Régi emlékkép: a tanyai rokon – a mostanitól messze elmaradó nyári melegben – térdig érő klott gatyában kaszálgat a portáján, majd beszédbe elegyedik ismerősivel, és a társalgás végét ilyképpen zárja le: Nem kell kétségbe esni! Alkalmi bátorítása egyáltalán nem volt mesterkélt – máskor is gyakran elhangzott szájából ez a mondat –, mert kimért, kapkodásmentes mozgása nyugalmat sugárzott, bár akkoriban még a városokra sem a mostani rohanás volt a jellemző.
2024. szeptember 2., hétfő
Terasz
Új tervvel csábítaná vissza a fiatalokat a Facebook, olvashattuk a minap annak apropóján, hogy a térségünkben még mindig óriási népszerűségnek örvendő közösségi oldal az ismerősöktől érkező bejegyzések mellett a jövőben állítólag az ismeretlenektől érkező, ugyanakkor kifejezetten érdekesnek tűnő tartalmakat is szeretné azonnal elérhetővé tenni a felhasználók számára, ilyen módon kísérelve meg felvenni a harcot más oldalakkal, ugyanis a tapasztalatok azt mutatják, hogy a Facebook a felnövekvő generáció tagjai számára egyre inkább kezd unalmas...
A szakadó esőben egy rohanó árny halad el mellettem. Sárga esőkabátjának csuklyája alól egy pillanatra feltűnik a homlokára címkézett „Jövő gyermeke” felirat.
Az ünnep üzenete vajon mi lehet? Ki lehet bújni a válaszadás alól, például úgy, hogy visszakérdezünk: közösségi vagy egyéni?
Remegő lábbal léptek be a szálloda ajtaján a csomagjaikat cipelő fiatal srácot követve, meséli az egyik kedves barátom, mert elképzelni sem tudták, mire számítsanak, olyannyira elbizonytalanodtak a szálláshelyük kiválasztását illetően, miután saját bevallásuk szerint olyat tettek, amit korábban még soha, sőt reményeik szerint soha többé nem is fognak. Ha mégis, akkor valaki alaposan vágja őket kupán, teszi hozzá nevetve, pedig a helyzetük akkor cseppet sem tűnt viccesnek.
– Ki az az ember, akivel soha nem találkoztál, mégis nagy hatással volt az életedre? – teszi fel a kérdést munkatársam az egyik belvárosi kávéházban Budapesten.