0, Brown–Bossel 7:6, 6:3, Ram–Isner 6:7, 6:3, 7:6, Szugita–Harrison 6:1, 5:7, 6:3.

BUKAREST. – A női torna 1. fordulójában: Krunić–Kulicskova 6:2, 6:4, Schmiedlová–Jani 6:1, 6:2, Kovinić–Martić 6:3, 6:4, Görges–Kaszatkina 7:6, 6:4, 2. forduló: Errani–Peer 7:6, 6:2.

BÅSTAD. – A női torna 1. fordulójában: S. Williams–Bonaventure 6:2, 6:1, Čepelová–Witthöft 2:6, 6:3, 6:4, Strýcová–Min 6:4, 6:3, Arruabarrena–Arvidsson 6:2, 6:1, 2. forduló: Arruabarrena–Stosur 7:6, 6:0, Čepelová–Govorcova 4:6, 6:3, 6:2.

POZNAŃ. – A challenger 1. fordulójában: Krstin–Muñoz 6:3, 1:6, 6:3.

KRAMSACH. – A futures 1. fordulójában: Zekić–Lescure 4:6, 6:3, 6:3.

ASCHAFFENBURG. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Lemoine–Stollmár 6:3, 6:3.