Koszorúzás az emléktáblánál (Szabó József)
Tóth Ferenc költő, drámaíró, néprajzkutató és pedagógus 1980. október 9-én tragikus körülmények között hunyt el. Október 11-én kísérték őt utolsó útjára a topolyai Nyugati temetőbe, ahol huszonnyolc évvel később is, hasonlóan a korábbi évek gyakorlatához, barátai és tisztelői a róla való megemlékezés jegyében ezúttal is elhelyezték sírján a kegyelet virágait.
Közvetlenül előtte megkoszorúzták emléktábláját, majd a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ beszédművészeti, irodalmi és nyelvművelési csoportjának, az Auróra Stúdiónak szervezésében alkalmi műsorra került sor. A tíz éve fennálló, jelentős eredményeket felmutató szakcsoport nem véletlenül viseli az Auróra nevet. Az elnevezés megegyezik az 1965-től 1970-ig gimnáziumi tanárként dolgozó Tóth Ferenc által vezetett iskolai önképzőkör megnevezésével, vagyis gesztusuk a költő, író személye és munkássága iránti tiszteletről és megbecsülésről árulkodik. Vass Borsodi Borbála az Auróra Stúdió nevében üdvözölte az alkalmi műsor vendégét, dr. Csordás Mihályt, aki Tóth Ferenc tanítványaként az egykori önképzőkörnek is tehetséges tagja volt. A hagyományoktól eltérően ezúttal a szervező nem értekezésre kérte fel vendégét, hanem előadás helyett kötetlen beszélgetést javasolt a megjelentek bevonásával. A közönség jelentős részét diákok képezték, akik a sokoldalú alkotó életrajzi adatainak ismertetését követően, az életműből vett szövegek tolmácsolása után, bátran fordultak kérdéseikkel a vendéghez. A beszélgetésnek köszönhetően kiderült, milyen különbségek voltak felfedezhetők Tóth Ferenc esetében a közemberi és a tanári magatartás között, de a személyiségi jegyek felvillantása mellett Csordás szívesen idézte fel magyartanárához fűződő személyes élményeit is. Kitért többek között arra, hogy gimnazistaként megismert és szeretve tisztelt tanárával való kapcsolatát miként mélyítette el egyetemistaként Budapesten, ahol Tóth Ferenc posztgraduális tanulmányokat folytatott. Pedagóguszseninek nevezte őt, aki a diákjai kézirataiból, dolgozataiból leszűrte, ki milyen irányultságú, és ennek ismeretében javasolt olvasnivalót a tanulóknak, kezdeményezett beszélgetést velük, vagy ajándékozott kiadványokat. Tóth Ferenc kötetlenül, szuggesztíven, spontánul oktatott, közösségteremtő szándékkal. Nem ragaszkodott szigorúan a tanmenethez, az élményközpontúságra törekedett, és ezáltal sikeresen, nagy kedvvel sajátították el diákjai a tananyagot. A megemlékezésen jelenlévők éltek a kérdezés lehetőségével, ennek köszönhetően pedig többek között összehasonlításra került a mostani és a valamikori gimnazista élet is.
Csordás Mihály felidézte azt az életre szóló élményét is a tanár úrral kapcsolatban, amikor is az közös irodalmi estet szervezett vele, a harmadikos gimnazistával. Leszögezte, Tóth Ferenc partnerként tudta kezelni diákjait, az általa vezetett önképzőkörbe is sok tehetséges gimnazistát toborozott. Velük együtt látogatott el például a topolyai könyvtárban 1968-tól 1970-ig megrendezésre kerülő Rés-vitafórum összejöveteleire is. A megemlékezésen a közönség soraiban ült Szabó József, Tóth Ferenc jó barátja is, aki többedmagával együtt az említett vitafórum indítványozója, szervezője volt. Szabó József beszámolt a hallgatóságnak Tóth Ferenchez fűződő viszonyáról. Beszélt a Rés-vitafórum elnevezésű kezdeményezésről is, barátját pedig a negyven évvel ezelőtt zajló, tartalmas művelődési programot felvonultató estek szellemi mozgatójának, lelkének nevezte. Kifejtette: novemberben összejövetelt szerveznek a jubileum kapcsán, amely megemlékezés során Tóth Ferenc személye és munkássága ismét központi szerepet kap.
