Vélemény

Egy szép vasárnapi délelőtt a kisfiú anyjával együtt indult bevásárolni. Először a családi hangulatú, ám jól ellátott szomszédos boltba tértek be.

Nem tudni, ki mérte fel a helyzetet, s döntött úgy, hogy a szerbiai társadalomnak még több brutalitásra, horrorra, undorító történetre, krimire van szüksége, de mivel a politikai élet képviselői ritkán döntenek egy adott helyzetnek a médiában történő túlbeszélése mellett anélkül, hogy efféle felmérés készülne, bizonyára ez is megtörtént. Mintha nem lenne elég csak visszaemlékezni, teszem azt, a kilencvenes évek borzalmaira, amelyek sokunk szeme előtt játszódtak le, most – szerencsére háborús cselekmények híján – a hazai kriminek a futtatása...

Történelmi jelentőségűnek nevezte Aleksandar Vučić szerb államfő, hogy cseh kollégája, Miloš Zeman bocsánatot kért a szerb néptől Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázásáért. Erre a váratlan lépésre a cseh államfő Vučić múlt heti kétnapos prágai látogatása során, közös sajtótájékoztatójukon szánta el magát.

Nagyon megugrott a liszt ára, ebből pedig egyenesen következik, hogy a kenyér és a pékáruk is megdrágulnak. A pékek nem tudják lenyelni az áremelkedést, kénytelenek a vásárlókra hárítani.

Kiskori emlékeim jelentős része a felsőhegyi veteményesünkhöz kapcsolódik. Bár nem sok hasznomat vették a felnőttek, hiszen inkább feltartottam őket, mint segítettem nekik, de azért lelkesen ott ugrándoztam körülöttük.

Sok minden mellett, de természetesen nem utolsósorban a terményárak és az ingatlanárak „felemelkedéséről” is szólt a mögöttünk álló időszak. Valahogy logikus következménye lehet ez annak a pénzbőségnek, mellyel jobb híján a világ jegybankjai a gazdasági anomáliákat próbálták tünetileg kezelni.