Vélemény

A mese szó hallatán a gyermekkorom idéződik fel bennem. Egy hol volt, hol nem volt világ.

Fényáradatban úszik a város. Újévi díszek mindenhol, már november óta izzanak a lámpácskák, villognak a kirakatok, karácsonyfa virít a bevásárlóközpontokban.

Az év végéhez közeledve szinte nem múlik el nap úgy, hogy sötétedés után ne kerülnének elő a petárdák vagy a tűzijátékok. Már-már elképzelhetetlennek tűnik a szilveszter éjszaka a pirotechnikai eszközök nélkül.

Nem tudja a világ igazán eldönteni, mennyire kell pontosan félni a koronavírus omikron variánsától. Teljesen eltérő nézeteket, gyors felméréseket tükröző – szintén egymásnak ellentmondó – eredményeket lehet hallani.

Sokszor csak akkor tudatosul bennünk igazán, hogy ismét egy újabb év végéhez érkeztünk, amikor kezdetét veszi a karácsonyi készülődés és a mézeskalács illata átjárja az otthonunkat. Ilyenkor jönnek a gondolatok, hogy milyen gyorsan rohant el mellettünk a lágy szellős tavasz, a napsütötte, forró nyári esték sora, a barna és sárga színekben pompázó ősz, meg a kora reggeli fagy csípte, pirospozsgás arcokat felvonultató tél.

Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.