Papíralapú, mára már elavult ember lévén szeretem az újságokat böngészni nyomtatott formában, lehetőségeimhez igazítva, karcsúsítva a választékot. Nem személyes érdekeltség vagy érintettség miatt nézem át az apróhirdetéseket, hanem a belőlük levonható következtetések és az ország állapotát a politikai retorikánál sokkalta hívebben feltáró (vész)jelzések miatt.
Egyetlen tárgycsoportra szeretnék reflektálni, a megélhetési praktikák egyik fajtájára. Ne vegyük föltétlenül ténynek, de mégis kockáztassuk meg, hogy valamilyen szolgáltatást azért kínálnak kitartóan, mert a szolgáltatók felmérték az igényeket, bennük pedig a lehetőségeket.
A megélhetési fortélyok domináns hányadát a gyógyítási praktikák teszik ki. A szerbiai egészségügy megítélése nem az én feladatom, de mindenkinek megvan a véleménye róla, hiszen mindannyian érintettek vagyunk. A vélemény pedig lehet vagy kötelező és pozíciótól, pártállástól, szponzorálástól, egyebektől függő, vagy tapasztalaton alapuló. Tény viszont, hogy Szerbia lakosságának nem elhanyagolható része nem részesül megfelelő gyógyászati ellátásban. Az állami ellátás, gondoskodás, anyagi támogatás hálóján tátongó lyukakat pedig élelmes vállalkozók igyekeznek befoltozni. Sem jót, sem becsmérlőt nem akarok mondani róluk, van ilyen is, olyan is, van, akin az alkalmazott gyógymódok segítenek, másoknak csak a reményeit tartják életben, és az is valami. De csakugyan annyi szerencsétlen, kétségbeesett, bizalmát vesztett ember van-e, amennyi a bőséges kínálatot fönntarthatja?
Merem remélni, hogy szűkebb pátriánkban még sokan olvasták a Szentírásban Krisztus földi cselekedeteinek elbeszélését. Esetleg újra kézbe vették a húsvéti ünnepkörhöz fűződő események ihletésére. Tudjuk, hogy bármerre is járt a tanítványaival, mindig betegeket hoztak a színe elé; poklosok, poklossággal teljes, tisztátalan lélektől gyötört, holdkóros, gutaütött, béna emberek sokasága gyógyult meg egy érintésére, vagy egy szavára is akár, mert sabbatkor a nap tilalmaira felügyelő farizeusok még az érintésből is vádindítványt fabrikálhattak volna. De Krisztus csak egy volt. Viszont tudván tudjuk, hogy karizmatikus emberek vannak most és mindörökké, mindenhol és minden téren, így a gyógyászat területén is. De nézzék el nekem, ha aggályaimat fejezem ki az „angyalkommunikációs, reiki, arolótanfolyamok” gyógyító hatásáról, jóllehet ezzel fogyatékos műveltségem egy talán fontos szegmentumát fedem fel. Csak inkább szeretném, ha lenne elég jól képzett orvos és szakszemélyzet, elegendő kórházi ágy, hatásos gyógyszer mindenekelőtt és mindezekhez persze gazdasági háttér.
Mert beteg sajnos van elég. Nemcsak azért, mert az emberiség minden ésszerű határon túl szaporodik, tehát több az ember, több a beteg, hanem mert sem a megelőzéshez, sem a gyógykezeléshez nem adott a gazdasági háttér. Globálisan nézve a föld erőforrásai fogytán. A nyugati civilizáció hiszekegye továbbra is a határtalan fejlődés, ennek tévhitté vált vetülete pedig – ne cifrázzuk – a pénz- és hatalomvágy. Ami a valóságunkat uralja.
A nyugati kereszténység tanaiban mélyen gyökereznek a világvége-elméletek. Sz. Ágoston például tudni véli, hogy a világ a teremtésétől számítva 7000 évet fog megérni. X. (Bölcs) Alfonz, spanyol király egy 50 tagú zsidó, keresztény, arab csoport tudományos kutatásai alapján kihirdethette, hogy Krisztus születésekor a világ 5343 évet és 348 napot fogyasztott el kiszabott időből. A Nürnbergi Krónika szerint a világ a számára megadatott hét korszakból hatot már felélt. Most az utolsó néhány üres lap megírása van folyamatban, a tollat pedig a krónikás mögött lihegő kapzsiság és mohóság irányítja.
Gondoljuk csak meg: ha az ember nem sokkal megszületése után szembesül azzal, hogy az élete vége a halál, akkor mi várható el a cselekedeteitől. Lehet, hogy a kilátásaihoz képest jól is teljesít az emberiség? Nem hiszem, de nem is kötelező efölött elmélkedni, inkább fogadjuk meg bölcs Salamon tanácsát: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.” (Példabesz. 3,5)
