Hétfőn 12 új matracot kapott a Zentai Közkórház szülészeti osztálya, köszönhetően a szabadkai Caritasnak és a gyűjtést indítványozó, szabadkai illetőségű Hegyközi Németh Mónikának, aki nemrég itt adott életet gyermekének.
A gyűjtés a zentai Művelődési Házban kezdődött egy koncerttel október 9-én, ahol önkéntes adomány volt a belépődíj, ezt követően pedig a Caritas aktivistái mozgósították a környékbeli önkormányzatokat és vállalkozókat.
Az adományt Ritz Gábor, a Szabadkai Egyházmegyei Caritas főkoordinátora adta át dr. Vasas Mihálynak, a kórház igazgatójának, aki, miután megköszönte ezt mind a szervezőknek, mind az adományozóknak, elmondta, a szülészeti osztályon már igencsak rossz állapotban vannak a fekhelyek, sok kritika is éri őket emiatt, de sajnálatos módon mindig valami másra, sürgősebbre megy el a pénz – mindenesetre különösen hálásak az ajándékért. Ígéretet kaptak, hogy az akció továbbra is folytatódik, hogy végül az osztály teljes matracállományát ki tudják cserélni. Vasas doktor hangsúlyozta, hogy a konkrét ajándékon túl annak örül a legjobban, hogy az adományozók gesztusa azt is elárulja, értékelik a zentai kórház munkáját, bizonyítva, igenis szükség van erre az intézményre, ugyanis nagyon sok harcot kell megvívniuk, hogy a jelenlegi nehéz körülmények között egyáltalán fenn tudjon maradni.
Tehát az akció folytatódik, mi is felhívjuk elsősorban a vállalkozók figyelmét, hogy a Caritas várja a további adományokat e nemes célra.