Terasz

A szabadkai közlekedés sem a régi, hanem teljesen megváltozott. Egzaltált, lüktető, akár egy középkorú úrinő.

Ily korán múlóban a nyár, vagy lesz még belőle bőven? Amiatt találgatok, mert már a csillagászati nyár kezdete előtt kutya meleg köszöntött be, de inkább ránk rúgta az ajtót, hogy gyorsan imádkozzunk esőért és enyhülésért, hátha túlélik mérsékelt kárral a növények.

Régóta nincs lelke az aratásnak. Péter-Pál sem igazán mérföldkő vagy támpont már, legföljebb múltidéző.

Munkába tartva a tömegközlekedésen egy furcsa párbeszédre leszek figyelmes. A legmagasabb fokú nyelvvizsgát sikeresen abszolváló diák elújságolja az örömhírt egy barátjának, aki a következő kérdéssel reagál: „De Ádám, mégis mire mész majd vele?

Három a magyaré, szokta mondogatni az egyik kedves ismerősöm, amikor valamilyen társaságban szóba kerül, kinek hányszor vitte el a pók az autóját. Az igazán viccesek azonban talán mégsem maguk a számok, hiszen ennél jóval magasabbak is lehetnének, hanem inkább azok a furcsa helyzetek, amelyekben mindez megtörtént vele.

„(Aki személyiségénél fogva fogékony a határtalan szabadság álmára, az rendszerint az embergyűlöletre és a dühkitörésekre is hajlamos szokott lenni, ha netán megkeseredik az álma.)” Jonathan Franzen Szabadság című könyvéből való az idézet.