A nagymértékű kivándorlás okai nagyon sokrétűek, ez egészen biztos. Az egyes esetek azonban sokban különböznek egymástól, ezért nehéz általánosítani. Az anyagiak miatt mennek el sokan, de sokan vannak, akik valamiért nem érzik jól magukat ebben a közegben. Ez utóbbiak sok esetben később tapasztalják csak meg, hogy máshol még így sem érzik magukat, de ez már más téma lehetne. Mindeközben – sokszor pártállástól sem függetlenül – egyes sajtóorgánumok arról cikkeznek, hogy 50 év múlva sem érjük utol azokat az országokat, melyek most a kivándorlás legfőbb célpontjai. Más médiumok viszont arra helyezik a hangsúlyt, milyen jók a gazdasági eredményeink, európai viszonylatban „bajnokok” vagyunk a gazdasági növekedést illetően, fényes jövő áll előttünk. Bármilyen irányból, illetve bármely tudomány alapelveinek figyelembe vételével is közelítünk ezekhez a dolgokhoz, biztosak lehetünk abban, hogy egyoldalúan látjuk a helyzetet.
Nemcsak a közgazdászok, de a hétköznapi emberek is gyakran felteszik a kérdést, miért gazdagabb egy ország, mint a másik, vagy miért vagyonosabb az egyik ember a másiknál. Egy sok hivatkozásban emlegetett felmérés azt igazolta, hogy nagyon erős összefüggés van az antiszociális viselkedésmód elterjedtsége és az ország által jegyzett gazdasági sikerek között. A kísérleti eredményekhez egy, a társadalmunkat modellezni próbáló játék segítségével jutottak el a kutatók. A Public Good Game során – amelynek szabad fordításban a közjavak elosztásának játéka a jelentése – 15 ország négyfős csapatainak tagjait figyelték meg. Természetesen nem 4, de még 4000 ember adataiból sem szabad és nem is lehet egy nép tulajdonságaira vonatkozó, messzemenő következtetéseket levonni. Az eredmények azonban érdekes összefüggéseket fedhetnek fel. A játék arról szólt, hogy mindenki szabadon dönthetett, hogy jövedelmének mekkora hányadát adja be a közösbe. A befizetett összegeket ezután megkétszerezték, és egyenlő arányban újra szétosztották a résztvevők között. Ezzel lényegében az adózást próbálták modellezni és arra mutatni rá, hogy ha mindenki fegyelmezetten adózik, az adott társadalmon belül a közjóléti szolgáltatások színvonalának emelésével meghatványozódik az, amit vissza tud kapni, ahhoz képest, amit akkor tudna elérni a pénzzel, ha eleve megtartaná. Az ilyen modellekben azonban mégis azok jártak a legjobban, akik megtartották a pénzüket, hiszen a közösből, a többiek által befizetett pénzből ők is olyan arányban részesültek, mint akik befizettek. A valóságban is az a helyzet, hogy azok a polgártársaink, akik valamilyen tevékenységet úgymond feketén folytatnak, tehát nem fizetnek adót, ugyanúgy használják az utakat, a gyermekeik iskolába járnak, orvosi ellátásban részesülnek... A kísérlet tapasztalatai is azt igazolták, hogy az ilyen játékban végül senki nem fizet a közösbe, és mindenki rosszabbul jár.
MÉGIS VAN REMÉNY?
A szóban forgó játék képe azonban megváltozott, amikor bevezették azt a szabályt, hogy a fizetők megbüntethetik a nem fizetőket. Aki büntetett, attól is elvettek egy egységnyi vagyont, és aztán a megbüntetettől elvett három egység a közösbe került. Ez is a valóságot modellezte, hiszen tudjuk, hogy költséges valakit megbüntetni: működtetni kell az ellenőrző szerveket, le kell folytatni az eljárást stb. A büntetések viszont a költségvetést gyarapítják, pusztán így nézve pozitív hatásuk van. A viszonylag enyhe, de következetesen alkalmazott büntetések bevezetése a játék során azt eredményezte, hogy a résztvevők elkezdtek együttműködni. Ez arra utalhat, hogy a valóságban is elegendő lenne enyhe, de következetesen alkalmazott büntetést bevezetni, hogy az együttműködés egy hatékonyabb, eredményesebb, mindenki számára jövedelmezőbb fokozatát lehessen megvalósítani. Természetesen nem nehéz párhuzamot vonni azzal, hogy most hirdettek éppen zéró toleranciát Szerbiában a feketefoglalkoztatással szemben.
A játékban egy olyan érdekes jelenségre is felfigyeltek, hogy egyesek nem csak hogy nem adtak a közösbe, hanem ők voltak azok is, akik megbüntettek másokat is. Vicces és érdekes, ugyanakkor életszerű, hiszen valószínűleg mindenkinek volt már dolga pl. korrupt közalkalmazottal stb.
Ezek a modellek léteznek a valóságban is, s a szakirodalom ezt hívja antiszociális viselkedésformának. Ha nem a közgazdasági irodalomban szerepel, akkor az antiszociális viselkedés általában kóros személyiségzavart, lelki betegséget jelent. A kutatók azt szűrték le mindebből, hogy az antiszociálisan viselkedők aránya és az ország gazdasági sikeressége korrelációt mutat: minél több az antiszociális, annál kevésbé sikeres az adott ország gazdaságilag. Ez a különös dilemma megfigyelhetően ott lappang társadalmunkban is: az egyéneknek a saját pénzük egy részéről való lemondás – a közös vagyon gyarapítása és visszaosztása miatt – jó üzlet. Még nagyobb üzlet azonban nem beadni pénzt, de részesülni mások befektetéseinek hozadékából. Érdekes és tanulságos összefüggéseket tárt fel a játék. A következtetés azonban téves is lehet. Ha abból indulunk ki, hogy az antiszociálisak a gazdaságilag kevésbé sikeres közösségekben vannak többen, ennek lehet fordított oka is. Lehetséges-e, hogy azért vannak ők többen, mert az egész társadalom kevésbé sikeres, vagy elmaradott?
