Sokakat hideg zuhanyként ért, hogy az idén először egyetlen magyar ajkú sem volt a dr. Bodrogvári Ferencről elnevezett díj kitüntetettjei között Szabadkán. Ez a díj 33 éves történetében először történt meg.
Már 1979-ben megalapították ezt az elismerést a művelődési élet jeles személyiségeinek a megjutalmazására, s amikor az egyik első kitüntetett, dr. Bodrogvári Ferenc filozófus és pedagógus 1980-ban meghalt, a következő évben róla nevezték el a díjat. Évtizedeken át évente három díjat és három külön elismerést ítéltek oda. Mindig úgy alakult, hogy volt magyar, szerb és horvát ajkú is a kitüntetettek között. Ennek a díjnak a másik különlegessége az volt, hogy nemcsak egyének, hanem a művelődés területén sikeresen tevékenykedő intézmények is részesülhettek ebben az elismerésben.
Szabadkán, ebben a – hozzá tartozó településekkel együtt – 150 ezer lakosú városban 3 színház, múzeum, galériák, középfokú zeneiskola, könyvtár, számos művelődési egyesület, civil szervezet működik, határainkon túl is ismert művészek élnek itt. Ehhez képest a kizárólag a szabadkaiaknak szóló díjakkal nem igen kényeztetik el az itteni alkotókat: mindössze a díszpolgári cím, a Pro Urbe díj – amelyek kitüntetettjei között mérnökök, közgazdászok, matematikusok is lehetnek – és ez az említett – a művelődési élet területére korlátozódó – Bodrogvári-díj az, amelyben városi szinten részesülhetnek.
2007-ben született döntés arról, hogy a Bodrogvári-díjban azokat a 40 évesnél fiatalabb alkotókat jutalmazzák, akik előző évben a művelődés terén maradandót alkottak. A városi képviselő-testület díszpolgári címet és elismeréseket adományozó bizottsága minden év kora tavaszán felhívást tesz közzé a javaslatok begyűjtésére, ezek alapján a bizottság elkészíti előterjesztését, a városi képviselő-testület ,,rábólint”, majd általában három, arra érdemes személy veszi át ilyenkor, nyár elején a Bodrogvári-díjat.
Az idén mindössze 4 javaslat érkezett be az említett bizottsághoz, köztük egyetlen magyar jelölt volt, aki esetében – mint a városi képviselő-testület ülésén elhangzott – az indoklással nem voltak elégedettek a bizottsági tagok.
Ha a fent említett művelődési intézmények, szervezetek, alkotók számát tekintjük, ez a mindössze 4 jelölés szégyen: a szabadkaiak közönyösségéről, nemtörődömségéről, kispolgári mentalitásáról – szűk látókörűség, zárkózottság – tanúskodik. Nem igaz, hogy egy intézmény, szervezet tekintélyét nem emelné, ha az ifjú munkatársainak, tagjainak valamelyike Bodrogvári-díjban részesülne. Annyira kevés szabadkai díj van, miért hagyják az intézményvezetők vagy felelős értelmiségiek, hogy a valamikori 6 díjazott helyett mára (vagyis idén) már csak 2 legyen? S miért engedik meg maguknak magyar értelmiségiek azt a luxust, hogy ne legyen magyar nemzetiségű a Bodrogvári-díjasok között? Ha ugyanis egy évben nincs, s másik évben sem érzi senki erkölcsi kötelezettségének, hogy legyen, akkor a harmadik évben már senki sem fog arra emlékezni, hogy valaha azért ügyeltek arra, hogy lehetőleg magyar, szerb és horvát díjazott is legyen. S ha már a médiumokban idejekorán és becsületesen több alkalommal megjelentetett felhívásra csak 4 jelölés érkezett, nem akadt volna az önkormányzatban egy kistisztviselő, aki fél óra alatt körbetelefonálja az intézményeket, hogy minél több tehetséges fiatalt jelöljenek? Természetesen nem kötelező a nemzetiségi kulcs szerint egy díjat odaítélni, de ha egy városban, ahol megközelítőleg azonos arányban élnek magyarok, szerbek, horvátok, az lenne a normális, magától értetődő, hogy mindhárom nemzeti közösség egyaránt képviselve legyen.
